Ha ezt egy sci-fi író (Frank Herbert) írja, szellemes aforizma. Ha azonban a valóság is ilyen, az legalábbis nyugtalanító.
A napokban jelent meg egy hír, amely szerint egy P. Zsolt nevű férfit 2 év fegyházra ítéltek egy vele azonos nevű falubelije helyett. Az ügy pikantériája, hogy ezt nemcsak az elítélt P. Zsolt állítja, hanem azok a vádlott-társak is, akiket – nagy összegű cigarettacsempészés miatt – ugyanebben az ügyben szintén elítéltek. A társak saját magukra nézve beismerő vallomást tettek és kezdettől fogva állították, hogy ez a P. Zsolt nem az a P. Zsolt, aki a bűntársuk volt. A bíró ugyan beidézte a másik P. Zsoltot is a tárgyalásra, de mert akkor a többiek nem mondták a szemébe, hogy ő az igazi tettestárs, elítélte az eredeti P. Zsoltot. Az ügy kapcsán meglepő nyilatkozatot tett Toma Attila, a nyíregyházi törvényszék szóvivője: nincs kizárva a tévedés lehetősége – mondta –, de szerinte a bíróság körültekintően és szabályosan hozta meg az ítéletét.
Vajon mennyire „körültekintő” és „szabályos” az az ítélet, amelyben még a bíróság szóvivője szerint sem lehet kizárni a tévedés lehetőségét? Ha valóban pusztán ennyi bizonyíték állt rendelkezésre, nem egy úgynevezett „nem tudom ítéletet” kellett volna hozni? Jogászul a „nem tudom ítélet” egyenlő a bizonyítékok hiányában történő felmentéssel. A Büntetőeljárási törvény (Be.) szerint ugyanis „a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére”.
Ez alapelv. Márpedig, ha valóban csak ennyi bizonyíték szólt a mindvégig tagadó P. Zsolt ellen, az kicsit kevéskének tűnik. Nem egyedi eset, hogy a bíróságok a bizonyítékok szabad értékelésének lehetőségével élve – melyet ugyancsak a Be. szabályoz – megfeledkeznek az említett alapelvről.
Bizonyára mindenki emlékszik Kaiser Ede nevére, akit a móri mészárlás kapcsán ítéltek életfogytiglanra, majd a perújítás során felmentették, amikor előkerültek az igazi gyilkosok. Más rablások miatt persze elítélték, de Kaiser nem volt gyilkos. A soksok nyomozati hiba mellett az ügy bírái sem tartották be, hogy csak kétséget kizáró bizonyítékok alapján szabad a vádlott bűnösségét kimondani.
Régen történt, de mert film is készült belőle, ma is emlékezetes Pusoma Dénes ügye. Őt emberölés bűntette miatt ítélte el a bíróság – ártatlanul. Már két és fél éve ült, amikor véletlenül előkerült a valódi gyilkos.
Látszólag sok bizonyíték szólt Pusoma ellen: valaki állította, hogy látta őt bemenni az áldozat lakásába, a helyszínen talált szagminta egyezett az övével és előkerült egy levél is, melyet rabtársának adott át, és amelyben beismerte a gyilkosságot. Ám a perújítás során kiderült, hogy baj van a szemtanú szellemi állapotával, és az is kétséges, hogy a rabtársnak átadott levelet valóban Pusoma írta volna. Ha az eredeti eljárást a Be. alapelvében megfogalmazottak szerint folytatták volna le (kétséget kizáró bizonyíték), mindennek ki kellett volna derülnie. Pusoma Dénes nem sokkal szabadulása után öngyilkos lett.
Máig nem ért véget az újabb és újabb fordulatokban gazdag gyilkossági ügy: Burka Ferenc és fiáé. Eredetileg, 2002-ben 15, illetve 13 évet kaptak, majd 2005-ben bizonyítékok hiányában felmentették őket. Ám 2013-ban új bizonyítékok kerültek elő, és ezekre figyelemmel perújítást rendeltek el ügyükben. Az új „koronatanú” az ifjabb Burka Ferenc fia, Richárd, ám ő pillanatnyilag Németországban ül, mert egy prostituált kegyetlen megölésével gyanúsítják.
Az ilyen ügyek felsorolását csak abbahagytam, nem befejeztem. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy ezek az ügyek statisztikailag elenyésző arányt képviselnek a megalapozott ítéletekhez képest. Ám ez nem vigasz az érintetteknek, akiknek tönkretették az életét. Ők joggal várnák el, hogy egyetlen ítélet se „imbolyogjon a tévedés határán”.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!