Kövér László, a parlament elnöke kifejezetten büszke arra, hogy „parlament még soha ennyi jogszabályt nem fogadott el”. Nem úgy mondta, hogy „a” parlament, hanem parlament, úgy általában. Vagyis Magyarország nem csak jobban, hanem legjobban teljesít!
Tény, egyetlen korábbi ciklusban sem született még 840 törvény. De azt erősen kétlem, hogy ez büszkélkedésre adna okot. A kétharmados Fidesz-többség 2011-ben még beérte 215 törvénnyel, a következő évben már tízzel többet, míg 2013-ban már 254 törvényt fogadtak el. Ugye nem kell külön bizonygatni, hogy ennyi törvényt nem hogy a hétköznapi ember, de az erre kiképzett szakember, egy jogász sem képes sem megismerni, sem alkalmazni. Így azután nem kell szegény ügyfélnek meglepődnie, ha jogi képviselője időnként kétségbeesetten széttárja a kezét.
Bármily meglepő, a törvényalkotást is egy törvény szabályozza, az úgynevezett jogalkotásról szóló törvény. Ennek bevezetője „három kívánságot” fogalmaz meg: a jogszabályok magas szinten érvényesítsék a jogállamiság követelményeit; a jogszabályok hatékonyak és megalapozottak legyenek, és végül: „a jog megismerhetőségének feltételei összhangban álljanak a 21. század adta lehetőségekkel”.
Bátran állíthatom, hogy az elmúlt parlamenti ciklusban e kívánalmak egyike sem valósult meg. A 840 darab törvény – és akkor az alacsonyabb szintű jogszabályok tömegéről még említést sem tettem – teljesen lehetetlenné teszi a követhetőséget. Ugyanakkor a jogállamiság további követelményei sem valósulhatnak meg. Hiszen miféle jogállam az, ahol a törvényeket percenként módosítgatják, az eredeti szövegen még meg sem száradt a tinta, amikor az ott írt rendelkezés már nincs is hatályban?
A második „kívánság” talán még az elsőnél is kevésbé teljesült. Hogyan is lehetne „megalapozott” az a törvény, amelynek szövegét öt perccel a végszavazás előtt nyújtják be? Hogyan ismerhetnék meg a képviselők a törvényjavaslatok szövegét, amikor egy parlamenti ülésen több tucat javaslatról kell gombot nyomogatniuk? Miféle álságos gyakorlat az, hogy 2013-ban 92 törvényjavaslat egyéni kormánypárti képviselői indítványként került a parlament elé? Ilyenkor azután, ha „balhé” van, vagyis akár az Európai Unió, akár néha-néha az Alkotmánybíróság kifogásolja az alapjogokba ütköző törvényeket, a kormány csak megvonja a vállát: nem az én javaslatom volt, „csak” egy képviselő nyújtotta be. Azt persze jól tudjuk, hogy „szegény” képviselőnek halvány gőze sincs arról, mit is nyújtott be, hiszen neki csak a nevét kellett odabiggyesztenie. Az persze megint más kérdés, hogy mindig vannak erre kapható emberek.
A jogalkotási törvény harmadik célja: a jog megismerhetősége valósul meg a legkevésbé. Vajon hogyan várható el az állampolgároktól a jogkövető magatartás akkor, ha azt sem tudják, mit kellene követniük. Vajon akad-e, aki tudja-e, hogy a mai napon éppen mely adózási szabályok vannak érvényben, és vajon egy hónap múlva is ugyanezek lesznek-e?
Az elmúlt ciklusban az ellenzék 157 törvényjavaslatot nyújtott be, ezekből mindösszesen kettőt szavazott meg a parlament. Beszélhetünk-e bármilyen szinten demokráciáról akkor, amikor már az – amúgy már ötször módosított – Alaptörvényből világossá vált, az ellenzéket a Fidesz egyáltalán nem tekinti a társadalom részének.
A parlament a ciklus utolsó pillanatában is még jogot alkotott: új házszabályt fogadott el. Ebben a házszabályban ismét benne rejlik az a lehetőség, hogy az Országgyűlés – ha úgy dönt a többség – csak háromhetente ülésezzen.
Tacitus, az első században élt római történetíró szerint: „korrupt államban sok törvényt alkotnak”. Mintha Tacitus ma is köztünk élne.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
