A kérdést természetesen B. Zs. (a bűncselekménnyel gyanúsíthatók nevét a sajtó valamiféle álszent tapintatból nem szokta kiírni) Magyar Hírlapban megjelent uszító cikke okán tettük fel.

Azt, hogy kit nem izgat az izgatás, azt megtudtuk a héten: például a fideszes Selmeczi Gabriellát, aki azt hangsúlyozta, hogy B. Zs. „újságíróként” írta az ominózus sorokat egy „független” napilap publicisztikai rovatában. (Ezt mintha már hallottuk volna valahogy így: írói munkásságának része.) De nem zavarta az ugyancsak fideszes Kocsis Mátét sem, aki „bolhacirkusznak” minősítette a baloldal viselkedését az ügyben. Az LMP ugyan kimondta, hogy „Bayer Zsoltnak a szombati Magyar Hírlapban megjelent »Ki ne legyen?« című cikke kimeríti a közösség elleni izgatás tényállását, azonban az LMP »ízlésvilágába nem illik bele, hogy egy újságírót feljelentsen.«” Minő finomlelkűség!

Igen, magam is úgy gondolom, hogy miután a szerző a cikkben leállatozta a cigányság jelentős részét és nem röstellte a következő szavakkal zárni épületes gondolatsorát: „az állatok meg ne legyenek. Sehogyan se. Ezt kell megoldani – de azonnal és bárhogyan!”, megvalósította a büntetőjogba ütköző közösség elleni izgatást.

A Btk. a közösség elleni izgatás fogalmát így határozza meg: „Aki nagy nyilvánosság előtt a magyar nemzet, valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít […] három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Ez a definíció nem lenne olyan bonyolult, ha nem folyna évtizedes vita arról, hol húzódik a határ a bűntett és a szólásszabadság között. Az Alkotmánybíróság (Ab) két ízben is foglalkozott a közösség elleni izgatás büntetőjogi fogalmával, és mindkét alkalommal megsemmisítette az éppen hatályos törvény egy-egy rendelkezését. Lényeges azonban, hogy egyik esetben sem kifogásolta a „gyűlöletre uszítás” fogalmát. Az 1992-es Ab-határozat azt a fordulatot semmisítette meg, amely szerint az említett csoportokkal szemben izgatásként minősülne a „sértő, vagy lealacsonyító kifejezés használata, vagy más ilyen cselekmény”. 1999-ben pedig azt a mondatot törölte a Btk.-ból, hogy izgatásnak minősülne „a gyűlölet keltésére alkalmas egyéb cselekmény”. Az Ab tehát mindössze annyit tett, hogy nem engedte tágítani valamiféle gumiszabállyal az izgatás fogalmát.

A közösség elleni izgatást tehát az követi el, aki gyűlöletre uszít. Az értelmező szótár szerint az „uszít” szó a latin „agito” vagy „instigo” szavak megfelelője. Jelentése: bujtogat, izgat, lázít, unszol, rábeszél, mozgolódik, ösztökél, bujtogat, érzelmet ébreszt.

Hogyan jutott akkor arra a magyar bírói gyakorlat, hogy kizárólag azt tekinti uszításnak, ami magában hordja az erőszak reális lehetőségét, vagyis azt, hogy a gyűlölet bármikor erőszakos cselekvésbe csaphat át.

Vagyis nem az Alkotmánybíróság, hanem a rendes magyar bíróság értelmezése szűkítette le oly mértékben a közösség elleni izgatás fogalmát, hogy manapság szinte alig lehet ezt a bűncselekményt megállapítani. Éppen akkor, amikor egyre gyakoribb és egyre durvább a rasszista, gyűlöletkeltő, uszító beszéd, és írás.

A szólásszabadság határa addig terjed, amíg nem sérti mások alapjogait. Az emberi méltósághoz való jog minden ember veleszületett joga. Nemrég borzolta fel a kedélyeket Gyöngyösi Márton parlamenti felszólalása, melyben a zsidók összeírására buzdított, mondván, nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.

Bayer Zsolt viszont már egyenesen arra szólít fel, hogy mivel a „cigányok jelentős része állat”, oldjuk meg „azonnal és bárhogyan, hogy állatok ne legyenek”. Mi ez, ha nem gyűlöletre uszítás egy etnikai csoporttal szemben?

Friss a hír: ahogyan az ügyészség elutasította a Gyöngyösi Márton ellen tett feljelentést, így tett Bayer Zsolt ügyében is.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!