Szijjártó Péter és az ő Külgazdasági és Külügyminisztériuma jó PR-t (mondjuk úgy: reklámot) kreált magának azzal, hogy Tóásó Előd kimenekítéséről szónokolt. „A magyar diplomácia a magyar állampolgároknak mindig, minden bajba jutás esetén járó konzuli segítséget nyújtotta Tóásónak” – mondta a miniszter.
Mi ebben a különös? A magyar konzulátus bárhol a világon adhat ideiglenes magánútlevelet egy magyar állampolgárnak, ha az elveszíti vagy ellopják okmányait.
Azt, persze, nem tudjuk, hogy Tóásó miért nem kapta vissza a bolíviai hatóságoktól az eredeti úti okmányát, miként azt sem, hogy egyáltalán magyar útlevéllel jutott-e be Bolíviába. Azt viszont joggal feltételezhetjük, hogy ha 2009-ben turistaútlevéllel lépett volna be az országba, az az útlevél már lejárt.
Jogilag tehát semmiféle rendkívüli hőstett nem történt. Tóásó és az őt „kimenekítő” Baptista Szeretetszolgálat szabályosan lépte át a bolíviai–chilei határt. Ezt maga a bolíviai belügyminiszter is megerősítette.
Mint ismeretes, Tóásó Elődöt több társával együtt 2009-ben vetették vizsgálati fogságba. A vád az volt, hogy Evo Morales elnök meggyilkolására készültek. Egy szállodai szobában fogták el őket. A kommandósok rajtaütésekor hárman meghaltak, köztük Rózsa Flores Eduardo. Tóásót és Mario Tadicot csaknem hat év után, 2015. február 20-án fegyveres felkelésben való bűnrészességért öt év és tíz hónapi szabadságvesztésre ítélték. Az ítélet vádalku és a vádlottak által kért rövidített eljárás keretében született. Mivel mindkét vádlott csaknem hat éve őrizetben volt, büntetésüket már letöltötték.
Nem igazán derült ki, hogy miért volt szükség az amúgy legális „kimenekítésre”. Lukács Csabának, a Magyar Nemzet és a Baptista Szeretetszolgálat munkatársának sikerült egyetlen interjúban háromféle magyarázattal szolgálnia. Először arra hivatkozott, hogy Bolíviában napi két dollárral büntetik a „túltartózkodást”, vagyis Tóásónak több ezer dollárt kellett volna kifizetnie.
Bevallom őszintén, meglehetősen kevés ismerettel rendelkezem a bolíviai jogrendszerről, de erősen kétlem, hogy aki csaknem 6 évet börtönben tölt, annak felrónák, hogy az engedélyezettnél hosszabb ideig tartózkodott az országban. Az MTI-vel ugyanakkor azt közölte, hogy Tóásóék „azért kértek segítséget Magyarországtól, mert az életüket nem érezték biztonságban Bolíviában”.
A harmadik magyarázat szerint viszont „Előd februárban megállapodott a bolíviai kormánnyal. Azt vállalta, hogy szabadon engedése után 30–90 napig még marad az országban, hogy a jogi ügyeket rendezze a helyi hatóságokkal”. Talán ezért sem számoltak volna fel neki „túltartózkodási díjat”. Ezek után elég nehéz Szijjártónak elhinni, hogy Tóásó csak és kizárólag azért kapott itthonról segítséget, mert az minden „bajba jutott” magyar állampolgárnak jár. Vajon a románok miért nem kaptak ezen a remek PR-lehetőségen? Hiszen Tóásó román- magyar kettős állampolgár.
Volt persze már precedens arra, hogy nem egészen szabályosan juttattak haza valakit. 1996-ban Zemplényi Györgyöt, az úszószövetség egykori elnökét anyja lánykori nevére szóló útlevéllel hozták vissza. haza. Ennek oka nyilvánvaló volt: itthon több mint 400 milliós csalást követett el, amiért 4 évre ítélték. Az útlevélügy miatt Pintér Sándort, az akkori országos rendőrfőkapitányt közokirat-hamisítás vádjával bíróság elé is állították, de felmentették.
Vajon megtudjuk-e valaha, mi volt a valódi indoka Tóásó „állami” kimenekítésének?
"Elég nehéz elhinni, amit Szijjártó
a bajba jutott magyarok megsegítéséről
előad."
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
