Cipész a kaptafánál? Ideje belátni, hogy avítt gondolkodásra vall ez a hozzáállás. Vagy legalábbis elfogadni, hogy mifelénk ez nem így megy. A jobban teljesítő Magyarország jobban teljesítő kormányában szerencsére olyan emberek ülnek, akik mindenhez, vagy a miniszterelnöki évértékelő bon mot-ját idézve: mindenhez is értenek.
Máskülönben hogyan eshetne meg, hogy a Fidesz frakcióvezetője szólítja fel a Magyar Nemzeti Bankot arra, hogy dolgozzék egy kicsit jobban, keményebben? Márpedig Rogán Antal nem volt rest, és közölte a minap, szerinte nincs elég eszköze az MNB-nek ahhoz, hogy felügyeleti szerepét jól el tudja látni, így „keményebb eszközök kellenek”. Javasolta továbbá, hogy az MNB vonjon be külső tanácsadókat is (nyilván akad még néhány elfekvő ismerős, aki jól tud tanácsokat adni), hogy „többször és alaposabban tudjanak” ellenőrizni. Remélhetőleg összekapják magukat, főleg azután, hogy Matolcsy György érkezésekor jó sok szakembert rúgtak ki a jegybankból.
Aztán itt van Áder János. A köztársasági elnök éles szemről és nagy hozzáértésről tett tanúbizonyságot, amikor megállapította: „egy atomerőmű nem biciklitároló”. Jó is, hogy mondja, még valaki összekeverné a kettőt – csak az a kár, hogy Áder szerint ez a lényegi különbség tökéletesen indokolja a több ezermilliárdos paksi bővítés adatainak 30 évre szóló titkosítását. Azért valahol ő is érezte, hogy ez a sztori így nem kerek, ezért megmagyarázta. „A mindenkori köztársasági elnöknek nincs alkotmányos lehetősége arra, hogy saját kénye-kedve szerint, netán mások szempontjait előtérbe helyezve vagy hatáskörét bármely módon túllépve mérlegelje egy, az Országgyűlés által elfogadott törvény aláírását.”
Viszont akkor jó lenne tudni, hogy ha a mások (jelesül a magyarok) szempontjait nem lehet mérlegelnie, akkor mégis mit csinálhat? És ha hozzátesszük, hogy Áder aláírása pillanatában a kormánynak már tudnia kellett az Európai Bizottság kifogásairól, akkor talán közelebb kerülünk annak megválaszolásához: mire ez a nagy titokzatoskodás?
Viccnek durva az is, amikor a szakmai kritikát még véletlenül sem bíró szakértők úgy tesznek, mintha értenének ahhoz, amit csinálnak. Valahogy így áll most a Sorsok Házának ügye is. A múlt héten Schmidt Mária már kifakadt, hogy Lázár János kekeckedése miatt nem készülhet el az általa megálmodott oktatási központ. Erre jött az MTA, és egy másik irányból közelítették meg a kérdést: véleményük szerint ellentmondásos, gondatlanul szerkesztett, szakmailag nem megalapozott a holokauszt gyermekáldozatainak emléket állító kiállítás koncepciója. Kifogásolták például, hogy olyan fényképek szerepelnének a kiállításon, amelyeken nem is biztos, hogy magyar gyerekek vannak. Ez így már elég kompaktnak hangzik… Nem is hagyta szó nélkül a dolgot a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványa (kurátora Schmidt Mária), és elegánsan, szakmai alapon vágott vissza. „Megállapítható, hogy az MTA tudatosan akart megfelelni annak a politikai elvárásnak, melynek célja, hogy a közvélemény előtt lejárassák a Sorsok Házát” – írták. Egyébként arra hivatkoznak, hogy az csak egy előzetes koncepció (a koncepció koncepciója?) volt, mostanra van végleges koncepció is. De azt nem mutatják meg.
Ám ha igazán nagy szakértőt akarunk látni, forduljunk inkább Orbán Viktor felé. „A miniszterelnökkel tervezett találkozón dől el, milyen futballstadionja lesz a Vasasnak, Orbán Viktor lelátókkal körbezárt stadionban gondolkodik” – bizony, ezt nyilatkozta Markovits László, az éppen a másodosztályban senyvedő Vasas elnöke, reményének is hangot adva, hogy a stadion jövő nyáron épülni kezdhet. Ha ehhez arra van szükség, hogy Orbán Viktor igényeihez igazodjanak, meglesz az is.
Persze meglepődni nem kell, stadionokkal kikövezett kis országunkban így mennek a dolgok, cipész a kaptafánál, Orbán Viktor meg mindenekfelett. Mert (sajnos) ő mer nagyot álmodni – és nem csak akkor, ha stadionról van szó.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
