„Mi csak csatázunk vadul, Én s a disznófejű Nagyúr” (Ady). Most épp a Városligetben folyik a csata. S hogy vajon ki győz? Van-e kétség e felől?
Egy demokráciában a rendőrség nem mondhatná, hogy „a városligeti eseményeket, a valós tényeket figyelmen kívül hagyó hangulatkeltésnek tekinti”. Mióta tehet a rendőrség politikai tartalmú megállapítást? Tudjuk, mióta.
Az utóbbi napok története jól ismert. Úgy kezdődött, hogy a városvédők bejelentették a demonstrációjukat. Éjjel azonban megjelentek a kopasz, kigyúrt és oly ismerősnek tűnő „biztonsági őrök” és kordonokat állítottak fel. Ekkor kezdődött a lökdösődés, durvulás, mire kihívták a rendőrséget. Nem, nem a kopaszok, hanem a gyülekezési jogukat törvényesen gyakorló ligetvédők. És ettől kezdve az államot képviselő hatóság minden létező törvényt felrúgott. Korábban Ráday Mihály már megmondta: „abszurd, hogy minden, amihez a Városliget területén hozzányúlnak, az kivonatik minden ésszerű jogszabály alól”. És hol volt még akkor ez a mostani botrány!
Tételezzük fel, hogy itt egy polgári engedetlenségi mozgalom zajlik. Vagy legalábbis azzá vált. Mahatma Gandhi szerint a polgári engedetlenség „az ember veleszületett joga, melyet nem lehet feladni az önbecsülés elvesztése nélkül”. Tény azonban, hogy aki ebben részt vesz, tudja, hogy jogszabályt sért, és vállalja annak következményeit. De csak a törvényes következményeket! Azt, hogy igazoltatják, hogy szabálysértés miatt felelősségre vonják, előállíthatják, megbüntethetik. De azzal nem kell számolnia, hogy indokolatlan erőszakot alkalmaznak vele szemben. Hogy durván szidalmazzák, lökdösik, fizikai fájdalmat és testi sérülést okoznak neki. Különösen akkor nem, ha senki sem vizsgálja, vajon a másik fél jogszerűen jár-e el. Amikor a rendőrség egy jogtisztelő tagja azt közli, hogy ő ugyan „honnan tudja, hogy Budapesten kinek mire van engedélye”.
Számomra az események mélypontját mégis Komáromy Gergellyel, a Riddim Colony együttes frontemberével történtek jelentik. Ő volt az, aki tiltakozásul felmászott a bontásra ítélt Közlekedési Múzeum kéményére, majd később önként lemászott onnan. Több se kellett a rend törvényes őreinek, pillanatok alatt egy mentőautóba zsuppolták és beszállították a Nyírő Gyula kórház pszichiátriai osztályára.
Magyarországon még a kádári kemény, majd puha diktatúra idején sem volt divatban, hogy embereket politikai indíttatásból elmebeteggé nyilvánítsanak, mint anno a Szovjetunióban vagy Romániában. Az orbáni „demokráciában” még törvény is „biztosítja”, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő.
„A beteg személyes szabadsága… fizikai, kémiai, biológiai vagy pszichikai módszerekkel… kizárólag sürgős szükség esetén, illetőleg a beteg vagy mások élete, testi épsége és egészsége védelmében korlátozható. Kínzó, kegyetlen, embertelen, megalázó vagy büntető jellegű korlátozó intézkedést tilos alkalmazni.” (Egészségügyi törvény) És egy definíció ugyanonnan: „Közvetlen veszélyeztető magatartás: a beteg – akut mentális zavara következtében – saját vagy mások életére, testi épségére, egészségére közvetlen és súlyos veszélyt jelent, és az azonnali kezelés hiánya állapotának további romlását eredményezné…”
Komáromy szerint a rendőrök azt mondták neki, hogy vége van, begyógyszerezik, szétinjekciózzák és hónapokra kivonják a forgalomból. A történtek ismeretében nem kételkedem a szavaiban. De még ha nem is mondták, a maguk részéről mindent megtettek e nemes cél elérése érdekében. Visszatért Sztálin és Ceausescu szelleme? De van itt más kérdés is. Ki bízta meg már megint a kigyúrt kopaszokat? És ki adott parancsot Komáromy elmebeteggé nyilvánítására?
Mi is csak csatázunk vadul, mi és a disznófejű Nagyúr?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
