Kertész Anna publicisztikája a Vasárnapi Hírek A7 oldalán, Heti abszurd rovatunkban.

 
VH, 2017. november 18.

Hiánypótló képzés indul Magyarországon: „a korrupció megelőzésére és kezelésére vonatkozó tréning”. Kicsit irigykedhetnénk a BKK-ra, hogy náluk startol az első – a hazai viszonyok ismeretében minimum OKJ-s minősítésért kiáltó – program, amit jegyellenőrök látogathatnak. De figyelembe véve, hogy milyen zseniális leleményességgel oldják meg a BKV sofőrhiányát (a Népszava információi szerint az irodistákat és a szerelőket is beültetnék a vezetőfülkékbe), beláthatjuk, hogy a legjobb kezekben van a NER egyik kiemelt tudományterületének alapképzése.

Aki a „korrupció fogalmának tisztázása, természetrajza és kialakulásának (sic!) körülményeinek feltárásában” bővítené ismereteit, jó országban jár: minden szinten szinte minden megtalálható a politikai-gazdasági haszonszerzés tárgykörében – ezen a héten kifejezetten gazdag volt a tananyag.

Azt már minden zseb, lapát és kincsesláda jelű ovis tudja nálunk, hogy az útépítések elsősorban nem a közlekedés megkönnyítéséről, a lakosok kényelméről, hanem az átvágható szalagokról, lehívható pályázatokról és eltűnő milliókról szólnak, de most még a ragacsos kis kezekben is megállt a kalács, mikor meghallották, hogy a pilisvörösvári Báthory utca úgy kapott betonutat, hogy az két helyen magántelekbe és -kerítésbe ütközik (a 45 millió forintba nem férhetett bele minden apró akadály elhárítása).

Vannak szerencsés gyerkőcök, akik a napköziben – mondhatni szabadidős tevékenységként – figyelhetik meg a kreatív pénzszerzés egyszerű módját: fideszes önkormányzati képviselő tanár bácsijuk az iskola alapítványának számlájáról leemelt és hazavitt 3,6 millió forintot. Bébikönnyű, legyinthetnének az általános iskolások, ha nem tudnák, nem a lopás, hanem annak kimagyarázása volt megjegyzésre érdemes, bár tegyük hozzá: ez tényleg kezdőszint. A bácsinak elég volt azzal indokolnia a szülők pénzének eltalicskázását, hogy „csak hazavitte” a pénzt. A hvg.hu értesülései szerint a nyomozást lezáró rendőrségi határozatban az áll: „a tanár azért vett ki folyamatosan pénzt a Szemerések a Szemeréért Alapítvány hivatalos bankszámlájáról, hogy azt otthon egy »külön dobozban« tartsa.” Különben is, a pénznek csak kisebb hányadát használta fel magáncélra és annak is visszafizette már a nagy részét – ezt középszinten csak leereszkedő mosollyal fogadnák.

Hogy mennyit és hova kell leadnia Mészáros Lőrincnek azok után a milliárdok után, amelyekhez havi szinten jut, arról egyszer még doktori disszertációk szólnak. Most még csak folyamatosan pluszórákat kell beiktatni a Mészáros-fakton, hogy követni lehessen a szédítő tempót – ha Lőrinc keményen dolgozik, a diákok sem lazsálhatnak.

Bár a héten csak 60 millió támogatás csorgott le, de legalább új hobbijára, a mangalicafajtanemesítésre kapta – több évtizede működő génbankok mellé sorakozhatott így fel a mangalicatenyésztéssel 3 éve foglalkozó cége, a Búzavirág66 Kft. Tudják odafönt, na, hogy a professzor úr ehhez is ért.

Azért az ország gázszerelőjét némi bosszúság is érte a héten, ráadásul egy jóval jövedelmezőbb, a főnök szívügyének tekinthető „cége” kapcsán: a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány által üzemeltetett Puskás Akadémia – amely a legtöbb pénzt, körülbelül 13,4 milliárd forintot, szerezhette társasági adóból –, a nekik juttatott pontos tao-összegről, a rendelkező cégekről, a milliárdok felhasználásának módjáról eddig nem szolgáltatott adatokat, mondván, hogy az nem közpénz, most azonban a DK által első és másodfokon megnyert pereket a Kúria jóváhagyta.

Mert a tao bizony közpénz, adóforintokat jelent, amelyek az államkassza helyett sportegyesületekhez és művészeti intézményekhez vándorolnak. Egy pár kollokviumnyi tananyag kitelne ugyan mindazon próbálkozásokból, ahogy a pénzek útjának nyilvánosságra kerülését megpróbálták megakadályozni, például maga a miniszterelnök, aki egy éve a mindent vivő kommunistázással ütötte el az érdeklődést. Lázár János miniszternek sem telt sokkal többre, mintha visszatértünk volna a zsebhez meg a kincsesládához: a gonosz bírókra mutogatott, akik haragudnak Magyarországra, ezért nem engedik, hogy azt ellopják.

Az viszont már nem kispályás, ahogy a csúnya, kellemetlenkedő bírókat eltávolítják az útból: miniszteri rendeletben változtatták meg a bírák kinevezésének szabályait, a hülye öreg bírók – akik eddig megakadályozták külsős, politikai jelöltnek vélt jogászok bekerülését – minősítése már csak feleannyit nyom a latban, viszont megemelték a közigazgatásból érkezőknek adható pontszámot.

Mivel a korábbi szervezeti átalakítások miatt 200 új bíróra van szükség, ezek után sejthető, hogy milyen hozzáállású bírákkal töltik fel a székeket, hogyan hárul el a maradék akadály (ún. igazságszolgáltatás) politikusaink és azok strómanjainak útjából, hogy tovább gyarapítsák vagyonukat.

Ezt nevezhetjük mesterszintnek, PhD-zni mégis a Tiborcz-akadémiára érdemes beiratkozni. Ha nem lenne szitokszó arrafelé a szabadkőművesség, azt mondhatnánk, nála van a Bölcsek köve, társaságában sajátítható el az államiból magánvagyonná alakítás alkímiája, fény-, föld- és kastélybizniszei után hagyta az apróval való bíbelődést, inkább az elektronikus közbeszerzési rendszer kizárólagos üzemeltetőjévé emeltette barátai cégét – így első kézből szerezhetnek információt a lopnivalóról.

Ha már működésben lenne a rendszerük, ki tudja, mennyibe kerülhetne a BKV-sok korrupció-tanfolyama az adófizetőknek, így – a zoom.hu értesülése szerint – a 2 millióra kiírt pályázatot 6 millióba kerülő megvalósítással meg is tudta nyerni az ismeretlen Cultus-H, amely tavalyi beszámolója szerint 3,7 millió forint forgalmat ért el. Amatőrök, rájuk férne némi továbbképzés.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!