Hat éve szívatja Orbán Viktor és a Fidesz uralta parlament azokat, akik – velük ellentétben – pártfogolják a szegényeket, az elesetteket, akik fontosnak tartják a tanítást és a hitet.
Harmincegy éve az az Iványi Gábor celebrálta Orbán esküvőjét, majd keresztelte meg első két gyermekét, akinek egyházát a miniszterelnök mindenáron tönkre akarja tenni. Tudjuk, a hála nem politikai kategória, de egy szekulárisnak mondott államban az egyház sem lehet az.
Az Orbán-kormány kitalálta, hogy majd ők mondják meg, melyik vallási közösség lehet egyház és melyik nem. Amelyiket ők nem tekintik egyháznak, az nem részesülhet az szja 1%-ából, nem indulhat állami pályázaton, nem kaphat vám- és adókedvezményt.
A törvény első variációját visszavonták, hihetetlen módon éppen akkor, amikor az Alkotmánybíróság (Ab) napirendre tűzte volna annak tárgyalását. Majd bekövetkezett a ma már elképzelhetetlen: az Ab a módosított törvényt is elmeszelte.
Pedig az év legaktívabb munkanapján, december 30-án sikerült az „új” törvényt megalkotni, persze azonosan az előzővel.
Iványi Gábor fordult az Ab-hoz, mondván: a jogalkotó politikai mérlegelés alapján dönt, ezzel pedig a vallásszabadsághoz és az egyesüléshez való alapjogot korlátozza.
És mit tesz isten (hogy stílszerű legyek), az Ab ismét alkotmányellenesnek ítélte a „módosított” egyházi törvényt. De a mi Fideszünk már akkor is tudta, miként kell megszüntetni egy törvény alkotmányellenességét. Az ilyen törvényt egyszerűen bele kell rakni az Alaptörvénybe. Mert ugye az, ami benne van az alkotmányban, az eleve nem lehet alkotmányellenes. Az Ab meg így ki van lőve. Így aztán még szigorítani is lehetett az egyházként történő elismerés feltételeit. Új kritérium született: az ország lakosságának 0,1 százalékában, azaz legalább 10 ezer főben határozták meg a vallási szervezet minimális taglétszámát. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek (MET) mindössze 17 nap alatt sikerült összegyűjtenie a 10 ezer aláírást. Bizony, sokan tértünk át hirtelen „metodista” hitre.
Ám mindez kevés volt. Számos kisegyház – köztük Iványié is – az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult az új egyházügyi törvény miatt. A strasbourgi bíróság már 2014-ben kimondta, hogy a törvény sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének 9. és 11. cikkelyét, azaz a lelkiismereti és vallás-, valamint a gyülekezés és egyesülés szabadságát.
Mire gondol ekkor egy becsületes, ám sokat próbált lelkész? Hogy ügye sínen van. Ugyan már! Bár Balog emberminiszter kénytelen volt elismerni, hogy a MET megfelel a törvényi követelményeknek, az Országgyűlés egyszerűen nem foglalkozott a saját maga által megszabott határidőn belül Iványiék ügyével.
Az EJEB ezen a héten csaknem egymilliárd forint kártérítést és mintegy 700 ezer Ft perköltséget ítélt meg a MET-nek.
Ha azt gondolják, hogy a MET révbe ért, alaposan tévednek. És nem csak azért, mert Iványi Gábor szakálla a térdéig nőhet, mire az államtól megkapják a Strasbourgban megítélt pénzt. Hanem azért, mert a MET státusza még mindig rendezetlen. Nem véletlenül olvasható a honlapjukon: „A NAV korábban arról tájékoztatta az adózókat, hogy számunkra nem kínálható fel az 1%. Sajnálattal kell kijelentenünk, hogy a hatóság törvénysértő módon jár el. A Strasbourgban részben megnyert perünk eredményeként a Magyar Állam kifizette az elmúlt években visszatartott 1%-os felajánlásokat, elismerve az alkotmánysértést.”
Most 2017-ben Iványiék arra figyelmeztetik az 1%-ot felajánlókat, hogy a 0444 technikai azonosítóval ellátott nyomtatványt ne a NAV-vonalkódos sablon felhasználásával és ne elektronikus úton adják be, mert a rendszer nem veszi be a számukat.
A maratoni szívatásnak még nincs vége.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!