A fideszes beszédmódra és hatalomgyakorlására minden szempontból az erő logikája jellemző, ahogy a polgári forradalmak óta a diktatúrákra általában. A fasiszta diktatúrák pedig egyenesen az ideológiájuk középpontjába állították az erő kultuszát.
A demokratikus rendszerek így vagy úgy mindig a megegyezések, nem pedig az erő logikáját vallották magukénak. De ha még nagyobb léptékben tekintjük a történelmet, azt látjuk, hogy az erősebb akaratának érvényesülése voltaképpen barbár, civilizálatlan gondolat, a kulturáltabb, civilizáltabb társadalmakra mindig az volt a jellemző, hogy a különböző érdekcsoportok inkább megalkudni, megegyezni igyekeznek, mint viaskodni.
Mindezt tekintetbe véve nekem régóta különösnek, néha egyenesen megdöbbentőnek tűnik, hogy a politikai színtér demokratikus oldalán újra és újra az erő logikáját látom érvényesülni. Tudom, létezik egészséges rivalizálás, és létezik a választások logikája: a legtöbb szavazatot úgy lehet elérni, ha a legerősebb párt adja a miniszterelnök-jelöltet, és így tovább. De vajon meddig mehet el egy demokratikus szervezet, mozgalom abban, hogy behódol az erő logikájának? És maradhat-e hihetően demokrata, ha ezt megteszi?
Én az erő logikájához sorolom azt is, amikor egymáshoz közel álló, ugyanazon az oldalon álló személyek és szervezetek nem együttműködni, hanem a másikon felülkerekedni igyekeznek. Lehet, hogy csak személyi ellentétek miatt, lehet, hogy néhány elvi eltérés miatt, mindegy: a választópolgár szemében ezek mind csökkentik a hitet abban, hogy a résztvevők demokraták. Én ezt az elmúlt évek egyik legfőbb problémájának tekintem.
Mindhárom ellenzéki irányzatban megfigyelhettük ezt. Amikor Fodor Gábor liberális pártot alapított, azt állította, hogy még nem létezik olyan, pedig ott volt a SZEMA, és bár nem pártként, de működött a Szabadelvű Polgári Egyesület. Azóta sem látjuk, hogy tárgyalnának egymással, pedig a szavazó számára már az sem érthető, hogy egyáltalán miért vannak hárman. A baloldalon világosabbak az ellentétek, ennek ellenére a baloldali szavazók nagy része nehezen tudja megkülönböztetni egymástól az MSZP-t és Bajnai meg Gyurcsány mozgalmát. Köztük tárgyalások is voltak, választási együttműködés is volt, de a fő mozzanat mégis az, hogy le akarják győzni egymást. Végül a konzervatív ellenzék oldalán létrejött Béndek Péter pártja és (bár nem pártként) Bokros Lajos mozgalma, de arról nem lehetett hallani, hogy a konzervatívok egymással együttműködnének.
Ha a választási rendszer kikényszeríti, hogy a három nagy irányzat választási koalíciót alkosson, és akár egy rövid ideig együtt is kormányozzon, az nagy gond, akkor –mondom naivan – muszáj elmondani, hogy emiatt baloldali–liberális–konzervatív összefogásra van szükség. Bonyolult, politikust próbáló feladat. De ennek a feladatnak nekiveselkedni sem lehet, ha a három irányzaton belül külön-külön sem tudnak megállapodni a felek.
Nem gondolok én lányregénybe illő összeborulásra, de lássuk be: a politikusoknak az a szakmájuk, hogy szót értsenek még az ellenfeleikkel is, nemhogy a hozzájuk közel állókkal, hogy alkukat kössenek, egymásnak ellentmondó érdekek között lavírozzanak. Tudom, hogy az MSZP legszívesebben populizmusban utazna, Bajnaiék rendszerkritikusok szeretnének lenni (a rendszerváltás utáni egész időszakot bírálják), míg Gyurcsányék a liberalizmus felé is nyitottak valamennyire. Tudom, hogy rengeteg személyi ellentét is van köztük. De eddig egyiknek se volt annyira markánsan eltérő profilja, üzenete, hogy ne tudnának alapdolgokban megállapodni, közös platformmal a baloldali szavazók elé állni, ha igazán politikusok. Ha továbbra is egymás lenyomására törekszenek, abban majdnem biztosan kudarcot vallanak. De ami fontosabb: a választóiknak ezzel azt üzenik, hogy az erő logikáját követik, és azzal nem lesznek népszerűek.
Ezért ezt javaslom nekik: indítsanak rendszeres tárgyalásokat, előre meghatározott napirend és záró dátum nélkül annak érdekében, hogy képesek legyenek a következő választásokon egyetlen ütőképes baloldali erőként elindulni. (És persze hasonlót javaslok a liberálisoknak és a konzervatívoknak is.) A közösen kialkudott témákban hallgassanak meg szakértőket, és álljanak elő kompromisszumokkal. Vagyis viselkedjenek valódi demokratikus politikusként, ne pedig hadvezérként: lépjenek az erő útjáról az együttműködés útjára.
Kálmán László
a szerző nyelvész
Könyvheti ajánló
Heller Ágnes újabb Olvasónaplójának mindenevő mohósága üdítő és szellemes, ahogy az újraolvasott és -értelmezett klasszikusok, új detektívregények melletti íróés filozófusportrék, vagy a magyar holokauszt 70. évfordulója kapcsán tett reflexiói is figyelemre méltóak.
(Múlt és Jövő, 204 o.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
