Kevés politikus képes úgy kiállni egy pofonért, ahogyan Rogán Antal tette a héten. De ő bátor. Félelmet nem ismerő. A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője sok heti – nyilvánosság előli – bujkálás után sajtótájékoztatót hívott össze csak azért, hogy elárulja, hogyan lett egyszerű parasztgyerekből tehetős és befolyásos politikus – a Napi.hu idén a 7. legbefolyásosabb magyarországi személynek választotta őt –; miből lett vagyonos ember; mennyit lehet keresni a letelepedési kötvényeken; miért jó biznisz az ingatlan; s beszámolt arról is, mit mondott neki Orbán Viktor arról a politikusi viselkedésről, amikor Antal először letagadta, majd Tóni kénytelenül bevallotta, hogy Rogán Antal kicsit mégis helikopterezett a magasban. Persze nem így történt.
A miniszter úr azért állt ki a nyilvánosság elé, hogy mószerolja politikai ellenfelét. Portik Tamás elítélt bűnöző sameszának nevezte Juhász Pétert, az Együtt alelnökét. Jókedvűen lépett a mikrofonok elé, úgy kezdte mondandóját, hogy „Na, jó napot kívánok!”, mintha csak hosszú megvonás után kommunikációs terápiás gyakorlatra érkezett volna. Magabiztosan beszélt, nyíltan vádolt, félelemnek nyoma sem volt tekintetében. Azt mondta lényegében, hogy ő mindenben és minden körülmények között ártatlan. Bármiben. Akármiben. Vagyis mindabban, amiben esetleg rá vetülne bármi és akármiféle gyanú árnyéka. És ott, a kamerák előtt állva, egy pillanatra tényleg úgy tűnt, hogy a fényben jár.
Aztán olyasvalami következett, amire nem számított. Talán, mert nem volt rajta nyakkendő. Talán, mert inge gallérjának bal hajtókája kissé lekonyult a beszéd alatt. Talán azért, mert ő Rogán Antal. Pedig propagandaminiszterként tudhatta volna, mi történik akkor, ha kiáll az újságírók elé. Olyanok elé, akik nem előre leírt kérdéseket olvasnak fel. Olyanok elé, akik nem lakájmédia-munkások hajlékonyságával teszik fel és válaszolják meg saját kérdéseiket. A Klubrádió munkatársa például így kérdezett, utalva arra, hogy Rogán először tagadta helikopterezését: „Hogy lehet önnek hinni, amikor ön nyilvánvaló tényeket tagad le?” A miniszteri válaszból úgy tűnt, mintha megint tagadta volna azt, hogy először tagadta a helikopterezést, de ez nyilván csak visszhang miatt tűnt így. Aztán a Hír Tv riportere szembesítette vitéz Bencsik András védőbeszédével – a Demokrata főszerkesztője a Médiapiac.com-nak nyilatkozva mondta korábban: „Miért kell ezt a retek, proletár demagógiát nyomni a Népszabadságban? Félmillió forint egy ilyen helikopterbérlés, minden középosztálybéli ember ki tudná fizetni, ráadásul Rogánnak ingyen volt” –, mire a miniszteri válasz így kezdődött: „Bizonyára Bencsik Andrásnak e téren igaza van”, merthogy egy Budapest fölötti városnézést sokan megengedhetnének maguknak. Aztán a miniszter kapott még pár kérdést arról, hogy hazudott-e a Népszabadság újságírójának a helikopterezésről vagy sem, de Rogán Antal mindannyiszor kitérő választ adott, pontosabban mantraként ismételte a hivatali szöveget: aznap minden információt nyilvánosságra hoztak.
A mantrák végén érkezett a 24.hu ünnepélyes kérése:
„Megígérné, hogy fél napig sem fog hazudni többet újságíróknak?” Rogán Antal pedig válaszolt, bár mondandójára mintha árnyékot vetett volna kényszeredett mosolya: „Azt tudom mondani önnek, hogy minden kérdésre igyekszem a teljes tudásom szerint válaszolni, és ha bármiben tévednék, akkor azt még aznap korrigálni fogom.” Lemondani pedig nem fog, mert a lelkiismerete tiszta, majd felsorolta néhány korábbi munkahelyét és pozícióját, utalva arra, hogy élvezi a miniszterelnök bizalmát.
Hát így. Így esett meg az, hogy a parasztgyerekből lett miniszter mantrázva állta a pofonokat, a pofonok közt pedig mantrázott, majd megdicsőítette önmagát, és visszatért a Parlament ölelő falai közé. Azok közé a falak közé, ahol azt nem tartják veszélyesnek, ha olyan ember költözik Orbán Viktor miniszterelnök szomszédságába, akit az Amerikai Egyesült Államokban ma is köröznek csalás és sikkasztás vádjával. A muszlim menekültekkel riogató magyar állam simán vízumot állított ki a szaúd-arábiai Ghaith Rashad Pharaonnak, pedig a hatóságoknak tudniuk kellett, hogy az USA-ban körözik az illetőt. De ebből is látszik, a magyar kormány szerint más megítélés alá esik az, aki az életéért menekül, mint az, aki a bűnüldözés elől. Lám, milyen egyszerű megkülönböztetni az üldözöttet az üldözöttől.
És éppen az ilyen logika miatt vallhatta be Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a Heti Válasznak, hogy azért nem lett sláger az 50 millió forintba kerülő ’56-os Desmond Child-nóta – amit a zeneszerző egyszer már megírt 2006-ban, Stepf of Champions névvel a Miami egyetemnek –, mert ez a dal „túl jó”.
Túl jó. Persze. Ahogyan az a kormányzati kommunikáció is, miszerint „tudomásul kell venni, hogy nem lehet 3,3 millió embert ugráltatni, nem fog ennyi ember úgy ugrálni, ahogy a Jobbik fütyül”.
Orbán Viktor miniszterelnök mondta ezt kedvenc rádiójában, a Kossuthban, miután Lázár János csütörtökön kimondta a kormányinfón, hogy már annyira jól teljesít a magyar gazdaság, hogy kivezethetik a piacról a letelepedési kötvényt. Vagyis a helyzet az, hogy a kormány minden körülmények között Alaptörvényt akar módosítani. S mivel a Jobbik falhoz szorította Orbánt, hogy a letelepedési kötvények eltörlése után megszavazza a módosítást – szavazatuk nélkül nincs meg a kétharmad –, a kormány most úgy próbálja eladni a visszavonulást, hogy a letelepedési kötvények visszavonásának lehetőségét már régóta fontolgatták. Hát, persze. Most jött el az ideje.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
