Iskolatáska

A gyerek letette egy padra a folyosón, és pár perc múlva már csak a hűlt helye volt ott. De vajon kinek kell egy iskolatáska? Talán egy másik gyereknek, aki úgy érzi, nem elegendő a saját tanulnivalója, még többet akar tudni? Vagy az is lehet, hogy egy olyan gyerek emelte el, aki az idegen táska eltulajdonítását jó heccnek szánta, és az eltűnt darab most valahol ott lapul valami mögé, alá, fölé eldugva. Viszont elképzelhető az is, hogy valamelyik másik gyereknek már régebben megtetszett az a táska. Pont ilyenre vágyott. Pedig a táska nem volt különleges. Aránylag új volt. A gyerek most volt tizenkét éves, a táska azonban még egyéves sem volt. A gyerek nyáron kapta a mamájától. Sok könyv fért el benne meg sok füzet meg színes ceruzák. Oldaltáska volt, olyan vállra akasztható. Focinál kiváló kapufa, földre helyezve. No és persze meglapult benne soksok kincs. Csokipapír, egy kis kekszmaradék, vékony drót, néhány darab csavar, fél pár kesztyű, gyűrött papír zsebkendők, egy kis rugó valamilyen régi órából, szóval csupa hasznos és nélkülözhetetlen dolog, amelyekre bármikor szüksége lehet egy tizenkét éves embergyereknek. A gyerek ezek elvesztését jobban sajnálta, mint a tankönyvekét. Sőt. Titokban arra gondolt – de ezt az eretnek gondolatot erősen és tudatosan titkolta a szülei előtt –, hogy még jó is, hogy eltűnt a táska, mert akkor nincs miből tanulni, és ha nincs miből, akkor nem is kell. Ám ez a remény hamar szertefoszlott, amikor megtudta, hogy az élet – még tizenkét évesen sem – nem ilyen egyszerű. Nem elég, hogy új tankönyveket kell szerezni, de a füzetekbe addig leírtakat is pótolni kell. Szombatok és vasárnapok mennek majd rá a másolásra. A könyvek pótlása sem egyszerű. Így, karácsony előtt könnyen elképzelhető, hogy a távirányítós autó helyett tankönyvek kerülnek majd a fa alá. „Szép ajándék, mondhatom” – morgott magában a gyerek, és egyre mérgesebben gondolt arra a ki tudja, kicsodára, aki elemelte a táskáját. A szülők elindultak a szélrózsa minden irányába, hogy pótolják az elveszett tankönyveket, mert kiderült, hogy mindegyiket másik kiadó adta ki, éppen ezért mindegyiket más és más könyvesboltban lehet – ha ugyan lehet – beszerezni. Itt volt, ott ígérték, hogy majd lesz. A gyerek napokig táska nélkül, könynyedén, zsebre dugott kézzel járt az iskolába. Az első napokban szinte vidáman nézte a többieket, akik súlyos táskájukat cipelve, sőt néha maguk után vonszolva lépegettek mellette az iskolába menet. De aztán egyre szomorúbban, már-már irigykedve nézte a többieket. Miért éppen az ő táskája tűnt el? Hogy lehet az, hogy valaki csak úgy elveszi azt, ami az övé? Hogy fordulhat elő, hogy ő bűnhődik valaki másnak a rossz vicce vagy csibészsége miatt? A gyerek tizenkét éves, és most találkozott először ezekkel a kérdésekkel. Most egy iskolatáskával lett neki kevesebb. Ezt már tudja. De amit talán még nem tud, hogy egy illúzióval is. Meglehet, soha többé nem fog felhőtlenül és feltétel nélkül megbízni az emberekben…

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!