„A Nagy Testvér figyel téged”, írta George Orwell 1984 című regényében. De hol vagyunk már 1984-től? Az Apple cég akkor mutatta be az első Macintosh számítógépet, és az első egeret. A Facebook is csak 2004-ben kezdte meg szédítő pályafutását.
2014-et írunk, amikor is a legfrissebb internetlehallgató kémprogram, a FinFisher körül zajlik a botrány. A FinFisher képes a megfigyelt tudta nélkül bármely számítógépről minden – akár titkosított – e-mailt és fájlt megszerezni, mert jelenlétét a vírusirtó programok nem mutatják ki. A hazai botrány abból kerekedett, hogy kiderült: a Nemzetbiztonsági Szolgálat is használja ezt a programot. Azt azért jó, ha tudjuk, hogy ezzel messze nem áll egyedül.
A programot előállító cég jelenleg 36 országban telepítette a szoftvert használó szervert, köztük Kanadában, Mexikóban, az USA-ban, Ausztráliában, Nigériában, Indonéziában, Ausztriában, Bulgáriában, Csehországban, Németországban, Hollandiában, Törökországban, az Egyesült Királyságban. Néhány párt felháborodásának adott hangot a „túlnyomórészt diktatúrák és elnyomó rezsimek által használt kémprogram alkalmazása miatt”. A fenti felsorolás tükrében ez a kijelentés némileg eltúlzott.
Úgy vélem, nem a program alkalmazásának ténye, hanem annak módja lehet kétséges. A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény számos esetet sorol fel, amikor a szolgálatok titkos adatgyűjtést végezhetnek. Némelyeket engedéllyel, másokat külső engedély nélkül. Az utóbbiak körében például „a nemzetbiztonsági jelleg leplezésével információt gyűjthetnek, az információgyűjtést elősegítő információs rendszereket hozhatnak létre és alkalmazhatnak…”. De ha engedélyt kapnak, akár „megismerhetik és rögzíthetik az elektronikus hírközlési szolgáltatás útján továbbított kommunikáció tartalmát, illetve a számítástechnikai eszköz útján továbbított, vagy azon tárolt adatokat…”
Magyarul lehallgathatnak telefonokat és belemászhatnak a számítógépeinkbe. Az igazi kérdés tehát az: miért, hogyan, milyen célból és kikkel szemben alkalmazzák ezeket a módszereket. Ezt kell az illetékes miniszternek, illetve a parlamenti bizottságnak ellenőriznie. Már, persze, ha tudják és akarják.
Bíróként számos üggyel találkoztam, amelyekben a lehallgatott telefonbeszélgetések, a cellainformációk szolgáltak bizonyítékul egy-egy rablás, emberrablás elkövetőivel szemben. A büntetőeljárásban természetesen csak a törvényesen beszerzett bizonyítékok használhatók.
Minden modern technikának vannak előnyei és hátrányai. Itt és most a lehallgatási ügy politikai és emberi jogi kérdéssé vált. Nincs baj akkor, ha normális ország normális hatóságai szabályosan és tisztességesen használják ezeket a technikákat: bűnözők, terroristák kerülnek kézre a segítségükkel. Botrány akkor van, ha visszaélnek velük: ha ártatlan és ártalmatlan emberek magánszférájába kutakodnak, avagy politikai ellenfeleikkel szemben alkalmazzák.
És ne feledjünk még valamit. Mi magunk önként és dalolva szolgáltatunk saját magunkról adatokat a különböző közösségi hálókon. Tudják, hogy nézünk ki, miket olvasunk, milyen reklámokat nézünk, kik a barátaink, milyen a politikai meggyőződésünk, és még oly sok mindent. Csaknem mindent. Ez pedig már jóval túl van az orwelli 1984-en.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
