„…futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” Az ügyész Pál apostol szavaival zárta perbeszédét a vörösiszapper másodfokú tárgyalásán. Pál ezeket a sorokat akkor írta, amikor Isten szolgálatában elvégzett sok év után házi őrizetben várta kivégzését.
Azért ne vonjunk le ebből végletes következtetéseket.
Az ügyészség némi módosítással továbbra is fenntartotta fellebbezését és a valamennyi vádlottat felmentő elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta. Mikor lehet egy ítéletet hatályon kívül helyezni? Például akkor, ha az elsőfokú bíróság megsérti a büntetőeljárási szabályokat.
Az ügyész 36 ilyen, úgynevezett relatív szabályszegést sorolt fel. Kifogásolta például, hogy a bíró egyes szakértőket fölöslegesen figyelmeztetett esküjükre (vagyis túl precíz volt), hogy késlekedve írták le a jegyzőkönyveket (némelyik 200 oldalnál is hosszabb volt), és a bíró késedelmesen foglalta írásba az ítéletet. Egy nem jogász is érzi, hogy ilyen és hasonló „hibák” miatt értelmetlen lenne elölről kezdeni mindent. Nem is lehet.
Hatályon kívül lehet helyezni az ítéletet, ha annak tényállása megalapozatlan. Az ügyész szerint ez az ítélet ilyen. Többek között azzal érvelt, hogy ki kellett volna zárni azt a szakértőt, akinek a véleményét a veszprémi bíró elfogadta. Talán elfelejtette, hogy ezt a kérdést még az elsőfokú eljárás idején a Győri Ítélőtábla is megvizsgálta és nem talált okot e szakértő kizárására. Felszólalásának legmeglepőbb fordulata mégis az volt, amikor azt próbálta „kitalálni”, mit beszélhettek egymással a vádlottak a katasztrófa bekövetkezése utáni percekben. A mobil cellák információi alapján csak arra vannak adatok, hogy ki kivel mikor hány percet beszélt. Arra nincsenek, hogy mit. Márpedig egy büntetőügyben csak a konkrét bizonyítékok játszanak. Nem lehet „feltételezni” egy beszélgetés tartalmát.
Ez alapszabály.
Az ügyész után a védők kerültek sorra. Nyilván nem idézhetem valamennyiük felszólalását, erre itt nincs lehetőség, de szükség sem. Nem is sorolom fel az ügyész állításainak szakmai cáfolatait. Csak a II. rendű védő formabontó beszédére utalok. Ő tért ki arra, hogy a vörösiszap-katasztrófa okáról milyen tévhitek keringenek a közvéleményben.
Talán a legelterjedtebb az, hogy azért szakadt ki a tározó, mert azt túltöltötték. A bizonyítékok ezt egyértelműen cáfolták. A bizonyítás során az a tévhit is megdőlt, hogy a vádlottak engedély nélkül és túl sok vizet tároltak a kazettában.
A lúgos víz a timföldgyártási folyamat része, annyi víz volt a tározóban, amennyi az adott technológiához kellett. És még valami, amiről a közvélemény talán ma sem tud szinte semmit. Mindegyik vörösiszappal elárasztott községnek, mind Kolontárnak, mind Devecsernek volt katasztrófavédelmi és kimenekítési terve. Ezekből nem csak az volt egyértelmű, hogy lúgos anyag van a tározókban, de e tervekben – évekkel a katasztrófát megelőzően – hátborzongató pontossággal számolták ki és írták le egy esetleges gátszakadás következményeit. Éppen úgy, ahogy az végül lezajlott. A lakosság riasztása, kimenekítése a polgármesterek kötelessége (lett volna). Az persze egyértelmű, hogy az altalaj megcsúszását és ennek következtében a gát törését senki sem tudta volna megakadályozni. De talán életeket és vagyonokat menthetett volna, ha ezeket a terveket a polgármesterek komolyan vették volna.
A Veszprémi Törvényszék előtt így fogalmazott az egyik szakértő: „ez a kazetta megszületése pillanatától halálra volt ítélve”. Függetlenül a MAL Zrt.-t irányító vezetőktől és a gátat kezelő emberektől. A jogerős döntésre – mely reményeim szerint szakmai és nem politikai lesz – február 6-ig várnunk kell.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!