Hargitai Miklós publicisztikája a Vasárnapi Hírek A7 oldalán, Heti abszurd rovatunkban.
Könnyen előfordulhat, pár nappal e sorok megjelenése után Vlagyimir Putyin orosz elnök a Debreceni Egyetem díszpolgára (Civis Honoris Causa) lesz. Reméljük, senki nem érti félre, aki ebben az országban él, de az utókor tájékoztatására érdemes rögzíteni: a címmel az Orbán-kabinet tünteti ki azt a politikai vezetőt, akinek a munkássága – azon túl, hogy mind látványosabban szolgál mintaként ahhoz, amit a hatalom idehaza művel – az első számú kockázatforrás Európa számára. Putyin és a putyini Oroszország jelenleg az Európai Unió és az Egyesült Államok részéről is szankciók és bojkott alatt áll a Krím megszállása és az ukrajnai agresszió miatt (Ukrajna pedig a szomszédunk, ahol jelentős magyar kisebbség él), ami önmagában is elegendő ok kellene legyen arra, hogy egy ilyen kitüntetésnek még az ötlete se merülhessen fel komolyan egy demokratikus európai ország kormányában. Minket azonban az elmúlt évek hozzászoktattak, mit jelent a „no nonsense” politika a magyar hétköznapokban: szó szerint azt, hogy nincs az az őrültség, amit a választott vezetőink meg ne csinálnának, ha némi politikai vagy pénzügyi haszonnal kecsegtet.
A Debreceni Egyetem valószínűleg úgy került bele a buliba, hogy rangosabb felsőoktatási intézmény nem akadt itthon, amely hajlandó lett volna egy praktizáló diktátorral devalválni a díszpolgári címet.
Debrecen viszont nagyon teper, igyekszik valamilyen módon bekerülni a tervezett paksi bővítés beszállítói közé, és ezért a jelek szerint nincs az az ár, ami túlságosan drága lenne.
(„Mind a magyar kormányzat, mind az Orosz Föderáció jelentős szerepet szán a Debreceni Egyetemnek a Paks II-es beruházásban. A Debreceni Egyetem és a Roszatom közötti stratégiai szerződés rögzíti: az intézmény részt vesz a beruházás szakember-utánpótlásának képzésében.
A Debreceni Egyetem és a Roszatom közötti együttműködést június 19-én, Moszkvában, az ATOMEXPO kiállításon írta alá Szilvássy Zoltán rektor, Bács Zoltán kancellár és Alexander Merten, a Rusatom Nemzetközi Hálózat elnöke” – írja az a szenátusi előterjesztés, amellyel a cím odaítélését megindokolták.
Ehhez csak annyit: a Műegyetemnek külön tanszéke és intézete van a paksi igények kiszolgálására, kutatóreaktorral, sok évtizedes együttműködési tapasztalattal – abból a fészekaljból származik a politika kedvéért szép egyetemi karriert feláldozó Aszódi Attila, a volt bővítési kormánybiztos is –, és a bővítés sem megduplázni, sem jelentősen módosítani nem fogja a szakemberigényt, ami Teller- és a Lévai-projekt során készült előzetes tanulmányokból világosan kiderül. Vagyis hiába építenek ki Debrecenben egy párhuzamos képzési kapacitást a 4000 milliárdos beruházás költségkerete terhére, abból legjobb esetben is csak a debreceni egyetemnek lesz átmeneti haszna.)
Mindettől függetlenül is jogos a kérdés, miért pont egy egyetemi, vagyis a lényegét tekintve tudományos címmel kell megolajozni az egyre jobban lelassuló, egyre csikorgóbb magyar–orosz atomipari kooperációt. Ami Vlagyimir Putyint illeti, neki kétségkívül van egyetemi, illetve akadémiai karrierje.
