A demagógia a szónoklás azon fajtája, amely az érzelmekre és az előítéletekre próbál hatni. Orbán Viktor messze túllépett megszokott populizmusán, amikor kommentálta a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) tényleges életfogytiglannal kapcsolatos döntését. A Fidesz azonnal követte a Vezért, a Jobbik meg még túl is tett rajta.
Valójában az EJEB nem azt mondta ki, hogy nem lehet kiszabni tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést. Azt sem mondta, hogy szabadlábra kell helyezni a tényleges életfogytiglanra ítélteket. Mindössze annyit mondott ki, hogy a megalázó és embertelen bánásmód tilalmába ütközik az, ha egy ilyen döntést soha, semmilyen körülmények között nem lehet felülvizsgálni. A felülvizsgálat sem azt jelenti, hogy az „életfogytost” szabadon kell engedni, csupán annyit, hogy – mondjuk 40-50 év elteltével – a bíró mérlegelheti az elkövetett cselekményt, az elítélt börtönbeli magatartását, megbánását, és ezek tükrében hozhat döntést. Akár azt is, hogy az elítélt továbbra is börtönben marad. Orbán a bíróság döntésében újabb bizonyítékát látta annak, hogy „Brüsszelben és Strasbourgban, tehát az Európai Unióban a bűnt elkövető emberek jogait az ártatlan emberek és az áldozatok jogai elé helyezik”.
Nehéz azt feltételeznem, hogy a jogot végzett Orbán ne tudná: a strasbourgi bíróságnak az égadta világon semmi köze nincs se Brüsszelhez, se az Európai Unióhoz. Ha nem tudja, kérje vissza a diplomáját. Ha meg tudja, akkor szándékosan hazudott csak azért, hogy ismét „harcolhasson” az unió ellen. Azt is mondta, hogy „meg kell védeni az életfogytig tartó szabadságvesztés intézményét”. De hiszen senki sem támadta! Mindössze azt mondták ki, hogy hosszú évek elteltével az ilyen büntetés is legyen felülvizsgálható. Az már szinte szót sem érdemel, hogy a büntetőjogban oly járatos miniszterelnök szerint ennek a büntetésnek visszatartó ereje van. Mert nincs. Ha lenne, nem követnének el évről évre újabb és újabb olyan bűncselekményeket, amiért a bíróságok ezt a büntetést szabják ki.
Mint ahogy nem igaz az sem, hogy „a bűnt elkövető emberek jogait az ártatlan emberek és az áldozatok jogai elé helyezik”. A strasbourgi ítélet nem erről szól.
A döntésből egyértelmű, hogy bárkinek – bűnösnek és ártatlannak – az Emberi Jogok Európai Egyezményében biztosított alapjogait éppen csak annyira lehet korlátozni, amennyire az szükséges az elérendő cél érdekében. Ezt az egyezményt Magyarország már 1993-ban ratifikálta, és ezzel a magyar jog részévé vált.
Nem tudom, hány éves volt Magyar László – aki most Strasbourgban nyert a magyar állam ellen –, de bűnlajstromát tekintve legalább 30 lehetett, amikor tényleges életfogytiglanra ítélték. Az ő jogait helyeznék előtérbe azzal, ha mondjuk 2050 körül egy bíró felülvizsgálná, hogy a 70-80 éves öregembert továbbra is börtönben kell-e tartani?
A strasbourgi bíróság ítélete minden, az egyezményt aláíró államra nézve kötelező. Persze, ha Orbán azt szeretné, hogy mind a 46 tényleges életfogytiglanját töltő elítéltnek fejenként több ezer eurót fizessen ki a magyar állam – vagyis mi, adófizetők – akkor csak tessék nyugodtan, hazudozni, háborúzni. Gazdag ország vagyunk!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
