Húsz év kötéltánc

Jól tudjuk, hogy sokan, mit sokan, szinte mindenki más jelzővel illetné őt mostanában, a magyar nyelv ennek kimeríthetetlen tárházát kínálja, vérmérséklet szerint lehet belőle választani. De mégis: Demszkyt ugyanezen jelzőhalmozók többsége négyszer választotta meg főpolgármesternek közvetlen választáson – 1990-ben még a közgyűléstől kapott mandátumot. Tetszik vagy sem, ez példátlan teljesítmény a modern magyar politikában. Ha főpolgármesternek megy az ember, számíthat a jelzőkre: őt szidják, ha nem jön a villamos, ha nem viszik el időben a szemetet, vagy nem találni parkolóhelyet, de hibás a szomszéd kutyájának elviselhetetlen ugatásáért is. Másrészt viszont a főpolgármesteré a miniszterelnökhöz mérhető pouvoir. A fővárosi költségvetés nagysága, az önálló politikai mozgástér és Budapest országon belüli meghatározó szerepe teszi azzá. Talán éppen ez az oka, hogy a magyar politika se kiköpni, se lenyelni nem tudja Budapestet. Budapest „hosszú távú” városfejlesztési programja mindig a politikai ciklusok négy évéhez igazodott. Jó példája ennek a 4-es metró története: a döntést sok huzavona után 1998 végén hozta meg Horn Gyula, jó 22 évvel(!) az első minisztertanácsi döntés után, mely 1978-at jelölte meg az építkezés elkezdése időpontjaként. Aztán Orbán első kormánya Demszky győzelmének másnapján felbontotta a megállapodást, tegyük hozzá: az akkor éppen aktuális fideszes főpolgármester-jelölt ezt végig tagadta kampánya során. A Medgyessy-kormánynak is bő másfél évre volt szüksége ahhoz, hogy újrakösse a megállapodást. Mindezek után, tudja ma valaki, mikor fog végre járni ez az elátkozott metró Budapesten? Egy politikai ciklus négy éve a város életében semmi, a főpolgármester életében minden. És bár a vidéki lobbik mindig erősebbnek bizonyultak, akár a jobb, akár a baloldal van kormányon, Demszky húsz éve jól egyensúlyoz ebben a politikai kötéltáncban. Fennmaradt. Ettől sikeres politikus. És ettől, összességében, mégiscsak sikertelen városvezető. Demszkynek két rögeszméje volt: a szabadság és a fejlesztések. A szabadság védelmének látszólag semmi köze a parkoláshoz meg a szemétszállításhoz, a városüzemeltetéshez. És mégis: Budapest nem lenne az a színes és kulturális kínálatában gazdag város, ha nem Demszky a gazdája. Nem lenne Sziget, Fesztiválzenekar, alternatív színházak és klubok gazdag hálózata. Ebben ma már vetélytársa Bécsnek, Prágának, Pozsonynak, Berlinnek. Ebben és semmi másban. Mert Budapest nincs kitalálva. Ez az érzése mindenkinek, aki az előbb említett Bécsből, Prágából, Berlinből tér haza. Ne tagadjuk el: Budapest húsz éve fejlődik. Csak nem eléggé, nem úgy és nem olyan tempóban, mint környékbéli vetélytársai. Mert persze felújítottak sok utat, de a ferihegyi gyorsvasút hiányában a repülővel érkező vendégnek nagyon hamar elmegy a kedve a várostól. A 4-es metró pedig maga a rémtörténet. Van szép Lágymányosi híd, mégis a Margit híd felújítása körüli szerencsétlenkedés öli az idegeket nap nap után. Vannak megújult és újonnan emelt épületek, de nincs a fővárosnak landmarkja, valamije, ami kiemelné a közép-európai nagyvárosok sorából. Vannak parkok és játszóterek, nagy részük elhasználva és lelakva. És van rossz levegő, kosz és szürkeség, az érzés, hogy a város egy helyben toporog. A városvezetés gyakran nem fejlesztette, hanem hagyta a várost fejlődni. Demszky minden politikai ellenfelét legyőzte és minden kormánnyal megküzdött a városért. Csak a sajátjaival nem bírt. Vereséget szenvedett SZDSZ elnökként és csúfos véget ért a negyedik koalíciós ciklusa a fővárosban, ráomlott a BKV, a fővárosi cégek korrupciógyanús ügyleteinek sora. Soha nem volt egy súlycsoportban Hagyóval. Demszky minden küzdelmét, sikerét és kudarcát radírozta ki, írta felül az elmúlt két sötét év. Ellenfeleire már nem emlékszünk, állítólag maga Horn Gyula sem tudta megjegyezni az éppen soros szocialista főpolgármester-jelölt nevét. Demszky Gábor neve egy korszakot jelöl. Hallgatva az utódaspiránsokat, még az is lehet, hogy hiányozni fog.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!