Amolyan gordiuszit. Mindjárt elmagyarázom, hogy kerül ide Nagy Sándor meg az a bizonyos csomó. Kezdetben vala a törvény. Az, amelyik szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványai által kezelt vagyon nem közpénz, mert „elveszíti közpénz jellegét”.

Így aztán senki ne kérdezősködjön, ne kíváncsiskodjon, mert senkinek semmi köze hozzá, hogy ezek az alapítványok mire és hogyan költik el a hozzájuk került csekélyke 250 milliárd forintot.

És kezdetben vala egy másik törvény is: a postatörvény. Ez a Magyar Posta és vállalkozásainak üzleti titkait védve korlátozza a nyilvánosságot. De nem is akárhogyan, hanem visszamenőleges hatállyal. Vagyis a március 1-jén módosított törvényt a korábban már benyújtott, valamint a folyamatban lévő adatkérésekre is alkalmazni kell.

Nem kis meglepetésre, Áder János egyik törvénymódosítást sem írta alá. Nyolcnapi tanakodás után az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult. Szerinte ugyanis az MNB által kezelt közpénz sehogyan sem változhat át „nem közpénzzé”, emellett nem szabad a törvényeket visszamenőleges hatállyal módosítani. Sem az MNB-, sem a postatörvényt. Ez utóbbi álláspontját az Ab eddigi következetes gyakorlatával és nem egy konkrét döntésével támasztotta alá.

A nagyobb nyomaték kedvéért Péterfalvi Attila a köztársasági elnök véleményét alátámasztó ajánlást juttatott el az Ab-hez. És ugyanilyen tartalmú levelet írt a TASZ és a Transparency International is. Március 31-én döntött az Ab minkét törvénymódosítás kérdésében. Meglehetősen „eredeti” módon.

Az MNB-ügyben kimondta, hogy „az MNB csak a feladataival és elsődleges céljával összhangban hozhat létre gazdasági társaságot vagy alapítványt, így az általa nyújtott vagyoni hozzájárulás nem veszíti el közpénz jellegét”. Magyarul: az MNB gazdasági társaságai és alapítványai is kötelesek biztosítani adataik nyilvánosságát. Ez idáig teljesen OK. Ráadásul – így az Ab – a törvénymódosítás visszaható hatállyal okozna jogsérelmet, ezért ez a rendelkezés is Alaptörvény-ellenes. Kéretik erre az utolsó mondatra nagyon figyelni! A postatörvény visszamenőleges hatálya azonban nem Alaptörvény-ellenes, mondta ki az Ab. Hogy miért nem? Ezt valószínűleg azok a nálam okosabb jogászok tudják majd megmagyarázni, akik az Ab határozatának dodonai indokolását meg tudják fejteni.

És el tudják magyarázni, hogy miben különbözik az egyik visszaható hatály (MNB-törvény) a másiktól (postatörvény). Azt persze még én is értem, hogy létezik úgynevezett „valódi” visszaható hatály, amikor egy jogszabály utólag változtat meg korábban már befejezett ügyeket. És ez nem azonos az „azonnali jogalkotás” fogalmával – nevezzük ezt „quasi visszaható hatálynak” –, amikor úgy hoznak meg egy törvényt, hogy az képes a még folyamatban lévő ügyek elbírálását megváltoztatni. Mind ez idáig ez utóbbiról is azt mondta az Ab, hogy ez is tilos, mert egy demokráciában ez is sérti a jogbiztonságot. Hogy hol? Ja, hogy egy demokratikus jogállamban.

Most azonban mindkét törvénymódosítás esetében erről a „quasi visszaható hatályról” van szó. Nem véletlenül tárgyalta a parlament soron kívül mindkét jogszabályt. Hiszen a bíróságok előtt mindkét témában folyamatban vannak olyan ügyek, amelyekben adatokat kértek ki az MNB-től, illetve a postától. Az előbbiben a Kúria éppen most mondta ki, hogy az MNB-alapítványok adatait ki kell adni. A Kúria döntése összhangban van az Ab határozatával. Ám a posta ügyében lehet, hogy fölöslegesen mondta ki ugyanezt az elsőfokú bíróság, ha a fellebbezés elbírálásakor már érvényben lesz a visszamenőleges hatályú postatörvény. Így aztán hiába vágta át kardjával Nagy Sándor a gordiuszi csomót. A mi alkotmánybíráinknak – 2300 évvel később – sikerült újra összebogozniuk.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!