Tisztelt Munkaügyi Központ! Megkaptam ügyfélelégedettségi felmérésüket. Mivel munkanélküliségem legszebb élményeit Önöknek köszönhetem, úgy gondoltam, hogy hálából néhány kérdésükre szövegesen is válaszolok.
Legalább tizenötöst érdemelnek a skálán az Önök türelmes, áldozatkész ügyintézői. Nemcsak a szakmájukat értik nagyon, de még a várakozás hosszú órái alatt légszomjban elalélt ügyfeleknek is gyors és szakszerű elsősegélyt tudnak nyújtani. Számomra már az első látogatás alkalmával is nagyon szimpatikusak voltak. Szinte elrepült az a néhány óra, mire hozzájutottam a listához, hogy milyen iratokat kell beszereznem a munkanélküli-ellátás igényléséhez. Nem az Önök készséges ügyintézőinek hibája, hogy a második alkalommal sem tudtunk előre lépni, mert hiányzott egy pecsét a volt cégem által kiadott igazoláshoz. Igaz, amikor visszamentem a bérelszámolásra, ott azt mondták, hogy szerintük nem hiányzik a pecsét, mert elegendő az ügyintéző aláírása is (hiszen nem szerepel az űrlapon a pecsét helye), de én inkább Önöknek hiszek, mert tudom, ez egy pecsétes ország.
Hogy a harmadik alkalommal sem jutottunk dűlőre, az a rendkívül korszerű ügykezelés miatt történt. A digitalizált ügyintézés következtében ugyanis ma már számos köziratot, így például a vállalkozások társasági szerződéseit is a kormány központi adatbázisában tárolják, ahonnan szükség esetén egy program segítségével le lehet tölteni a hiteles másolatokat. Így nem kell az ügyfeleknek mindenféle pecsétes papírokkal rohangálniuk egyik hivatalból a másikba. Az ma még okoz némi problémát, hogy a kormány központi adatbázisához éppen a kormányhivatalok nem férnek hozzá. Szerencsére erre is van áthidaló megoldás: elmegyek az ügyvédhez, aki a bemutatandó társasági szerződést készítette, ő ad róla egy papírmásolatot, amin a saját kézírásával, aláírásával és pecsétjével igazolja, hogy az mindenben megegyezik a kormány központi adatbázisában tárolt digitális példánnyal. Egy hetembe és tízezer forintomba került mindez. Természetesen nem az Önök sara, hogy az ügyvédek általában elfoglaltak és a tarfáik is elrugaszkodtak a valóságtól.
Belátom, hogy a negyedik próbálkozásom a saját érdekemben végződött kudarccal. Az én érdekemben történik ugyanis, hogy Önök nem fogadják el csak úgy bemondásra azt a bankszámlaszámot, amire a munkanélküli-járandóságot utalni kellene. Ezért szükséges a bankomtól egy igazolás, hogy a számla tényleg az enyém. Így el lehet kerülni olyan visszaéléseket, hogy valaki sanda szándékból más számlájára utaltatja a segélyét. Egy kicsit meg is sajnáltam az ügyintézőjüket, aki együttérzésében majdnem sírva fakadt, hogy ötödszörre is vissza kellett rendelnie.
Oly sokszor élvezhettem az Önök vendégszeretetét, hogy tulajdonképpen családtagnak számítok már a kirendeltségükön. Ez idő alatt számos sorstársammal is közeli kapcsolatba kerültem, tekintve, hogy az átlagosan nyolcvan ügyfélre harminc ülőhely jut, a többiek pedig az ácsorgás óráiban a szűk hely miatt óhatatlanul is szoros fizikai érintkezésbe kerülnek egymással.
Tulajdonképpen csak egy panaszom van, az is az ügyfelekre vonatkozik. Igazán előrelátó ember lévén én már reggel hétkor odaállok az iroda elé, hogy belátható időn belül sorra kerüljek. Akik viszont nyolc körül érkeznek a sor végére és látják, hogy bár fél óra van még nyitásig, de már vagy hatvanan állnak előttük, rendszerint elkezdenek balhézni. Szidják a rendszert, a kormányt: nem elég, hogy kirúgták őket az állásukból, de még a jelképes összegű munkanélküli-ellátásért is ilyen embertelen tortúrán kell keresztülmenniük, az már tényleg több a soknál!
Innen gondolom egyébként, hogy ha egyszer kitör a forradalom az országban, akkor azt valahol a sor végén állók fogják kirobbantani.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
