Mintha egy őrült festő festené a tájat, aki csak egyetlen színt ismer, az iszapvöröst. Ilyen színnel nem lehet életet festeni, csak pusztulást. Fontos csak egy van: az élet.
Azé a hét kolontári honfitársunké, akit áldozattá tett a zagy, azoké, akik gyermeküket, rokonaikat, szeretteiket, ismerőiket gyászolják. Azoké, akiket még kórházban ápolnak. És azoké a százaké, akiknek egyetlen reményük maradt: az újrakezdés. Róluk kell most gondoskodni, nekik kell segíteni. Az ország megint megmutatta, ha baj van, képes a szolidaritásra. Baj kell ehhez nálunk – most az van. Nincs okunk kételkedni abban, hogy akik most a kármentésért felelősek, legjobb tudásuk szerint teszik a dolgukat. Mindannyian: tűzoltók, rendőrök, katonák, katasztrófavédelmisek, önkormányzati emberek és kormánytisztviselők, műszaki szakértők és tudósok. Jól teszi a miniszterelnök, hogy a helyszínről irányítja a munkát, igaza van, hogy kimondta: ott, Kolontáron nincsenek már meg a normális élet feltételei. Helyes, hogy visszatetszően harsány környezetvédelmi államtitkára helyett maga beszél, halkabb, de felelősebb hang volt az övé. Most nemcsak újjá, de újat kell építeni. Ez pénzbe, sok pénzbe fog kerülni, könnyebb lenne, ha a kormány nem költötte volna el más célokra az ilyen esetekre félretett költségvetési tartalék jelentős részét – de az élet, az új élet ezen nem múlhat. Hogy mi okozta a gátszakadást, ma még nem tudjuk. Sokan vannak, akik tudni vélik, de ők sem tudják. Csak nyilatkoznak róla. Nem tudjuk, több iszap volt-e a tározóban a megengedettnél, nem tudjuk, valóban rossz állapotban volt-e a tározó már hónapokkal ezelőtt. Nem tudjuk, mit tudtak, mit sejtettek a környezetvédelmi ellenőrök, vagy a gyár vezetői. Nem tudjuk, előrejelezhető volt-e a tragédia. Hajlamosak vagyunk még a tárgyalás előtt ítéletet hirdetni zsigerből, a katasztrófa okozta jogos felháborodásból. De az úgy helyes, hogy egyszerre vizsgálják tudósok és rendőrök, ha mulasztás történt, a szigorú felelősségre vonás elkerülhetetlen. A tényfeltárást azonban megint megelőzi a bűnösök kinevezése. A MAL Zrt. és annak vezetői ideális bűnbaknak tűnnek. A cég és a tulajdonosok első nyilatkozatai botrányosan érzéketlenek és ostobák voltak, mentség erre nincs, a mea culpa indokolt. Ráadásul vagyonos emberek, ez mifelénk már önmagában elegendő indok a közutálatra. Most mégis amellett érvelnénk: a tényfeltárás és a kármentés nem járhat együtt újabb károkozással. Sokan szeretnék most, ha a MAL Zrt.-t úgy ahogy van behintenék sóval. Ha így történne, az újabb életeket, sorosokat és reményeket tenne tönkre. Nem újdonság, hogy a magyar alumíniumipar maradéka azért (is) maradhatott életben, mert a környezetvédelmi beruházások magas költségei itt nem, vagy csak kevésbé épültek be az előállítás költségeibe, ezért bár rosszabb minőségben, de olcsóbban képes termelni versenytársainál. Az olcsóbbra pedig mindig találni keresletet is. Ez rossz kompromisszum, de évtizedekkel ezelőtt kötetett. Ezen évtizedek alatt pedig, nem tévedés, tízezrek munkája kapcsolódik közvetve, vagy közvetlenül a bűnös gyár termeléséhez. Mintegy háromezer munkahely szorosan kötődik a céghez, de ezen túl ez a cég jelentős megrendelője a magyar vasúti áruszállítási kapacitásnak, egyedüli felvevője a Borsodchem egyik termékének, ellehetetlenülése az ajkai erőmű működését, ezzel Ajka városának távhőellátását veszélyeztetné, zavarokat okozna az országos energiaellátásban is. A MAL Zrt. és a céghez így vagy úgy kapcsolódó tízezrek sorsa a kormány döntésén múlik. A miniszterelnök tegnap, a felelősségre vonásra utalva, azt mondta: Magyarországon néhány hónapja új időszámítás kezdődött. Nem részletezte, mire gondol, de tudjuk: ezek már újra a politikus mondatai, a befogadók pillanatnyi igényeihez vannak igazítva. De rendben, legyen új időszámítás. Szóljon arról az életről is, amit most még nehéz észrevenni, de van: az iszap után.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
