Pirézek pedig nincsenek. A Tárki közvélemény-kutatói találták ki őket. Ennek ellenére 2006-ban a megkérdezettek 59, egy évvel később pedig már 68 százaléka állította, hogy a pirézeket nem kellene befogadni.

 
Fotó: Krizsán Csaba, MTI

Vámosszabadi külterületén, a falu központjától három kilométerre lévő volt munkásszállót mintegy 200 fő befogadására alkalmas menekülttáborrá alakítják át. Az 1600 lakosú település hangadói fáklyás felvonulással tiltakoztak a terv ellen. „Én arra szavazok, aki a magyarokat védi a füstös seggű arabokkal szemben” nyilatkozott egy helybeli férfi, míg egy megkérdezett anya közölte, ha a menekültek gyerekei a helyi iskolába fognak járni, ő kiveszi onnan a fiát, de legalábbis megtiltja neki, hogy idegenekkel szóba álljon.

Tudják-e vajon ezek az oly hevesen tiltakozó emberek, hogy az ENSZ 1951-ben meghozott Menekültügyi Egyezménye akkor született, amikor a második világháború után Kelet-Európából menekülők tömege indult útnak nyugat felé? Emlékeznek-e vajon arra, hogy 1956-ban hány magyar menekülőt fogadtak be a nyugati országok?

Magyarország már 1989-ben a hazai jog részévé tette a menekültekről szóló Genfi Egyezményt, majd 1992-ben az emberi jogok európai egyezményeként ismert, úgynevezett Római Egyezményt. Ezeknek az egyezményeknek a szövege tükröződik az Alaptörvényben: „Magyarország – ha sem származási országuk, sem más ország nem nyújt védelmet – kérelemre menedékjogot biztosít azoknak a nem magyar állampolgároknak, akiket hazájukban… faji, nemzeti hovatartozásuk, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozásuk, vallási, illetve politikai meggyőződésük miatt üldöznek…”

Feltételezem, hogy azok, akiket elvakít az idegengyűlölet, nem tudják, hogy egy menekülttáborban nem bűnözők élnek. Köztörvényes bűnözők egyébként sem kaphatnak menedékjogot. Menekülttáborba csak olyan emberek, családok, gyerekek kerülnek, akik például a hazájukban dúló háború miatt voltak kénytelenek otthonaikat elhagyni. A magyar törvények gondoskodnak arról is, ha a menekültek megszegnék a rájuk kötelező magatartási szabályokat, menekültügyi őrizetbe lehet venni őket.

A menekültek élete nem csak hazájukban van veszélyben, de sokszor az életükkel fizetnek akkor is, miközben új otthont keresnek maguknak. Az észak-afrikai menekültek egyik fő tranzitállomása: Lampedusa. Erre a dél-olasz szigetre vezetett július elején Ferenc pápa első apostoli útja. „A mai világban az emberek nem törődnek a másikkal, a körülöttük levő világgal. Senki sem felelős fivéreink és nővéreink haláláért? Senki sem vállalja a felelősséget, mindenki a másikra mutat” – mondta Ferenc pápa, amikor üdvözölte az őt énekkel fogadó „kedves muzulmán testvéreket”.

A már említett Tárki-féle közvélemény- kutatás szerint a felnőtt népesség 32 százaléka „nyíltan idegenellenes” és nem engedne be egyetlen menedékkérőt sem az országba; 60 százalék „látens idegenellenes”, vagyis bizonyos menedékkérőket beengedne, de másokat kizárna, és a népességnek csak 8 százaléka „nyújtana menedéket minden kérelmezőnek. A 21. századi, keresztény irgalomra hivatkozó Magyarországon.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!