Magánügyben, közpénzen, közidőben. Lám, Matolcsy György jegybankelnök nem csak a gazdaságban képes maradandót alkotni. A Magyar Nemzeti Bank elnöke ráadásul olyan könnyedén mondta ki e három szócskát az Országgyűlésben – Bárándy Gergely (MSZP) képviselő kérdésére, hogy valóban használta-e Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnökének luxuslakását, s hogy fizetett-e érte –, hogy az embernek kedve támad hozzászokni az arcátlansághoz.
De legyünk korrektek: Matolcsynak van arca. Valamint – ha szűkös is, de – szókincse ahhoz, hogy fel sem tett kérdésekre válaszoljon: „Hogy az állandó lakhelyemen mikor lakom és mikor nem (…), ez aztán végképp nem tartozik önre, ahogy az sem tartozik önre, hogy mikor és milyen helyen tartózkodom, amikor nem az állandó lakhelyemen vagyok.” Akár sajnálhatnánk is a jegybank elnökét, mert ezek szerint neki nincs otthona, csak állandó és nem állandó lakhelye, de várjunk még a szánalommal.
A Magyar Nemzeti Bank elnökének válaszadási képességeinél ugyanis csak érveléstechnikája kifinomultabb:
„Egy megszűnt újság valótlan információjára építve bombáz engem és másokat különböző vélt, hamis állításokkal.”
Matolcsy ráadásul jó fej, mert ennyi erővel mondhatta volna azt is, hogy csak, mint ahogyan azt is, hogy Fedák Sári (az ultiban ez az egyik legmagasabb bemondás, ami fölötte van, az nem feltétlenül publikus). De a jegybank elnöke nem tette. Helyette támadásba lendült. Mert az már milyen, nemde, hogy őt, a jegybank elnökét ilyen kérdésekkel zaklatják: „magánügyben, közpénzen, közidőben”.
A szocialista képviselő meg csak annyit tudott erre morogni, hogy Matolcsy nem teheti meg, hogy nem válaszol, az országgyűlési törvény szerint ugyanis ez jogsértés. Aztán leült. S bár belengette, hogy gondolkodik a jogi lépéseken, de úgy tűnik, ez ügy ennél tovább nem nagyon jut.
A Matolcsy György szóhasználata szerint az „egy megszűnt újság” – Népszabadság – tulajdonosa, a Mediaworks amúgy erősen átszervezi csapatát. Ám nem csak a Rogán Antal ügyeit feszegető népszabisoktól köszönt el, de a Matolcsy György lakásügyeit is feszegető Világgazdaság főszerkesztőjének távozása után most már a Magyar Nemzeti Bank furcsa ügyeiről beszámoló újságíró munkaviszonya is megszűnt. Valamint új vezetőket kaptak a kiadó birtokába került megyei lapok is. Ez ugyan lehetne magánügy is, de ezeken az állami propagandát is kiszolgáló felületeken jelentős mennyiségű közpénz áramlik keresztül, ráadásul nagyon is közidőben.
Persze a héten nem ő az egyetlen, aki csodálatos elhajlási képességeivel örvendeztette meg nemzetünket.
Maga a miniszterelnök veje, Tiborcz István emelkedett jegybankelnöki válaszadási magasságokba, amikor a Hír Tv riporterének kérdésére – miért ő fizette be egy nem a tulajdonában lévő, kastélyokat vásárló cég bejegyzési illetékét – így felelt: „Mi köze van hozzá?” Ez azért már, lássuk be, übereli Fedák Sárit is. Igaz, a kormányfő veje állítólag nem tudta, hogy felvétel készül róla. Mert ha tudta volna, aligha tromfolja a jegybankelnököt azzal az úri gesztussal, amit a riporternőnek tett: „Engem meg az érdekel, hogy van-e férje, olyan szép.” De ez utóbbit, persze, kizárt, hogy mondta volna, sőt lehetetlen, még akkor is, ha felvétel bizonyítja, mert Orbán Ráhel férje, Orbán Viktor veje ilyet nem tesz. Se magánügyben, se közpénzen, se közidőben. Éppen ezért az sem tartozik a közre, hogy több százmillió forintos üzletrésze lehet ott, éppen abban az ipari parkban, ahová most a kormány terelné gőzerővel a külföldi befektetőket.
Arról bezzeg nincsenek hírek, hogy Semjén Zsolt köz- vagy magánidejében terjesztette fel lovagkeresztes kitüntetésre volt gimnáziumi osztálytársát, Bayer Zsoltot, de ez mindegy is már. Ez a ló már augusztusban elszaladt, de mit ló, akkor egész ménes száguldott. Most is csak azért lett újból érdekes, mert a magyar államnak eddig tartott eldönteni azt, hogy elárulhatja-e a felterjesztő levelét.
Harangozó Tamás (MSZP) képviselőnek tizenhárom levelet kellett írni különböző hatóságoknak, de ahogyan a 444.hu megírta – eddig csak a „Harangozó rossz helyen kérdez”, „meggyalázza 1956 emlékét”, „bezzeg 2006-ban rendőrterror volt”, „ő MSZP-s, úgyhogy csak kussoljon” típusú válaszokat kapta. Pedig úgy tűnik, hogy ezt a lovagkeresztet lehet, hogy tényleg magánügyben adták, ráadásul közpénzen és közidőben.
Azonban, még ha így történt is, három és fél hónappal a ménes elszabadulása után lovat sem nagyon találni, ami az orrával megpöckölné ezt a kitüntetést. A 444.hu visszaadott lovagkereszt-számlálója is befagyott. Egy-két Don Quijote még bóklászhat ugyan a sötétben, de mostanra eljött az örvendezés ideje: lám, vannak osztálytársak, akik ennyi év után is gondolnak egymásra, összetartanak. De ezt már Bereményi Géza–Cseh Tamás óta tudjuk, milyen is a volt osztálytárs: „Az a típus, aki magában hisz, / Attól komoly.”
Ahogyan Nagykőrös népe is örvendezett azon, hogy városukba beköszöntött a jólét. Olyannyira be, hogy az önkormányzat közpénzen és közidőben négyhavi javadalmat szavazott meg a város polgármesterének (2,1 millió forint) és alpolgármesterének (1,9 millió forint) azzal a felkiáltással, hogy egy japán elektronikai cég háromszáz új munkahelyet hoz létre a városban. De ez történik, ha a helyi politikusok munkaköri leírásában nem szerepel a munkahelyteremtés – az egyik önkormányzati képviselő állítólag ezzel indokolta a jutalmakat –, ami már csak azért is kétséges, mert vajon mi más dolguk volna a városvezetőknek, mint gondoskodni a rájuk bízott településről.
Jegyezzük meg tehát ezt az örök érvényű sziporkát: Magánügyben, közpénzen, közidőben. Persze, csak ha kedvet kapnánk a politikához. Vagy a gazdasághoz. Vagy Matolcsyhoz.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!