Kezdjük a végével: a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűncselekmény hiányában megszüntette a Komáromy Gergővel szemben elkövetett kényszerítés gyanúja miatt indított eljárást.

 
VH, 2017. július 8.


A történet akkor kezdődött, amikor a ligetvédőként megismert Komáromy Gergő festékes lufikkal megdobálta a Szabadság téri szovjet hősi emlékművet. A rendőrség persze azonnal elvitte, a bíróság pedig gyorsított eljárásban garázdaság miatt 30 ezer forintra büntette. (Ennek indokoltságát most ne vitassuk, nem erről szól a mai mese.)

Az emlékmű megdobálása miatt éktelen haragra gerjedt Magomed Daszajev, csecsen származású, hontalan (vagyis semmilyen állampolgárságú), tizenvalahány éve Magyarországon tartózkodó, „befogadott” jogállású üzletember.

Haragját egy orosz nyelvű zárt Facebook-csoportban öntötte szavakba: „az ilyeneket meg kell nyomorítani, aztán közszemlére tenni a videót, hogy a többiek elgondolkozzanak. (…) Ez a hulladék még nem kapott a fejére az oroszoktól. Megleckéztetném.” Rajta kívül a zárt csoport számos tagja kommentelt hasonló stílusban. A bejegyzésre az Index lelt rá és tette közkinccsé.

Magomed a Messengeren levelet írt Komáromynak, a kevéssé kedves „Hi Idiot” megszólítással. (A Messenger személyes, nem nyilvános csevegés.) Az üzenetben sem Magomed, sem Komáromy szerint nem volt fenyegetés. Komáromy az ATV-ben így nyilatkozott: „Nyilván valami fenyegető jelleg volt benne, de én nem éltem meg fenyegetésnek, ami abból is látszik, hogy egyből válaszoltam neki, hogy nyugodjon meg, azóta már beláttam az egésznek a kegyeletsértő jellegét. Tucatjával kaptam a barátaimtól is üzeneteket, hogy ez egy nagyon nagy hiba volt, mert konkrétan kiskatonák síremlékét gyaláztam meg.”

Ilyen előzmények után került sor arra, hogy nyilvánosságra hozták azt a videót, amelyben Magomed és Komáromy együtt ülnek egy Szabadság téri kávézóban, és Komáromy elnézést kér, amiért lemosható festékkel megdobta a szovjet emlékművet. „Nekem a videóval semmi problémám nincsen, konkrétan ez az ember engem biztosan nem akar bántani, sőt mindent megtett annak érdekében, hogy bajom ne legyen” – nyilatkozta utóbb.

Tényi István országos feljelentő azonban úgy érezte, hogy akcióba kell lendülnie, feljelentését kényszerítés gyanúja miatt küldte meg a rendőrségnek.

Ez alkalommal magas szintű pártfogóra talált, hiszen maga Orbán Viktor kérte fel Pintér Sándor belügyminisztert, hogy vizsgálják ki, a Magomed néven ismertté vált csecsen férfi kényszerítően, fenyegetően lépett-e fel. Kár, hogy Tuzson Bence kommunikátor erre nem számított, amikor azzal hárított, hogy „a kormányzatnak nincs feladata a csecsen férfi ügyében, Komáromy, ha akar, tegyen feljelentést”. Az LMP meg egyenesen az orosz nagykövetet kérette volna be Magomed miatt: „az ellenzéki aktivista megfélemlítése ugyanis a magyarországi orosz befolyás egyik megnyilvánulásaként értelmezhető”.

A politikai vihar után ideje tisztázni, mi is az a kényszerítés: „Aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz, ha más bűncselekmény nem valósul meg, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” És mi a Btk. szerint a fenyegetés: „…súlyos hátrány kilátásba helyezése, amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen.”

Összegezzünk! 1. Magomed egy zárt orosz nyelvű csoportban „fenyegetőzött”, ez a szöveg csak az Index révén került nyilvánosságra, nem arra szánták. 2. Magomed levele Komáromyhoz durva hangú volt, de nem fenyegetett. 3. Komáromy már a levél előtt megbánta, hogy kegyeletsértő volt. 4. Egymás között tisztáztak mindent és közös elhatározással készült a videó. Azaz, a bűncselekménynek egyetlen tényállási eleme sem valósult meg.

Komáromy szerint: „a kormány kirakatügyet kreált, hogy bizonyítsák, őt akkor is megvédik, ha a kabinet politikája ellen tüntet”. Egyetértek.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!