„Olyan, mint a pornó: ha látod, akkor tudod, hogy az” – ezt hallhatta a minap az egyszeri polgár a miniszterelnökétől arról, milyen is az a munkaalapú társadalom, amibe épp beletanulni kénytelen. Amúgy gondolhatná a polgár, hogy a munkaalappal nincs gond, mert hát eddig is dolgozni volt kénytelen, ha enni akart este, csak hát ez most új rend, új alapokkal, magyarázatra szorul tehát.
Szóval pornó – gondolhatta a miniszterelnök –, hogy ha látom, akkor tudom, hogy az, ami. De mi is tulajdonképpen, és hogyan készül?
Nos, elsősorban kell hozzá egy rendező, aki a létező igényekre megfelelően rezonálva mindent belepakol a filmbe, amit jónak lát. Valahogy úgy, ahogy tette azt Orbán Viktor is, amikor Nagykanizsára érvén országjáró túrájával kiállt a köz elé, és ígért mindent, amit mostanában divatos ígérni: autóutat, sportcsarnokot, uszodát, iparterületet. Jól hangzik, ezzel már lehet majd kezdeni valamit.
Aztán kellenek lelkes amatőr színészek, akik bármit bevállalnak, hogy elérjék végre az áhított célt, és vászonra kerüljenek – mégiscsak munkaalapú társadalomról beszélünk, oda kell figyelni arra, hogy mindenki a helyére kerüljön. Ez olyasmi, mint Lánczi Tamás esete. Ő az, aki olyannyira kezdőnek számít dohányipari berkekben, hogy még csak nem is dohányzik… És lám, a Századvég vezető elemzője így épp megfelelt a British American Tobacco (BAT) felügyelőbizottságának elnökévé, ahol olyan szakembereket kerestek, akik „egészséges életmódot folytatnak, nem dohányoznak, átlátják a hazai társadalmi folyamatokat, szakértelemmel rendelkeznek a szabályozott piacok működésében, ugyanakkor nincs dohányipari előéletük”. Így könnyű lesz felügyelni a céget, hiszen nem kell majd állandóan kirohangálni az udvarra cigizni.
Ha már itt tartunk, a jó pornónak azért van valamiféle forgatókönyve is, ami bár nyilván nem túl szofisztikált, de azért izgalmakban és fordulatokban legalábbis bővelkedik, csak így lehet ugyanis felvenni a versenyt a konkurenciával. Nos, munkaalapú társadalmunkban erre jobb példát a dohányipari eseményeknél találni nem lehet. Mert ezen berkekben az már nem elég, ha az ember több munkahelyet teremtene (minek, hiszen már így is munkaalapúak vagyunk?), és több bevételt is termelne, mint azt ígérte közös, a dohánytermékek nagykereskedelmére vonatkozó pályázatában a Philip Morris, az Imperial Tobacco és a JTI – az ilyen pályázat „nem felel meg a törvényi feltételeknek”, „érvénytelen és értelmezhetetlen” (mondja a Nemzetgazdasági Minisztérium). Na de ha arról van szó, hogy a századvéges felügyelőbizottsági elnökkel rendelkező BAT és a Lázár János érdekeltségi körébe tartozó Sánta János-féle Tabán Trafik kevesebből többet tud majd saját zsebbe lenyúlni, akkor értelemszerűen nekik jár a koncesszió. És csak hogy még szebb legyen a történet: Sánta olyan szépen megszedegeti magát, hogy épp a héten vette meg a Napi Gazdaság kiadójának 49 százalékát – pont azért a lapét, amelyik a Magyar Nemzet kidőlése után a kormány első számú újságja lett. És aki mindezek mögött túl nagy összefüggéseket sejt, az téved – legalábbis Lázár János szerint, aki úgy véli, összefüggés ezen esetek között nincs, cserébe viszont (és a BAT büntetéseként) uniformizálná a cigarettásdobozokat. Ilyen tényleg legfeljebb a mesében (meg persze a pornóban) van.
Innen viszont már tényleg nem kell sok egy jó pornóhoz, legfeljebb valami impozáns helyszín, amit – és ez bizony nagyon fontos – megfelelően kell bevilágítani (hát hogyisne, hiszen különben nem lehet semmit rendesen látni). Ha valaki e tekintetben szeretne köszönetet mondani Tiborcz Istvánnak, Orbán Viktor becses vejének, aki Magyarországra hozta a Fényt, méghozzá LED-lámpa formájában, még megteheti, bár a meg nem értett zseni már visszavonult. Kár érte, pedig olyan jó munkát végzett, hogy azokon a helyeken, ahol az ő cége végezte a közvilágítás közbeszerzésből történő korszerűsítését, a lámpák darabonként csaknem 80 ezer forinttal kerültek többe, mint a boltban. De nyugodjunk meg, cserébe Kalocsától Szolnokig, Váctól Hévízig mindenhol égnek a lámpák, a szorgos munkának köszönhetően.
Szóval akkor összegezzünk. Van itt ez a munkaalapú társadalom, ami a pornóra hajaz. Látható is, hogy aki tényleg dolgozni szeretne, azzal az állam nem bánik rosszul – már ha olyan munkát végez, aminek (szerintük) értelme is van. Ezek alapján igazán nem csoda, hogy mostantól a KSH úgy döntött, semmi értelme ebben az új rendszerben létminimumot számolni, mert az valójában (Német Zsolt, a KSH elnökhelyettese legalábbis így magyarázta) nem is a létminimumot méri, hanem a szerény megélhetés szintjét, ami nem egyenértékű szerintük a szegénységgel. Erre nem igazán lehet mit mondani, az adatok azt mutatják, hogy ma Magyarországon több mint 4 millióan élnek a létminimum alatt, de ha a KSH szerint ezen a helyzeten segít az, ha egyszerűen csak úgy teszünk, mintha ez a fogalom nem létezne többé, az már tényleg egy kicsit olyan, mint a pornó: mindenki látott már olyat, de senki sem beszél róla szívesen, mert ciki.
És akkor már tényleg nincs semmi csodálkozni való azon, hogy ebben a mi újszerű, definiálhatatlan munkaalapú társadalmunkban a Freedom House 2015-ös elemzése szerint egyre csökken a demokrácia, jelenleg Romániával, Bulgáriával, Szerbiával és Montenegróval vagyunk egy szinten, és csak egy paraszthajszál választ el minket a féldiktatórikus berendezkedéstől. Nyugtassuk magunkat azzal, hogy még csak az elején járunk ennek az Orbán által végzett, országméretű kísérletnek? Az bizony, nem lenne jó. Mert azt mindenki tudja, hogy hogyan is kezdődik egy klasszikus pornójelenet. Na, azt csináljuk mi is éppen, csak nem önszántunkból…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!