Rögtön meg is válaszolom e költői kérdést: nem. Nem szabad, hogy az legyen.
Egész pontosan, nem volna szabad, hogy az legyen. A bíróság csak akkor rendelheti el valakinek az előzetes letartóztatását, ha az illető olyan bűncselekményt követett el, pontosabban olyan bűncselekménnyel gyanúsítják vagy vádolják, amelyet a törvény szabadságvesztésbüntetéssel fenyeget.
Vannak persze további, nagyon fontos és nagyon pontosan mérlegelendő feltételek is. Ezek között vannak olyanok, amelyek már megtörtént eseményhez fűződnek. Ilyen például az, amikor a terhelt megszökött, vagy szökést kísérelt meg, illetve elrejtőzött a hatóság elől.
Azt gondolhatnánk, ez idáig egyszerű, hiszen egy múltbeli eseményt kell vizsgálni, ami vagy megtörtént, vagy nem. Mégis, számos buktatót rejthet még egy múltbeli esemény megítélése is. Volt rá eset, hogy egy kamionsofőrt, akit lopással gyanúsítottak, azért helyeztek előzetes letartóztatásba, mert – éppen foglalkozása miatt – külföldön volt, amikor a rendőrök keresték, ám amikor megtudta, hogy elfogató parancsot adtak ki ellene, azonnal önként jelentkezett a rendőrségen. A bíróság – ez esetben nyilvánvalóan alaptalanul – azzal az indokkal tartóztatta le, hogy megszökött a hatóságok elől.
Még bonyolultabb a helyzet akkor, amikor egy esetleg bekövetkező, jövőbeni eseményt kell megítélnie a bíróságnak. A törvény szerint ugyanis el lehet rendelni az előzetes letartóztatást akkor is, ha a szökés, elrejtőzés veszélyére tekintettel, vagy egyéb okból feltételezhető, hogy a terhelt nem fog megjelenni a hatóságok előtt.
Az ugye nyilvánvaló, hogy a bíró nem jós. Honnan kell mégis tudnia, minek alapján feltételezheti, hogy a terhelt nem jelenik majd meg a tárgyaláson? Ugyanígy, egy feltételezett jövőbeni eseményről dönt akkor, amikor azért tartóztatja le a terheltet, mert ha szabadon maradna, befolyásolhatná a tanúkat, vagy megsemmisíthetné a bizonyítékokat. És akkor is „jósolnia” kell, amikor annak a veszélyét mérlegeli, hogy a terhelt befejezné-e a már megkezdett bűncselekményt, vagy újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne-e el.
Az előzetes letartóztatás e jövőbeni feltételeinél a törvény minden esetben hozzáteszi, hogy „ha (mindez) megalapozottan feltételezhető”. Mit jelent ez a fogalom? Mindenekelőtt azt, hogy a megalapozott feltételezés csak meglévő bizonyítékokon alapulhat és meg kell, hogy feleljen a logika alapvető szabályainak is. Az előzetes letartóztatásról döntő nyomozási bíró úgynevezett ülést tart, ami gyakorlatilag majdnem olyan, mint egy tárgyalás. Ezen az ülésen minden érdekelt fél megismerheti a bizonyítékokat, további okiratokat csatolhat be, észrevételeket tehet. A bíró ezek után dönt. Döntését konkrétan és részletesen meg kell indokolnia. Indokolásában ki kell térnie a védő érvelésére is, és arra, hogy a védő érveivel szemben mi az ő álláspontja.
Ez idáig az elmélet. A gyakorlat azonban – sajnos – gyakran nem felel meg ezeknek a követelményeknek. A bíróságok nagyon sok esetben adósok maradnak a pontos és részletes indokolással, indokaik pedig formálisak és gyakran csak a törvény szövegét ismétlik meg anélkül, hogy az adott ügy konkrét bizonyítékaira hivatkoznának. Ez az oka annak, hogy a védők számos esetben – és nem ritkán joggal – hivatkoznak arra, hogy az előzetes letartóztatás a bírói gyakorlatban nem más, mint előrehozott büntetés.
Az előzetes letartóztatás intézménye számos más, a személyi szabadságot kevésbé korlátozó intézkedéssel is kiváltható, vagy kiváltható lenne. Az egyik ilyen intézmény például a házi őrizet. Épp a napokban döntött a Budai Központi Kerületi Bíróság arról, hogy a háborús bűntett miatt eljárás alatt álló Csatáry László házi őrizetét meghosszabbítja.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
