Jogászszemmel: Hol a határ?

Gulyás Márton és Varga Gergő tárgyalásán arról kellett döntenie a bíróságnak, vajon a Sándor-palotára dobott narancssárga vízfesték politikai véleménynyilvánítás, avagy köztörvényes bűncselekmény. Nevezetesen, hogy Gulyásék tette garázdaság és rongálás-e, vagy fel kell-e őket menteni e vádak alól.

Mire önök ezt a cikket olvassák, már tudják az „eredményt”.

Tudják, hogy mindkettőjüket közérdekű munkára ítélte a bíróság. A közérdekű munka azt jelenti, hogy az „elítéltnek hetente legalább egy napon – a heti pihenőnapon vagy a szabadidejében – díjazás nélkül kell munkát végeznie”. Én bizonyára valami festési munkára kötelezném őket.

Dr. Hornyák Szabolcs János bíró nagy bátorságról tett tanúbizonyságot már azzal, hogy nem az ügyész által indítványozott felfüggesztett szabadságvesztést szabta ki. Igazi bátorság persze az lett volna, ha ezt az ügyet nem hajlandó „gyorsított eljárásban” tárgyalni. Ha felismerte volna az elkövetett eljárási hibákat és főként azt, hogy a 3 napos „nyomozást” követően elé állított vádlottak ügye nem alkalmas erre a „hirtelen felindulásból” alkalmazott eljárásra. Mentségére talán csak az szól, hogy bár egyetemen tanította a büntetőjogot, bírói rutinja ugyancsak kevéske.

Gulyásék ügye még arra sem alkalmas, hogy érdemben vizsgálhassuk az imént feltett kérdést.

Azért nem, mert a garázdaság törvényi tényállása formálisan sem valósult meg, de legalábbis nincs bizonyítva.

Gondolom, már mindenki kívülről fújja, hogy a garázdaság „kihívóan közösségellenes, erőszakos és másokban megbotránkozás vagy riadalom keltésére alkalmas” magatartás. A tárgyaláson a védők mindhárom kritérium meglétét vitatták. De elég, ha csak egy is hiányzik ahhoz, hogy ezt, az egyébként gumijogszabályt ne lehessen alkalmazni. Vajon riadalmat kelthet-e pusztán az, ha valaki festékes palackot dob egy épület falára?

El lehet vonatkoztatni attól, hogy mindez egy tüntetés keretei között történt? Vajon ez a festékdobálás „kihívóan közösségellenes” magatartás? Arról már szót sem érdemes ejteni, hogy a „csoportos” garázdasághoz három elkövető kell, és a harmadik ismeretlenül maradt dobálóról nem hogy a helyszínen lévő rendőrök, de Gulyásék sem tudtak. Márpedig milyen csoport az, ahol az abban résztvevők sem tudnak egymásról?

De baj van szerintem a rongálás tényállásával is. Az követi el a rongálást, „aki idegen vagyontárgy megsemmisítésével vagy megrongálásával kárt okoz”. A Sándorpalota nem semmisült meg, de még csak „állagsérelmet” sem szenvedett, nem romlott a használhatósága, nem csökkent az értéke. Különösen nem Gulyás Márton részéről, aki még csak el sem találta festékével az épületet.

Csacskaságokat mondott az ügyész, amikor azt perbeszélte, hogy a rongáláshoz nem kell, hogy kár következzen be. Már hogyne kéne! De a kár összegét még a bíró sem tudta meghatározni. Akkor?

Azzal az elhatározással ültem neki e kis eszmefuttatás megírásának, hogy megpróbálom megtalálni azt a határt, ami elválasztja a véleménynyilvánítás szabadságát a bűncselekmény elkövetésétől. Be kell látnom azonban, hogy ezt csak akkor tehetném, ha a bíróság által megállapított bűncselekmények legalább formálisan megvalósultak volna. Ha Gulyásék magatartása legalább formailag megfelelne a Btk.-ban leírt tényállásoknak.

Ha az eljárás maga legalább szabályos és törvényes lett volna. Mindennek hiányában azonban – jogászként – lehetetlenre vállalkoznék.

Mivel az ítélet ellen mindenki fellebbezett, csak abban bízhatunk, hogy az „elvi” szögesdrótot majd a másodfokú bíróság lebontja. Ha ugyan.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!