Nem mondok újdonságot azzal, hogy valami nagyon rossz felé száguldunk. A jelenleg korlátozások nélkül uralkodók szemlátomást újabb bevételnöveléssel akarnak kimászni a slamasztikából, csupa olyan lépéssel, amelyik a gazdasági növekedést nem serkenti, hanem gátolja. És mindannyian tapasztalatból tudjuk, hogy az állami funkciók és szolgáltatások teljes központosítása nálunk csak pazarláshoz és további minőségromláshoz vezethet.
Azzal sem mondok újdonságot, hogy a helyzetet súlyosbítja az alternatívák hiánya. Nemcsak úgy értem ezt, hogy nincs jelentős anyagi és támogatói háttérrel rendelkező ellenzék, hanem úgy is, hogy a létező ellenzék egyelőre nem mutat kiutat.
Az egykulcsos adó eltörlésén kívül nincs olyan ötletük, ami az egyensúly, nem pedig a még nagyobb córesz irányába mozdítaná a gazdaságot. A parlamentben jelenleg csak etatista pártok ülnek, akiknek máson se jár az eszük, mint hogy hogyan harácsolhatna össze az állam még többet, hogy bőségesebben oszthasson a kegyenceinek.
Úgy látom, hogy szégyenszemre a liberalizmusról most nem úgy kell gondolkoznunk, mint a legszebb és legsikeresebb nemzeti hagyományunkra (reformkor, 19. század vége), hanem mint elkeseredett menekülő útvonalra az amúgy reménytelen helyzetben. Muszáj lesz megfogadni Orbán Viktor rég megtagadott intelmét az azonnali radikális adócsökkentésről, hogy boldog-boldogtalan bátran vállalkozzon (főleg a szolgáltató szektorban), és ez meg is érje neki, maradjon annyija, hogy mások szolgáltatásait buzgón igénybe vehesse – ezzel egyben magának időt megtakarítva. És persze ez azzal jár, hogy a beszedett közös költségekből csak a legszükségesebbekre szabad költeni. Az állam ne költsön többet egy-két százaléknál a saját működési költségeire (ahogy ezt várjuk el más szervezetektől is). Úgy harminc százalék mehet azokra a szolgáltatásokra, amelyeket célszerű együtt megrendelnünk (honvédelem, diplomácia, pénzügyek, infrastruktúra). Az összes többi meg a szociális rendszerre: az elesettek megtartására, a rászorultak tandíjának támogatására stb.
Mindez persze azt is jelenti, hogy sokkal kevesebben tudunk majd az állam alkalmazottaiként munkálkodni, de ezzel lehet, hogy még jobban is járnánk. Ha szükség van a munkánkra, akkor más alkalmazottjaként vagy munkáltatóként is lesz. És ami a legfontosabb: végre be kell ismerni, hogy az államnak nem kell ott lennie minden kilométerkőnél. Nem kell minden társadalombiztosítási, oktatási stb. feladatot az államnak végeznie. Igaz, hogy egy rendes egészségügyi, felsőoktatási, nyugdíj- vagy tömegközlekedési reform normálisan sok pénzbe és időbe került volna, most majd muszáj lesz pillanatok alatt végrehajtani, akár egy viszonylag jól működő külföldi rendszer szolgai átvételével.
Mert ha nem így teszünk, akkor hiába kergetjük el a háziurat-házmestert, mert akkor nem marad más, mint néhány koldusbotra jutott lakó, aki már nem tud semennyi közös költséget összedobni, és nem tud közös képviselőt felfogadni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
