A Kaposvári Törvényszék legnagyobb tárgyalótermében tartják annak az ügynek a tárgyalását, amelyben három embert vádolnak Szita Bence, a 11 éves kisfiú megölésével. A vád rideg jogi nyelven így hangzik: tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen, előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette.
Az ilyen ügyek szerencsére nem túl gyakoriak, de mindig felkavarják a közvéleményt. Már pusztán az a tény, hogy az áldozat egy gyermek, önmagában elég ok arra, hogy közfelháborodást váltson ki. Ha pedig az áldozat tizennégy év alatti gyermek, akkor a törvény szerint életfogytig tartó szabadságvesztést lehet kiszabni. Szita Bence esetében a vádirat még további három minősítő körülményt is felsorol.
A Legfelsőbb Bíróság még egy 1988-ban meghozott irányelvében részletesen értelmezte, hogy mikor lehet megállapítani az emberölés minősített eseteit. Ez az értelmezés azóta is irányadó és kötelező a bírói gyakorlatban. Az úgynevezett 15. számú irányelv szerint az előre kiterveltség feltételezi, hogy az elkövető átgondolja az ölési cselekmény véghezvitelének helyét, idejét és módját. Előre kitervelt az ölés akkor is, ha az elkövető többféle tervet készít, illetve alternatívákat fontolgat. A vád szerint a három vádlott napokig tervezte Szita Bence megölését. A kisfiút édesapjának élettársa egy adott helyszínre csalta. Ezután két bűntársával együtt hamis indokkal vitték el a gyereket oda, ahol végül megölték. A nyereségvágy ezen irányelv szerint akkor valósul meg, ha az elkövető szándéka közvetlen anyagi előny megszerzésére irányul. Az ügyészi vád szerint az elsőrendű vádlott a kisfiú megöléséért csaknem kétszázezer forintot kapott a harmadrendű vádlottól. Végül mikor tekinti az említett irányelv az emberölést különös kegyetlenséggel elkövetettnek? A fogalomba az átlagosat lényegesen meghaladó, rendkívüli brutalitással, gátlástalanul, az emberi méltóság mély megalázásával vagy az elkövető emberi mivoltából kivetkőzve véghezvitt ölési cselekmények tartoznak. A többszörös ütlegelés, a sokszoros késszúrás, a feltehetően még élő gyermek eltemetése egyértelműen kimeríti ezeket a kritériumokat. A minősítés szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az áldozat időközben eszméletlenné válik, és már nem érez fájdalmat. Ha felidézzük, amit a tárgyalás talán legdermesztőbb pillanatában a másodrendű vádlott vallott, nem sok kétségünk maradhat e minősítést illetően: „olyan hangot hallottam, mint amikor a kutya elkapja a kis őzikét”.
A bíró is emberből van. Egy ilyen ügy lelkileg és érzelmileg őt is megviseli. És mégis, a dolga az, hogy megpróbálja az érzelmeit, az iszonyatát a tárgyalótermen kívül hagyni. Hogy döntését kizárólag a csupasz tények, a feltárt bizonyítékok befolyásolják. És ez bizony embert próbáló feladat.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!