A lexikon szerint 1970 és 1975 között a Leningrádi Állami Egyetem Jogi Karán nemzetközi jogot tanult (ott lépett be a kommunista pártba is), majd friss diplomásként az Államvédelmi Bizottság (KGB) leningrádi szervezetének munkatársa lett. A tanulást sem hagyta abba, 1985-ben végzett a KGB elhárítási akadémiáján. (Ha még emlékszünk, egy korábbi magyar miniszterelnöknek is volt ügynökmúltja, amit a Fidesz morálisan vállalhatatlannak ítélt – nos, ő Putyinnak még a helyettes cipőtisztítója sem lehetett volna, mint ahogyan a rendszerváltás előtti magyar elhárítás sem volt azonos súlycsoportban a szovjet KGB-vel).
A későbbiekben is folyamatosan képezte magát, olyannyira, hogy 1997-ben közgazdasági doktori címet szerzett „Az ásványi és nyersanyagbázis újratermelésének stratégiai tervezése a kialakított piaci kapcsolatok feltételei között, a Szentpétervár–leningrádi terület régióban” című dolgozatával. A disszertáció – retrospektíve – legalább olyan izgalmas, mint Orbán Viktor tíz évvel korábbi szakdolgozata: a magyar miniszterelnök arról írt, hogyan lehet átvenni az ellenőrzést a társadalom fölött a politika játékszabályainak névleges betartásával (megfordítva: hogyan tudják a civil szervezetek a sarkaiból kifordítani a politikát), Putyin pedig arról, hogyan lehet Oroszország egyetlen tényleges vagyontárgyára, a nyersanyagkészletre alapozva előbb gazdasági, majd politikai hatalmi bázist építeni.
Őszintén szólva abban, ha a Fidesz ez utóbbi tudományos teljesítményt kívánná díjazni, még lenne is némi ráció, hiszen a magyar kormánypárt is valami hasonlóval próbálkozik – elegendő, ha fölrajzoljuk az ívet az 1993-as székházbotránytól (az alaptőke megszerzésétől) az Orbán-bányákig (a közpénz magánosításának első látványos állomásáig), és tovább, egészen a felcsúti kisvasút pályájának gyanúsan dolomitjellegű aljzatáig.
Tartunk tőle ugyanakkor, hogy ez a motiváció legfeljebb tudat alatt játszhatott szerepet a döntésben. Amúgy az egyetem – vagyis a valóságban Rogán Antal propagandaminisztériuma – is történelmi példákkal igyekezett hitelesíteni a címadományozást: talán nem figyeltek eléggé, de még a Cambridge-ben, Oxfordban, a Yale-en és (ki tudja, meddig) a budapesti Közgázon egyaránt díszdoktor Soros György is befért náluk a felsorolásba, miközben a szintén címhalmozó Elena Ceauşescu, Erich Honecker és J. V. Sztálin egyelőre kimaradt – úgy látszik, még nem tartunk ott a historikus körforgásban, hogy rájuk is időszerű legyen hivatkozni. Viszont, ha már a példáknál tartunk, érdemes zárásképpen egy másik kitüntetési esetet is felidézni, annak demonstrálására, hogy mindig van választás.
2004-ben a hamburgi egyetem tudta meg (egy formálódó orosz–német gázszerződés árnyékában), hogy sürgősen díszpolgárrá szeretné avatni az akkor éppen Csecsenföldön háborúzó Vlagyimir Putyint. Az időpontot is kitűzték (augusztusban, szeptember 10-re), de aztán az egyetemi tanács úgy döntött, hogy ilyen rövid idő sajnos nem elegendő az előkészületekre.
Attól mondjuk aligha kell tartani, hogy néhány nap alatt a Debreceni Egyetem szenátorai is megtalálják a gerincüket, de a történet így is tanulságos: ha a gyerekeink egyszer majd megkérdezik, hogy hol húzódnak a nem annyira földrajzi, mint inkább erkölcsi kategóriaként ér telmezhető Európa határai, nagy biztonsággal mondhatjuk majd nekik, hogy 2017. augusztusi állás szerint valahol Hamburg és Debrecen között.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!