„A szó hagyományos értelmében lehetetlen Magyarországot pluralista demokráciának nevezni, a kormány pedig a lakosság nagyobb része által támogatva egy autoriter vágányon halad” – a gyorsan nagy karriert befutott mondat a török külügyminisztérium egyik háttérintézményének Affairs című kiadványában jelent meg.
Lett is belőle botrány, amikor napvilágra került, olyannyira, hogy a magyar külügyminisztérium magyarázatot kért Şakir Fakili török nagykövettől, hogy hogyan jelenhetett meg az ominózus mondatot tartalmazó elemzés. A nagykövet pedig nagy hirtelen bejelentette, hogy a cikkben megjelent, hazánkra vonatkozó szavak nem tükrözik a hivatalos török álláspontot. Sőt, ő maga is elhatárolódott annak mondanivalójától.
Most tehát, amikor kiderült végre, hogy ezzel a mondattal a törökök egyáltalán nem tudnak azonosulni, nyilvánvalóvá vált, hogy új elemzés szükségeltetik török részről. Ne legyenek kétségeink afelől, hogy máris aggódva figyelik, mi minden történik minálunk, hogy kiderüljön, milyen is valójában Magyarország. De mégis milyen képet festhettek rólunk magukban ezen a héten?
Vajon hogy értékelték például a hírt, miszerint a kormány házi kutatóintézetének, a Századvégnek az egyik munkatársa szerint az állam évi 444 milliárd forintot bukott azon az egykulcsos adón, amit az egyik legfontosabb reformként emlegetnek? Az ráadásul még hagyján, hogy hatalmas a bevételkiesés, de a tanulmány szerint ez a pénz szinte kizárólag a legjobban keresők zsebében maradt – hol máshol? Mondani sem kell talán, hogy a tanulmány szerzőjétől a Századvég teljes mértékben elhatárolódott (ezt a pontot immár a törökök is jól ismerik), sőt, még a Nemzetgazdasági Minisztérium is megszólalt az ügyben: szerintük módszertani hibákkal van teli az elemzés, az egykulcsos adórendszer pedig „a növekedés egyik fő motorja”.
Márpedig növekedésre szükség van, ezt a törököknek is be kell látniuk, hiszen egyre több a kiadás. Kell például pénz arra, hogy korcsolya-nagyhatalommá (is) váljunk – potom 3 milliárd forintot szánunk erre a projektre az elkövetkező hét évben, amiből már idén 200 milliót kézhez kapnak az illetékesek. Így talán a 2018-as olimpián már lesznek magyar műkorcsolyázók és jégtáncosok is. Ha ebből a lehengerlő bőkezűségből nem derül ki a törököknek, milyen sportszerető nép is a magyar, akkor talán értékelik azt az elgondolást, miszerint a jövőben – ha minden összejön – korlátlan mennyiségű sportrendezvényre (igen, korcsolyaversenyekre is) szóló belépőt adhat majd minden munkáltató a beosztottjainak. A cafeteria-rendszert alapjaiban megrengető módosító javaslat értelmében kultúrára továbbra sem lehet majd 50 ezer forintnál többet áldozni.
Törhetik azonban a fejüket azok a törökök, akik arra kíváncsiak, mégis hogyan sikerült máris elkölteni csaknem 1 milliárd forintot a jövőre esedékes országgyűlési és EP-választásokra Magyarországon. Itt jegyeznénk meg halkan, hogy bár hivatalosan továbbra sem lehet tudni, hogy mikor is lesz a következő választás hazánkban, aki ért a szép magyar szóból, az már készítheti a naptárát. Legutóbb Seszták Miklós KDNP-s képviselő tippelt valami zavaros módszerrel, de egészen jól, most pedig a fideszes Németh Szilárd nem bírt lakatot tenni a szájára: „úgy néz ki, hogy az április 6-i országgyűlési választásokon fogok indulni”. Valószínűleg mindenki megkönnyebbült. De térjünk vissza az (ezek szerint április 6-án várható) választások költségeire: csak eddig több mint 550 millió forint jutott a verseny nélkül kiválasztott beszállítóknak. Hogy pontosan mit szállítanak be, azt még jó ideig homály fedi, 10 évig ugyanis nem derülhet ki, hogy milyen szolgáltatások segítik a választások lebonyolítását. Hogy miért? Mert az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága mentesítette az uniós szabályok alól a beszerzések egy részét. Biztos csak azért, hogy se mi, se a törökök ne idegeskedjenek miatta.
„Egy ország, ahol magasabb a temetések száma, mint a keresztelőké, az nem teljesít jól” – ez a kijelentés azonban már adhat okot némi idegeskedésre. Orbán Viktor szavai ezek, Kaposváron festett némileg sötét képet vele hazánk jelenlegi demográfiai állapotáról. Persze, van, aki még ennek is örülhet. Például az a (mint kiderült, létező) Egyesült Nemzeti Koporsógyártó Konzorcium, amelyik egyedüli ajánlattevőként nyert közbeszerzési pályázatot mind a Budapesti Temetkezési Intézetnél (166 millióért), mint Vas megyében (130 millióért). Gyanútlan törökök hihetnék, hogy állami cégről van szó (hiszen nevében hordozza a manapság divatos „nemzeti” jelzőt), de erről szerencsére szó sincs.
Nemzeti Dohányboltunk és Nemzeti Koporsógyártónk tehát már van, így talán a törökök is beláthatják: kell a Nemzeti Kaszinó is. És hogy biztos jól járjanak a kaszinótulajdonosok, még novemberben életbe lép egy rendelet, aminek köszönhetően koncessziós díjaikat leírhatják majd az adózásnál. Egy példával szemléltetve: Andy Vajna (hollywoodi producer, az etyeki Korda Filmstúdió társtulajdonosa, 2011 januárja óta a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos) kaszinója így éppen 1,6 milliárd forintot tud majd spórolni. Ez azért jó hír, nem?
Márpedig abból nincs hiány, főleg így, hogy lassan tényleg mindenki igyekszik a megfelelő gesztusokkal felkelteni jövőbeni szavazói figyelmét. Hogy csak egyet említsünk: Lázár János már ezen a héten bejelentette, hogy a jövő héten javasolni fogja Orbán Viktornak, hogy az uniós pénzek azon 4 százalékát, amit a központi apparátusban dolgozók ellátására fordíthatnának, ajánlják fel a történelmi egyházaknak, amelyek így 250-300 milliárd forintos pluszforráshoz juthatnak. Persze, mondhatnák a törökök, hogy ez csak bizonyos szempontból jó hír, hiszen így miből látják majd el a központi apparátusban dolgozókat? Azt azonban még nekik is be kell látniuk, hogy a történelmi egyházak előnyt élveznek holmi központi dolgozókkal szemben…
Ezek alapján biztos, hogy egy sokkal felelősségteljesebb, átgondoltabb, árnyaltabb képet lehet festeni hazánkról. És nem csak a törököknek érdemes újrafogalmazniuk a magyar viszonyokról alkotott véleményüket.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
