Ezt ígérte nekünk Trócsányi László, igazságügyi miniszter, egyetemi professzor. Ide vezet az, ha valaki szakmai tisztességét adja fel azért, hogy egy (fél)diktatúra miniszteri bársonyszékében ülhessen. De említhetném Navracsics Tibor egyetemi docenst is, aki uniós biztos létére nem átallotta megszegni a rá vonatkozó szabályokat csak azért, hogy eggyel növelje az amúgy érvénytelen népszavazás nemjeinek számát. Hogy miért éppen őket emelem ki a talpnyalók sokaságából? Mert ők valaha kiváló jogászok voltak.
A jogállam létét már eddig is számos esetben kétségbe vontam. Ami azonban most van készülőben, az mindennek az alja.
Október 2-án néhány percig azt lehetett hinni, hogy vége az őrületnek. Hogy győzött az igazság és a józan ész: az alaptörvény-ellenesen kiírt népszavazás eredménytelen lett. Aki valami ilyesmiben bízott, alaposan tévedett. Orbán Viktor mihamarább bejelentette: módosítani kell az Alaptörvényt. Tudják, azt a gránitszilárdságút.
Hogy hogyan, azt e sorok írásakor még csak részben lehet tudni. Noha Gulyás Gergelynek kedden már a kezében volt a tervezet, de azt nem mutatta meg a sajtónak. Miért is mutatta volna, mi közünk hozzá?
Annyit tudunk, hogy egyebek közt a XIV. cikk (2). bekezdését akarják módosítani. Azt, amelyik így szól: „Senki nem utasítható ki olyan államba, vagy nem adható ki olyan államnak, ahol az a veszély fenyegeti, hogy halálra ítélik, kínozzák vagy más embertelen bánásmódnak… vetik alá.” És mi lesz helyette? „A szabad mozgás és tartózkodás jogával nem rendelkező személyt Magyarországra csak a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelmére… törvény szerinti eljárásban meghozott, törvényes határozat alapján lehet betelepíteni. Tilos a csoportos betelepítés.”
Arról most hadd ne szóljak, hogy milyen aljas, elvetemült, embertelenségre vall kiiktatni az eredeti (2). bekezdést. Elemezzük csak az új szövegtervezetet. Számos valódi jogász már elmondta, leírta, nyilatkozta, hogy bármit is firkálnak bele az Alaptörvénybe, az nem lehet ellentétes az unió jogával. Ezt maga a Gránitszilárdságú is leszögezi: „Az Európai Unió joga… megállapíthat általánosan kötelező magatartási szabályt.”
Persze módosítani ezt is lehet, és már kint is vagyunk az unióból.
De miről is szólt – a ma már nem is létező – „kötelező kvóta”? Arról, hogy a menedékkérelmek elbírálását szétosztják az EU tagországok között. Az elbírálást, és nem a „bevándorlókat”!
Vagyis a magyar hatóságnak egyedileg kellene elbírálnia a kérelmeket. Mind az 1294-et. Éppen úgy, ahogy az új szövegtervezet fogalmaz. Arról nem is szólva, hogy a „betelepítés” nem tekinthető jogi fogalomnak, azt ugyanis egyetlen uniós jogszabály sem ismeri, ilyen kifejezést egyetlen EU-s határozat sem tartalmaz. Az sem, amelyet Orbán is aláírt. Amelyik arról rendelkezik, hogy mielőbb végre kell hajtani „a migránsok unión belül történő áthelyezéseire vonatkozó határozatokat, valamint a visszaküldést és visszafogadást biztosító intézkedéseket”.
Igaz, az erről szóló decemberi határozatot Orbán megvétózta, de törpe kisebbségben maradt. Hogy februárban miért írta alá az általa megvétózott határozat gyors végrehajtását, az számomra épp olyan rejtély marad, mint a 98 százalékos győzelemről szóló hadoválása. Hadd ékeskedjek Ágoston László tollaival: „Ha egy esküvőn az egyik fél jelent csak meg, az ő igenje hiába a jelenlévő felek száz százaléka, nem eredményez házasságot.”
Persze egy „spirituális alkotmányban” minden elképzelhető. „A spirituális ember túljut a gondolkodás és a tudomány határain, elfogadja, hogy van másik valóság” (Bagdy Emőke pszichológia professzor emerita). Én ötmilliomod-magammal nem akarok Orbán „másik valóságában” élni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!