Volt bíróként nem is szabadna olyan történetet elmesélnem, amely csak az egyik fél elmondásán alapul. De mivel ezúttal nem igazságot kell tenni, talán mégis érdemes.
A Borsban olvastam ezt a nem minden tanulság nélküli esetet. Egy fiatal, kétgyermekes édesanya négy évvel ezelőtt egy agyi műtét után éber kómába esett. Férje még a műtét előtt elhagyta őt, két gyereküket azóta is az apa neveli. A műtét óta kómában lévő anyát saját édesanyja, Éva ápolja, gondozza. Havi 78 ezer forint segélyt kapnak, ami nyilvánvalóan nem elég a beteg ellátására, emellett – Éva elmondása szerint – egy 500 ezer forintos tartozás miatt otthonuk is végrehajtás előtt állt. Ekkor Éva a Bors olvasóihoz fordult segítségért, nem is eredménytelenül: mintegy egymillió forintot gyűjtöttek össze számukra. Nem kevés várakozás után a kómába esett beteget újra megműtötték, ám a Bors legfrissebb cikke szerint ennek ellenére állapota lényegesen nem javult. Éva azért fordult ismét a laphoz, mert lánya volt férje „rátett egy lapáttal” a tragédiájukra: „nyolcvanezer forint havi gyerektartást követel” a most 13 és 14 éves gyermekek nevelésére, eltartására. „Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, ilyen emberi aljasságot még sosem tapasztaltam. Mégis, mit szeretne? Küldjem el dolgozni a magatehetetlen lányomat?” – nyilatkozta felháborodottan Éva.
Szögezzük le, a gyerekek apjáról semmit sem tudunk. Sem azt, hogy milyen körülmények között él, sem azt, hogy négy év után miért éppen most jutott eszébe tartásdíjat kérni. Nem tudjuk, hogy dolgozik-e, van-e jövedelme, és ha van, mennyi, így azt sem, miből tartja, neveli a két gyereket.
A gyerektartást a polgári törvénykönyv családjogi része szabályozza.
Ha a szülők nem tudnak megegyezni a tartásdíjban, akkor arról a bíróság dönt. Általában gyermekenként a tartásra kötelezett szülő jövedelmének 15–25 százaléka közötti, fix összegben állapítják meg a tartásdíj mértékét. Az összeg meghatározásánál a bíróság figyelembe veszi a gyerek indokolt szükségletét, mindkét szülő jövedelmét és vagyoni helyzetét, valamint azokat a családtámogatási, szociális és más ellátásokat, amelyeket a gyereket nevelő szülő kap.
A törvény mindenekelőtt a gyerek érdekét tartja szem előtt. Ezért fogalmaz úgy, hogy a „kiskorú gyermek tartására a szülő a saját szükséges tartásának korlátozásával is köteles”. Ezt a szabályt csak akkor nem kell alkalmazni, ha „a gyermeknek tartásra kötelezhető más egyenes ági rokona is van”.
Vajon mit jelent a mi példánkban ez az utolsóként idézett mondat? Akár azt is, hogy ha a gyerekek nagyszüleinek megfelelő jövedelme (magas nyugdíja) vagy vagyona van, akkor a keresőképtelen, beteg anya helyett őket is lehet tartásdíj fizetésére kötelezni.
Arra is van mód, hogy a havi tartásdíj helyett egy egyszeri nagyobb értéket adjanak a gyerekek apjának. Például, ha a gyerekek a szülők egykori közös lakásában laknak, a tartásra kötelezett szülő lemondhat az ingatlan rá eső tulajdoni részéről, ezzel teljesítve tartási kötelezettségét.
A különvált szülők gyerekeinek anyagi biztonsága olyan fontos érdek, hogy a tartási kötelezettség elmulasztását a büntetőjog is szabályozza.
A Btk. szerint „aki jogszabályon alapuló és végrehajtható hatósági határozatban előírt gyermektartási kötelezettségét önhibájából nem teljesíti, vétség miatt két évig, ha pedig ezáltal a gyereket súlyos nélkülözésnek teszi ki, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható”.
A mi példánkban az evidens, hogy a kómában fekvő anya – még ha elvileg köteles is lenne tartásdíjat fizetni – nem büntethető. Még ha lenne is egy, őt tartásdíj fizetésére kötelező ítélet (ami, lássuk be, eléggé valószínűtlen), és mégsem fizetne, bűncselekményt akkor sem követne el. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy az ő esetében az „önhiba” fel sem merülhet.
Azt pedig éppen az egyoldalú információk miatt természetesen nem tudhatjuk, hogy ha per lesz, vajon kötelezi-e majd a bíróság a nagyszülőket arra, hogy járuljanak hozzá unokáik eltartásához.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!