Söprés

Tudja, régen, amikor még lehetett a BKV-megállókban cigizni, nem volt ekkora szemétdomb a város. Mer’ a megállókban legalább volt hamutartó, meg szemétkosár. De mióta a megállótól csak két méterre szabad rágyújtani, az emberek az egész környéket telepiszkítják. Mer’ a magyar már azt se tudja, merre, hány méter. Komolyan össze vagyunk, kérem, zavarodva a szélrózsa minden irányába. Pedig azt ígérték ezek, hogy két hét alatt rend lesz. Egy frászt lett. De hát csodálkozik? Választás előtt a politikus ígér, amikor megválasztják, betart. Én megmondom az őszintét szerkesztő úr, a szocik alatt jobban éreztem magam. Nekik is voltak nagyon hülye ötleteik, de az a különbség, hogy hál’ istennek képtelenek voltak őket megvalósítani.

Láthassa szerkesztő úr, így mennek a napok. Söprögetek, dúdolgatok. Nagyon csípem ezt a Hofi-számot. Pont nekünk, utcaseprőknek találta ki. Jól lehet a ritmusára sepregetni: Egy lépés, két söprés, két söprés, egy lépés… Csak abban nem vagyok biztos, hogy jövőre is lehet-e majd így dúdolgatni. Nem tudja szerkesztő úr, hogy a törvény új munkakönyve mit ír a dúdolásról? Lehet-e munka közben dúdolgatni vagy dúdolgatás közben dolgozgatni? Azt mondják, az új munkakönyv nagyon szigorú lesz. Például kevesebb lesz benne a szabadság. Milyen demokrácia az egyébként, ahol csökken a szabadság? Én megmondom szerkesztő úr: azt olvastam valahol, hogy nálunk a demokrácia már kinőtt a gyerekcipőből. Hát persze! Ezért jár mezítláb.

Félreérti szerkesztő úr, nekem semmi bajom a demokráciával. Sőt. Demokráciában bárkiből bármi lehet. Még senkiből is lehet akárki. Itt van a Schmitt Pál, akiből egyszerű párttag létére köztársasági elnök lehetett. Aztán talán emlékszik még, Torgyánból is majdnem elnök lett. Annak egyébként jobban örültem volna, mert rajta még nagyobbakat tudnánk röhögni.

Súlyosan sepernek, sohasem pihennek… Na, pihenjünk egy kicsit! Én például ragaszkodnék a munkavállalói jogomhoz, hogy Hofit dúdolhatok, ha az nem megy a munka rovására. Nem is hinné, hogy ez mennyire precíziós szakma! A seprűt érezni kell. Ha nagyon odanyomom, feljön tőle az aszfalt. A magyar aszfalt már csak ilyen. És például nekünk, utcaseprőknek kell mosnunk a hidakat is, de úgy ám, hogy közben ne menjenek össze. Hál’ istennek már van gépesítés is. Én például eléggé gépiesen söprögetek, és nem is látom még a szakma fejlődésének végét. Kiszámíthatatlan. A nyolcszázas évek végén, a lovas kocsik, meg a lóvasút korában például azt jósolták a szakértők, hogy 2020-ra három emelet magasan fog állni a lószar a belvárosban. Oszt’ mennyit változott azóta a világ! Ma már csak nevetünk ezen a jóslaton. Mert tudjuk, hogy a kutyaszar fog a harmadik emeletig érni.

Sohasem pihennek, súlyosan sepernek… Tudja, szerkesztő úr, nálunk a köztisztaság családi hagyomány. A nagyapám meg az öregem is utcaseprő volt. A fater mondta mindig: ha rendesen tanulsz fiam, sose lesz belőled utcaseprő. Meg is fogadtam a tanácsát. Pedig még az öregem se tudhatta akkoriban, hogy mennyire divatba jön majd a szakmánk. Olvastam egy szemétben – újság volt eredetileg –, hogy a meghirdetett tíz új utcaseprői állásra több mint ezren jelentkeztek a Fővárosi Közterület-fenntartónál, köztük diplomások is. A kezdő fizetés 130 ezer, plusz 30 ezer cafeteria, plusz bérlet. Ez jóval több, mint a kezdő diplomás közalkalmazotti bér vagy egy kezdő orvos fizetése.

Nem félek, hogy pár agysebésztől felhígulna a szakma. Annak nagyobb a veszélye, hogy elbankárosodik. Olvastam a szemétben, hogy a miénk után a második legnépszerűbb szakma manapság a bankárság. Száz fiatalból 53 bankár akar lenni. De azt még nem tudni pontosan, hogy a kormány hány bankárból akar utcaseprőt csinálni. Mindenesetre próbálok lépést tartani a korral. Megnéztem a keresztárfolyamokat a bank kirakatában. Most a svájci valutát nagyon frankón váltják. Megyek is, van egy svájcisapkám, átváltom koronára.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!