A 17-ek perére nyilvános tárgyaláson került sor. 13 vádlottat halálra ítéltek. A fél évvel későbbi »tábornokper« már a nyilvánosság kizárásával zajlott. A nyolc magas rangú katonai vezető elleni koholt vád a trockizmus bűne mellett a németek javára végzett kémkedés és katonai összeesküvés volt. Az ítélet golyó általi halál. Mindez Moszkvában történt 1936–1937-ben.
Szerencsére Magyarországon nincs halálbüntetés. Szerencsére Magyarországon a bírák jelentős része megőrizte szakmai tisztességét. Szerencsére még nem sikerült kiirtani a büntetőeljárási törvényből a tisztességes bizonyítás kötelezettségét. Ezek a szerencsés körülmények kellettek ahhoz, hogy a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa felmentse az úgynevezett tábornokper vádlottjait, köztük a korábbi honvédelmi államtitkárt. Mint ismeretes, a Budapesti Katonai Ügyészség 17 honvédségi vezetőt és alkalmazottat vádolt meg többszörösen súlyosabban minősülő vesztegetéssel és más bűncselekményekkel. A közel egy éven át tartó tárgyalássorozatot, értelemszerűen végigülte a Központi Nyomozó Főügyészség képviselője. Az eljárás végén elmondott vádbeszédében azonban ennek a leghalványabb nyomát sem lehetett érzékelni. Az ügyész ugyanis nem tett többet, mint azt, hogy megismételte a vádiratot. Azt, amelynek az egy éven át tartó bizonyítási eljárás minden tételét cáfolta.
Ifkovics Béla bíró az ítélet indokolásában a vádiratot hiányosnak, a bizonyítékokat ellentmondásosnak és feltételezéseken alapulónak nevezte. És akkor még nagyon úri módon fogalmazott. A védők nem voltak ilyen szemérmesek, ők koncepciós eljárást emlegettek.
A vád lényege az volt, hogy a Honvédelmi Minisztérium intézményeinek vezetői és beosztottjai 2002 és 2010 között összesen több mint kétszázmillió forintot kaptak több, a tárcának beszállító vagy arra pályázó cégektől. Az ügyészség egyetlen vádlott, egy dandártábornok terhelő vallomására alapozta a vádakat. A tárgyalás során megállapították, hogy ez a vádlott személyiségzavarban szenved, mindemellett, vagy tán éppen ezért, az ügyészek törvényellenes vádalkuval félrevezették, illetve másokat terhelő vallomásának fejében – szintén törvényellenesen – büntetlenséget ígértek neki. Más gyanúsítottakat – akiket védőik távollétében hallgattak ki – azzal kecsegtettek, hogy cserében hasonló tartalmú vallomásukért kiengedik őket az előzetes letartóztatásból. Ezeken a törvénysértő módon beszerzett „bizonyítékokon” kívül a nyomozás során az ügyészség más bizonyítékot nem szerezett be, és egyetlen terhelő vallomást sem ellenőrzött. Mondhatnánk erre, példátlan, de nem az. Nem, ezúttal nem a harmincas évek Moszkvájára gondolok. A tudósítások szerint „az ügyészség a BKV-per iratai közül egy vallomást visszatartott, egyet pedig megváltoztatott. A védelem számára kiderült, hogy az eredetinek nevezett jegyzőkönyv nem egyezik annak állítólagos fénymásolatával”.
Büntető igazságszolgáltatási pályám negyven éve alatt ilyesmi elképzelhetetlen volt. Talán ezért kellett megszabadulni azoktól az ügyészektől, akiket nem lehetett ilyen gyalázatra utasítani. Akik még emlékeznek a tisztességes eljárás követelményére.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!