A hét képe, a hét mondata, a hét vicce, a hét lemondása és a hét felemelkedése...

 
Forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala

A hét képe
„Megérkeztünk Matyóföldre” – írta Orbán Viktor a kép alá. Matyóföld pedig (ami ebben
az esetben Mezőkövesdet jelenti, oda vonult szerdán a Fidesz frakcióülésezni) a kép
tanúsága szerint matyó minta nélkül, de legalább mosolyogva fogadta a miniszterelnököt
– aki amúgy nem várta meg a buli végét: csütörtökre elhagyta a helyszínt.

A hét mondata
„Magyarországon a civil szektor virágzik” – jelentette nagy büszkén a minap Balog Zoltán. Szépen is hangzana mindez, csak mint kiderült, a valóság kicsit mást mutat. Egész pontosan azt, hogy a civil szféra egyre szűkül. Míg 1993 és 2012 közt megfigyelhető volt egyfajta növekedés, azóta valahogy csökken a civil szervezetek, alapítványok és érdekképviseletek száma, ahogy az állami támogatás és a szektorban dolgozók száma is – ez utóbbi egy év alatt tíz százalékkal. Ezt inkább hervadásnak, mint virágzásnak neveznénk.

A hét vicce
Surján Lászlóról elsősorban nem a humor jut az ember eszébe (sőt általában véve mostanában Surján László sem nagyon jut eszünkbe). Valamiért azonban mégis úgy gondolta, hogy a helyzet megér egy poént, így Facebook- oldalán a következő szösszenettel lepte meg rajongóit: „Miért tüntetnek a balosok Angela Merkel látogatása alkalmából? Mert rászoktak még Kádár alatt, hogy a külföldi vendéget az utcán állva kell köszönteni.”
A vicc – lapzártakor – 157 embernek tetszik.

A hét lemondása
Január 30-án Németh Szilárd rezsibiztost választották a Magyar Birkózószövetség elnökévé. Február elsején felmondott Szekeres István, a szövetség sajtófőnöke. Indoklása szerint azért búcsúzik 44 év után, mert az új vezetőkkel képtelen lenne együtt dolgozni, amiért „olyan gyalázatos módon manipulálták a tisztújító közgyűlést”.
Állítása szerint tíz olyan egyesület nevében, amelyik a korábbi elnök, Hegedüs Csaba pártján állt, nem a birkózás képviselője, hanem a település polgármestere szavazott. Németh Szilárd tehát bebizonyította, így is lehet csökkenteni – egy szavazás hitelességét.

A hét felemelkedése
Zsiga Marcell egykor úgy tűnt, képviselőként megütötte a főnyereményt: két helyről felvett költségtérítés, ajtóig betonozott út, kolbászból kerítés. Most, hogy nem fért be a parlamentbe, a Szerencsejáték Zrt. segítette ki. Alapítottak gyorsan egy céget, amelynek ő lett a vezetője. Havi 1,5 millió forintért. Ami több, mint amennyit képviselőként és alpolgármesterként együttesen keresett.

Címkék: A7 - heti abszurd

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!