Jogászszemmel: Píszí, jíszí

De mi a csuda ez a píszí! Egy olyan nyelvhasználat, amely kerüli a bántó kifejezéseket, ezzel is védve az emberi méltóságot. Míg politikailag inkorrekt szóhasználat például a „néger, nigger, feka”, politikailag korrekt a fekete, színes bőrű vagy az afroamerikai kifejezés. Más példával: inkorrekt a béna, kripli, nyomorék, rokkant, míg korrekt a mozgássérült vagy mozgáskorlátozott. Nem nehéz kitalálni, hogy Orbán miért utálja a píszít. Mert annak használata liberális indíttatású, elsősorban a baloldali politikai gondolkodáshoz köthető. Miközben minden józan gondolkodású ember számára irányadó lehetne.

A jíszít meg én próbálom „bedobni a köztudatba”, sokkal csekélyebb eséllyel. Bevallom, most találtam ki ezt a rövidítést, legyen a neve „jogilag korrekt”. Persze, csak a szójáték kedvéért. Valójában azzal játszanánk, hogy ugyanaz a szó mennyire mást jelent a jogi nyelvben, mint a köznapi szóhasználatban.

„Kiraboltak”, mondja az, akinek lakásából elvitték az összes értéktárgyát, mialatt ő nem volt otthon. Pedig a rablás jogi nyelven egészen mást jelent. Két eleme van: a lopás és az erőszak, illetve a közvetlen fenyegetés. Ez utóbbiak nélkül nincs rablás. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lenne bűncselekmény a lakás kipakolása, csak éppen nem rablásnak minősül. Jogilag rablás az is, ha a tettes például azért itatja le az áldozatát, hogy megszerezze a holmijait. Sőt még az is, ha a boltból elemelt csokoládéval távozó tettes az őt üldöző biztonsági őrt azért üti meg, hogy zsákmányával együtt menekülhessen el.

Ha azt a szót hallja, „önbíráskodás”, mire gondol? Persze, hogy arra, hogy valaki saját maga akar igazságot szolgáltatni. Mondjuk, jól elveri a szomszédját, mert az szombat délután berregteti a fűnyíróját. Nem így a jog. A jogban az önbíráskodás egy úgynevezett vagyon elleni bűncselekmény.

A lopás, csalás, sikkasztás rokona. Ha nincs valódi vagy valódinak hitt vagyoni/anyagi követelés, nincs önbíráskodás. Persze az erőszak vagy fenyegetés megvalósíthat más bűncselekményt.

A „kereset” szóról minden normális (úgy értem, nem jogász) embernek az jut eszébe, hogy a munkájáért mennyi pénzt kap, mennyit visz haza a családi kasszába. Nem úgy a jogász! Neki ez a kifejezés azt jelenti, hogy valaki polgári pert indít a bíróságon.

Talán az egyik legviccesebb többértelmű fogalom az „expozíciós idő”. A fotósok jól tudják, milyen fontos, hogy a gépükben lévő képérzékelő lapka mennyi ideig kap fényt, hiszen ezen (is) múlik a készülő fotó minősége. És ki gondolna arra, hogy az expozíciós idő jogilag „a munkavállaló által a vegyi anyaggal szennyezett munkatérben eltöltött napi, heti és éves időtartam órákban, napokban, hetekben kifejezve.” Igazi őrület, nem?

És azt vajon tudja-e egy „átlagos” földi halandó amikor vásárolni akar valamit, mennyire nem mindegy, hogy „előleget” vagy „foglalót” ad az eladónak.

Az előleg csak egy előre teljesített fizetés, ami fillérre beleszámít a vételárba. A foglaló azonban valamiféle biztosíték, ami a vételi/eladási szándék komolyságát jelzi. Ha az üzlet létrejön, ez is beleszámít az árba. De ha a vevő meggondolja magát, elveszíti a foglaló összegét, ha pedig az eladó lép vissza, a kapott foglaló összegének dupláját kell kifizetnie a miatta hoppon maradt vevőnek.

Mai „leckénk” végére értünk. És hogy mi volt e lecke értelme? Az, amit tekinthetnek mottónak: „Jog, politika, társadalom. Téged is érint, akkor is, ha nem akarod.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!