Ismerik a politikai halálpartot? Kurta szakasz a Duna mentében, talán 150- 200 méter. De veszélyesebb, mint egy aknamező: a Parlament 17-es kapuja és az Országgyűlés Képviselői Irodaháza között sajtózsoldosok állnak éber lesben, hogy kirobbanthassák komfortzónájukból a kormánypárti honatyákat. És a rajtaütött képviselő hebeg-habog, izézik vagy – horribile dictu – igazat mond.
Ez pedig sokkal rémisztőbb, rombolóbb és károsabb, mint ha az egész képernyőt betöltve csinál magából hülyét. Úgyhogy a frakciómamelukok és gazdáik lelki egészségének megőrzése érdekében a Jászai Mari térről a Kossuth térre plántálják át a Képviselői Irodaházat, srégen szembe a T. Ház épületével, közvetlenül a metróállomás fölé. Persze így is marad vagy negyven méter átszelendő közterület, hogy a sajtó vagy a mezei polgár (lásd tüntető) megbolygathassa a kormánypárti képviselők valóságát. De kár lenne rettenniük, ugyanis a hatalom biztosít számukra menekülő utat. Szó szerint: a Parlamentet alagút köti majd össze a honatyák új szálláshelyével, azaz semmi nem kavarhat be világképükbe.
A kormány, ha úgy tetszik, illegális,
föld alatti mozgalommá vált
– abban az értelemben mindenképpen, hogy kivonult a valóságból. Élén a miniszterelnökkel, akinek az Alkotmánybíróság biztosítja az alagútlétet, ugyanis a taláros testület deklarálta, hogy tíz percet sem lehet Orbán Viktor háza előtt tüntetni, ugyanis a zajongás meg a szép kívánságok tolmácsolása megzavarná a kormányfő – és szomszédai – nyugalmát.
Eddig erre hivatkozva nem lehetett békés demonstrációt elfojtani, így mivel jogkövető ország vagyunk, a gyülekezési törvényt is át kell írni. És mivel a törvény előtt mindenki egyenlőbb, ha kormánypárti, nyilván egyetlen honatya és állami alkalmazott békéje nem sérülhet, nem is beszélve a körüllakókéról.
A hatalom pedig nem fukar az alagúttal, nem sajátítja ki magának, a jövő generációjának is helyet szorít benne, több százezer nebulót invitál az irányított valóság bunkerébe, hogy szerencsétlen fiúknak és lányoknak ne kelljen bajlódni a történelemkönyvekből visszaköszönő valóság és a jelen ellentmondásainak feloldásával. Így már csak egyetlen központi tankönyvből lehet a múltat megösmerni, de inkább végképp eltörölni. A most elkészült történelemkönyvet alig egy hónappal az iskolakezdés előtt tették publikussá, valószínűleg azért, hogy a tanárok ne boncolják élve – ugyanis hemzseg a hibáktól. Azt sulykolja például, hogy a civil szervezetek politikai szervezetek, pedig dehogy. Az más kérdés, hogy a kormány a tevékenységét kritizáló civileket idegen hatalmak ágenseinek festi.
Továbbá az esélyegyenlőségről szóló fejezetbe nem fértek bele a fogyatékkal élők. Ja, ők azok, akiknek (vagy legalábbis jó részüknek) a kabinet nem akar ellátást biztosítani, hanem dolgozni küldené őket – hiányzó végtagok vagy elmeépség esetén is. Magyarán a kormány világképe mosolyog vissza a könyvből, talán nem véletlen, hogy annak elkészítésében a Veritas Intézet főigazgatója működött közre – ő az a Szakály Sándor, aki szerint a zsidók második világháborús deportálása idegenrendészeti eljárás, illetve indokolható a numerus clausus.
Az alagutaknak azonban a védettségen kívül van egy másik tulajdonságuk: a sötétség. És ennek leplét nemcsak a diákokra, de az egész társadalomra ráterítené a kabinet. A könyv nem termék, hanem szolgáltatás – deklarálta a nemzetgazdasági tárca. Ez a minisztériumi állásfoglalás jóval több bürokratikus okoskodásnál. A termék előállítási költségeit ugyanis leírhatják a vállalkozások, a szolgáltatás kiadásait viszont nem. Azaz a könyvkiadókat nyugodtan bélyegezheti adócsalónak a NAV, és persze bírságolhatja is. A hírek szerint ezt is tervezi, mintegy 350 milliót hajtana be a könyves cégektől. A kis- és közepes vállalkozásokat ez kivéreztetheti, a nagyokat megreccsentheti. Nem vitás: csak az marad életben, akit a kormány támogat. A túlélés ára pedig a helyes világnézet terjesztése.
Persze ebben az esetben indokolt a kérdés, hogyha a „jog, a tudomány és a kultúra” alagútjába úgyis alá tud merülni a kormány, akkor mi szükség valódira? A válasz egyszerű: a hagyomány, az hagyomány. Tudják, miért él túl a Camorra, Nápoly maffiája minden felszámolási kísérletet? Az alagutak miatt. A délolasz város alatt alagutak százai futnak, és ebben a sötét labirintusban rendre lerázzák üldözőiket a helyi kis- és nagymaffisták. Hogy mi köze a talján alvilágnak a hazai politikához? Nos, annak semmi – csak a honinak. Ami egyre jobban kilóg Rogán Antal zakója alól.
Persze megeshet, hogy a kormánypárti politikus egy alvilági összeesküvés áldozata: maffiózók vagy épp embereik akarják sárba rántani a Fidesz szeplőtelen/ makulátlan hősét. Ugyanis egy létező demokráciában az nem valóság, hogy a miniszterelnök kabinetfőnökéről már a második bűnöző állítja: pénzt adott a politikusnak.
Emlékeztetőül: első körben a maffiabűnökért elítélt Portik Tamás állította, hogy tízmillió forintnyi euróval kente meg a volt V. kerületi polgármestert, hogy élettársa jutányosan juthasson belvárosi üzlethelyiséghez. Most pedig a Vizoviczki-per egyik vádlottja vallja, hogy a pesti éjszaka császárának tartott Vizoviczki László minden évben 4 millió forinttal támogatta Rogánt, ez volt az ára annak, hogy az érdekeltségébe tartozó belvárosi szórakozóhelyek teraszai kinyithassanak. Márpedig, mint az olasz példa mutatja, érdemdús maffiózó nem lehet meg alagút nélkül. Igaz, e honban nincs szükség labirintusra, egyetlen „föld alatti járat” is megteszi, hiszen az ügyészség nem száll alá a miniszterelnöki kabinetfőnök után. Kivéve, ha erre egyértelműen „utasítja” valaki (márpedig Rogánnak csak egy főnöke van).
Az már csak járulékos haszna az alagútnak, hogy sokkal nehezebb lehallgatni, sokkal bonyolultabb „befényképezni”, illetve sokkal egyszerűbb őrizni – magyarán kiváló terepe lehet konspirált találkáknak, melyeken pénz, információ, poszt egyaránt cserélhet gazdát. Úgyhogy nem csoda, ha a kormány szívének kedvesek a védett tárnák, járatok, alagutak, így ha címerállatot kellene választani, akkor a vakond is joggal aspirálhatna az Orbán-kormány pajzsára.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
