Nem először lángol fel itthon az eutanázia körüli szenvedélyes vita.
Most éppen az váltotta ki, hogy az Országos Választási Bizottság hitelesítette azt a népi kezdeményezést, amely elvileg orvosi részvétellel megteremtené az eutanázia lehetőségét. Azért csak „elvileg”, mert egy népi kezdeményezés csak arra elegendő, hogy a parlament napirendre tűzze a témát, a kérdés eldöntése azonban az országgyűlés kezében van.
A magyar büntetőjog történetében két olyan ügy volt, amely korábban is felszította az indulatokat. 1993-ban egy édesanya végzett nagyfokú fizikai fájdalommal járó, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő 11 éves gyermekével, a gyermek kérésére. Az eutanáziára hivatkozó anyát először felfüggesztett, majd másodfokon végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a bíróság. Végül Göncz Árpád, akkori köztársasági elnök kegyelemből felfüggesztette a büntetés végrehajtását.
A kegyes halál kérdése 2001-ben került újból az érdeklődés középpontjába, az úgynevezett „fekete angyal”-ügy kapcsán. A Nyírő Gyula kórház volt nővére saját elhatározása alapján „segített” a halálba gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, végstádiumban lévő betegeket. A bíróság kimondta, hogy a nővér tettének nincs köze az eutanáziához és 11 évet szabott ki.
A mostani népi kezdeményezés kapcsán a KDNP országgyűlési képviselője azonnal kijelentette: „a KDNP az eutanázia aktív és passzív formáját egyaránt elutasítja, törvényellenesnek tartja, és a parlamentben soha nem fog ilyen jogszabályt megszavazni.” Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke pedig példátlannak minősítette a kezdeményezést. A hirtelen felindulásból nyilatkozó urak azonban megfeledkeztek azokról a törvényi rendelkezésekről, amelyek Magyarországon ma is lehetővé teszik a passzív eutanáziát, még ha nem is így nevezik.
Az egészségügyről szóló törvény már 15 éve biztosítja az ellátás visszautasításának jogát. A jogszabály szerint a súlyos betegségben szenvedő, gyógyíthatatlan beteg elutasíthatja az életmentő, vagy életfenntartó beavatkozást akkor, ha betegsége, megfelelő ellátás mellett is, rövid időn belül halálhoz vezet. Ez pedig vitathatatlanul a passzív eutanázia engedélyezése.
Az eutanázia aktív formáját, vagyis a külső segítséggel halálba segítés bizonyos eseteit a Btk. is enyhébben ítéli meg az emberölésnél. Ezt, vagyis az öngyilkosságban közreműködést 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti, szemben az emberölés miatt kiszabható 5 és 15 év közti büntetéssel. Az aktív eutanáziát enyhébben ítélik meg Németországban, Lengyelországban, Olaszországban, Dániában és Svájcban is, ahol a törvény ismeri a „kívánságra ölést”. Európában a Benelux államokban és Svájcban a törvények – szigorúan megszabott feltételek mellett – lehetővé teszik az aktív, Dániában és Angliában a passzív eutanáziát.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága óvatosan foglalt állást a kérdésről: az államok nem kötelezhetők arra, hogy törvényben biztosítsanak büntetlenséget a gyógyíthatatlan beteg öngyilkosságában közreműködő személyeknek. Ugyanakkor a bíróság kifejtette, hogy a demokratikus államok jogfelfogása jelentős átalakuláson megy át, és egyre kiterjedtebben érvényesül a betegek önrendelkezési joga.
Nem bölcs dolog tehát az első indulattól vezérelt kijelentések megtétele. Ki kellene már egyszer próbálni, milyen az, amikor hagyják, hogy a társadalom tagjai is megvitathassanak egy őket érintő témát.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!