Mindig tiltakozom az ellen, ha valaki pejoratív módon használja a címbe foglalt kifejezést. Abszolút igazság nincs, így az „igazságszolgáltatás” elnevezés sem a valóság, csak „annak égi mása”. Persze, ha a törvények jók (lennének), akkor igazság és jog gyakrabban járna karöltve. Mindez a most szakmányban tárgyalt devizahitelperekről jutott eszembe.
Július közepén a parlament egy olyan törvényt hozott, amely kimondta: a bankok tisztességtelenül jártak el, amikor a devizahitel-szerződésekben egyoldalúan emeltek kamatot, költséget vagy díjat. Ezt hívják jogi nyelven „törvényi vélelemnek”. Magyarul, a törvény szerint minden bank minden ilyen szerződése eleve tisztességtelen. És ha ez a bankoknak nem tetszik, nekik kell bizonyítaniuk az ellenkezőjét.
Ez még hagyján, hiszen „törvényi vélelmet” más törvények is felállítanak. Például ha a fogantatás idején egy nő élettársával él, a törvény az élettársat tekinti apának. És neki kell bizonyítania, hogy mégsem ő az apa.
A gond ott van, hogy száz sebből vérzik a bankokat tisztességtelennek vélelmező törvény és az ahhoz kapcsolódó bírósági eljárás. Nem véletlen, hogy a bankok szinte mindegyike kérte: a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz (Ab) és az EU bíróságához. Állítják, hogy a törvény sérti a jogállamiság elvét, a tisztességes eljáráshoz való jogot, a visszamenőleges jogalkotás tilalmát, az eljárás „statáriális szabályai” pedig a bírói függetlenség elvét. Indítványuk azonban valamennyi bírónál süket fülekre talált, holott például az aligha kétséges, hogy egy 2014-ben hozott törvény felülírja az elmúlt 10 évben – az akkori jogszabályok alapján – kötött szerződéseket. És vajon tekinthető-e tisztességesnek egy olyan eljárás, amelyről Répássy Róbert igazságügyi államtitkár így nyilatkozik: „a kabinet mindent megtett azért, hogy a bankok alulmaradjanak”?
De nehéz helyzetben vannak a bírák is. Nem véletlen, hogy eddig alig volt olyan ügy, amelyben ne halasztották volna a döntést szeptemberre. Arról viszont mindegyikük azonnal döntött, hogy nem fordul sem az Ab-hez, sem az unió bíróságához. Talán majd az ítéletek indokolásából megtudjuk, hogy miért nem. De az biztos, hogy mindkettőre lett volna elegendő indok. Egyfelől a magyar hatóságoknak egyeztetniük kellett volna az Európai Központi Bankkal, ám ezt a kötelezettségüket – a szokásos módon – kijátszották: a törvény tervezetét ugyan megküldték, a teljes és időközben megváltoztatott szöveget azonban nem. Másfelől az Abnek is lenne dolga bőven: vizsgálhatná a törvény visszaható hatályát, az elévülési szabályok felrúgását, a szinte betarthatatlan határidőket, a bizonyítás lehetőségének csaknem teljes kizárását.
Szemügyre vehetnénk azokat az okokat is, amelyekkel a bíróságok elutasítottak jó néhány keresetet. A törvény szerint a bankoknak be kellett nyújtaniuk keresetlevelüknek és azok mellékleteinek elektronikusan megszerkesztett változatát is. Ám a bírák szerint sem a közismert pdf formátum, sem az iratok beszkennelt változata nem felelt meg az előírásoknak. Miért is nem?
Az is merőben szokatlan, hogy minden bíró egyformán ítélte meg az eddig elhangzott indítványokat, és a már meghozott ítéletek is teljesen egybecsengenek.
Arra persze gondolni sem merek, hogy ez a jelenség összefüggésben lenne azzal a Magyar Közlönyben megjelent határozattal, amely szerint a bíróságok 700 millió forintot kaptak a devizahiteles perek intézésére.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
