Szép kis verniszázson vettem részt minap, Szegeden, az egyetem könyvtárkatedrálisában. A most nyolcvanéves Balla Demeter képeiből válogatott oda egy csokornyit a magyar fotográfia egyik fő gyámolítója, apostola, Kincses Károly.
Mert csak az ember hagy nyomot.
Persze, a porban, homokban, van nyoma a kutyának, macskának, lónak is. De az csak lábnyom. Csak magára jellemző,
téveszthetetlen, egyéni nyoma csak embernek lehet.
Balla Demeter fotográfiáin virág van, könyv, csont, gyümölcs, gyárkémény, szekrény, üllő, márványoszlop, sült hal, falevél.
És persze ezeken a képeken nem virág van, könyv, csont, gyümölcs, gyárkémény, szekrény, üllő, márványoszlop, sült hal, falevél.
Hanem kizárólag ember.
Portrék ezek, embernyomok, arcmások.
Glenn Gould és Kassák Lajos, Weöres Sándor és Schaár Erzsébet néznek ránk ezekről a fotográfiákról.
Mert ezek az emberek nyomokat hagytak, és ezeket a nyomokat fotózta le, örökítette meg Balla Demeter.
Antikváriumba járogató ember vagyok.
Kedvenc kis boltomban mindig észreveszem, ki halt meg éppen. Orvosprofesszor, néprajzos, öreg némettudor, nyelvész, avagy vegyész. A felstószolt vagy szatyorba szuszakolt könyvhagyatékból téveszthetetlenül megállapítható ez.
Régebben csóváltam a fejemet: micsoda lelki sivárság kell ahhoz, hogy az ember ilyen kíméletlenül megszabaduljon felmenőinek, apjának, nagyapjának, nagybácsikájának könyveitől. Aztán öregedtem, többet láttam, tapasztaltam és megértőbb lettem mára. Sok elárvult könyvtárat láttam, és rá kellett jönnöm, hogy az elárvult könyvtár olyan, mint az öreg kutya, akinek gazdája meghal hirtelen. A könyvtár, éppúgy, mint a kutya, gazdája után hal. Nem tud gazdája nélkül élni tovább. A könyvtárnak lelke van, amelyben egy új gazda már nem tudhat kiigazodni soha.
Két csudás könyvtárat is ismertem, pontosabban láttam, két akadémikus könyvtárát, Király Istvánét és Szabolcsi Miklósét.
Haláluk után mindkettőt elengedték az örökösök, akik igazán nem műveletlen emberek, napi betevőjük az olvasás. De az öregek könyvtárával, a gazda nélkül maradt könyvtárral nem tudtak mit kezdeni. Kiismerhetetlen, idegen vadonná lett az. (Király tanár úr negyvenezer kötete a volt iskolájába, a pataki reformátusokhoz került, szép külön helyet, új otthont adtak ott neki.)
Ezt az összetartozást, szimbiózist mutatják számomra Balla Demeter most kitett képei. Nem az ember arcát mutatják, hanem az ember lelkét, lényegét.
Kicsit ősziesek ezek a képek, majd mindegyikből az elmúlás fájdalma is süt.
De örökítenek is, megőrzik az ember lenyomatát, nyomát.
Mert csak az embernek marad nyoma.
Persze ezeknek, akik most éppen tönkreteszik Magyarországot, nem marad nyoma semmi. Hacsak nem nevezzük nyomnak a sebet.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
