Matolcsy jegybankelnök egy inverz sámán.
Elég delejes tekintettel a forint árfolyamára pillantania és pénzünk mint goromba gazda láttán a kushadó eb, tüstént elgyengül. Legutóbb épp az európai bankárelitnek méltatta szép, színes szavakkal saját gazdaságpolitikáját – mi nem juthatunk a török sorsra, mert szilárdan haladunk a Matolcsy-i úton –, mire a forint árfolyam görbéje úgy lekókadt, hogy azóta sem tud felágaskodni. Több mint öt forintot buktunk egy délelőtt alatt az euróval szemben, ami egy beszédtől figyelemre méltó teljesítmény!
Tényleg épp ő, aki a közélet küzdelmeiben mást sem szippant, mint lőporfüstöt, ne tudná, hogy elegendő csupán közelednie egy szónoki emelvény felé, és a devizakereskedők már öntik is a parkettre a forintot? Ugyan! A sámán tudatosan ölti fordítva magára varázsló köpönyegét. Picit csóválja a fejét, s huncut mosollyal nyugtázza a történteket: a világpiac zabolátlan történései okoznak csak kárt nekünk. Gyengüljön a forint! Manapság jó az a politikának, egy bizonyos mértékig mindenképp az! A tragédiák orrfacsaró bűzétől rettegők ennél a gondolatnál bizonytalanodnak el végképp. Talán akadnak, akik még emlékeznek a Nagy Kormányos ellenzékben mondott szavaira: gyenge kormány, gyenge forint. Orbán ugyan egy elegáns sasszéval egyedül a jegybankot tette felelőssé árfolyamkérdésekben, ám nincs a hatalomnak olyan elvakult híve, aki ne tudná, hogy Matolcsy mélyebb levegőt se merne venni a mentor jóváhagyó bólintása nélkül. S az örök tamáskodók, a rettegők és a szakemberek lélekben összesúgnak: ők, a mindent eldöntők, arány és mérték kérdésében valóban urai a helyzetnek?
A pehelykönnyű forint néhány kórra jelenthet átmeneti orvosságot. Az exportra termelők gazdagodhatnak, az enyhén emelkedő infláció lökhet a gazdaság szekerén, a dráguló energiaárak majd megkedveltetik az atomreaktorok építését, az ingadozó devizaadósokat a 255 forintos svájci frank árfolyam betereli a kormánypropaganda zászlós hajója, az árfolyamgát alá. Lennének még érvek, de hát a politika és a gazdaság észjárása válság esetén nagyon eltérő egymástól. Akik választás előtt csak az előbbire figyelnek és valamennyi kötőszóval szavazókat igyekeznek verbuválni, elveszíthetik érzéküket arány és mérték iránt. Mert ami békemenetre hív, az fejfájás a számítógépek előtt ülő londoni brókereknek, akik néhány kattintással szabadesésbe küldhetik forintunkat és káoszba, tragédiába a magyar gazdaságot. Ma még erősek az alapok. Tényleg nem vagyunk olyanok, mint Törökország, sem a munkanélküliséget, sem az államadósságot, sem az egyensúlyt tekintve. Ám amikor orkán söpör végig a tőzsdéken, nem a fundamentumokat böngészik a kereskedők. Mielőtt gombot nyomnának, az ötlik fel bennük: ez az a kis bizonytalan ország, ahol a hatalom urai egyszerre beszélnek függetlenségről és szoros együttműködésről, akik konokul és vakon kitartanak látomásaik mellett akkor is, amikor már összeomlás fenyeget, akik csatazajban is inkább ellenségeket, mintsem barátokat gyűjtenek maguk köré.
Mikor jön el az áldott kor, mikor varázsló helyett – József Attila szavaival – „az adott világ varázsainak mérnöke” igazgat?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
