Folyik a találgatás, ki kivel tud majd együttműködni, ki kivel tud listát, jelöltet állítani, kinek a javára léphet vissza, egyáltalán, hogy mi lesz. A cél világos: választást nyerni, véget vetni az ellenforradalomnak. Ugyanakkor az is világos, hogy a választók nagy tömegeinek (pontosan persze nem tudjuk, hány választónak) ez a cél önmagában nem elég fontos ahhoz, hogy – ahogy talán a magamfajták teszik majd – vakon beikszeljék a szavazólapon azt, aki része lesz a Nagy Összefogásnak.
A politika nem valóságos piac, de sok mindenben hasonlít rá. A politikai erőknek „el kell adniuk magukat”, ahogy mondani szokás, meg kell találniuk (és valamennyire ki kell alakítaniuk) azt a közösséget, amelyik „vevő” arra, amit „kínálnak”. Szerintem nyugodtan használhatjuk ezt a hasonlatot addig, ameddig elvihető. (Például a politikai termékek áráról már nyilván nem érdemes beszélni.) Milyen terméket kínál egy párt? Elsősorban persze programot, de a pártprogramokat a választók általában nem ismerik. Olyan ez, mint ahogy egy elektronikai cég mindenféle szuper alkatrészeket épít be a gépeibe, de a vevők nagy része nem néz utána, hogy milyen chipek vannak abban, amit megvesz: a teljesítményét meg a külalakját nézi. Ezért a pártok sem a programjukat mutogatják a piacon, hanem néhány jól érthető jelszót és néhány érthetőnek tűnő ígéretet az esetleges győzelem utáni időre vonatkozóan. És főleg mutogatják azokat a személyeket, akiknek két fő szerepük van: garanciát kellene jelenteniük az ígéretek betartására, és nem utolsósorban minél nagyobb sikert ér el a párt, annál több fellépéssel: beszédekkel, riportokkal, vitákkal szórakoztatják majd az érdeklődő közönséget.
A politika és a piac hasonlóságát mutatja az is, hogy a legtöbb közvélemény-kutató intézet egyben piackutató is. A felmérésekből valamennyire képet alkothatunk arról, hogy a választásokon, amikor minden állampolgár vásárlóvá lép elő, ki mit fog megvásárolni. Abba már sokkal ritkábban láthatunk bele, hogy mit vennének szívük szerint, ha bármi megtalálható lenne a politika piacán, azt pedig végképp csak hézagosan tudjuk, hogy a különböző politikai termékeknek milyen tulajdonságai a legfontosabbak a számukra. Nehéz is számszerűsíteni, hogy milyen jelszavak és milyen személyek mekkora sikert képesek aratni, de ezt persze az igazi piaci termékeknél is nehéz előre jelezni.
Érdemes belegondolni, hogy milyen a jelenlegi kínálat az ellenzéki oldalon. Ismerjük a kínált szereplőket, tudjuk, hogy Bajnaira valamennyivel többen lennének vevők, mint Mesterházyra, más miniszterelnök-jelölt pedig egyelőre nincs a piacon. De azt is tudjuk, hogy a legtöbb szereplő fellépéseire összesen nagyon kevesen kíváncsiak, igazi rajongói csak Gyurcsánynak vannak, a többiekért csak a saját szűk körük rajong. Nehéz elképzelni, hogy a Nagy Összefogás eladható terméket tud kiállítani jövő tavasszal úgy, hogy nincsenek sztárjai – nemcsak egy miniszterelnök-jelölt, hanem egy egész kompániára való. Ami pedig a jelszavakat és ígéreteket illeti, ezzel még rosszabbul állunk.
Az átlagos választó szerintem nem képes felidézni az ellenzéki erőkhöz egyértelműen kapcsolható jelszavakat, hívószavakat. Az ígéretek közül talán csak az egykulcsos adó megszüntetése közismert, és valami homályos demokráciamentő csomag, az államelméleti abszurditások megszüntetése, de valószínűleg senki sem tudna konkrét intézkedéseket megnevezni (és ez talán nem is hozza lázba a tömegeket). A mindennapi élethez kapcsolódó tervezett intézkedésekről semmit sem tud a választó, még azt sem, hogy mi lenne például a trafikokkal, a közműcégekkel meg az iskolákkal, ha az ellenzék győzne. Esetleg egyes választók tudni vélnek egyet s mást az egyikről vagy a másikról, de nincsenek markáns, jól ismételhető és megjegyezhető tervek.
Félek, a különböző mozgalmak és pártok még nem értik, hogy a politika azért mégsem teljesen olyan, mint a termékek és a szolgáltatások piaca. Egy jó mobiltelefon meg tud élni a piacon akkor is, ha nincs közismert szlogenje és reklámarca, elég az is, ha elterjed, hogy jó. (És nem árt, ha legalább bizonyos tulajdonságai tényleg jók.) A politika nem ilyen. A jelszavakkal, hívószavakkal, színtársulattal és konkrét, a hétköznapokra vonatkozó ígéretekkel nem rendelkező párt olyan, mintha nem is létezne.
Az ellenzéki térfélen jelenleg végbemenő folyamatok olyanok, mintha a piaci szereplők mindenféle fúzión, egyeztetett fellépésen, befektetéseken és más tranzakciókon vitatkoznának, néha bátortalanul meg is tesznek ilyen lépéseket, csak közben semmiféle portékájuk nincs. Kell-e magyaráznom, mi történne az igazi piacon azokkal, akik így viselkednek?
A szerző nyelvész
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!