Van egy látomásom. Hiába hessegetem el, mindig visszajön. Két, végletekig felajzott tömeget látok, amint egymással farkasszemet néznek az Andrássy úton. Az egyik oldalon pajzsos, sisakos, gázálarcos rendőrök alkotnak fenyegető sorfalat előre meredő gumibotokkal. Hátrébb vízágyúk sorakoznak, kétoldalt lovas rendőrök várakoznak idegesen toporgó és fújtató paripáik hátán.

A rendőrsorfallal szemben elszánt tüntetők fenekednek: pajzsos, sisakos, gázálarcos rendőrök, előre meredő gumibotokkal támadó állásban. Mögöttük vízágyúk sorakoznak, kétoldalt lovas rendőrök idegesen toporgó és fújtató paripáik hátán várakoznak, hogy parancsot kapjanak a támadásra. A tüntetők és a rendfenntartók között remeg a levegő a forró aszfalton, odafönn helikopterek dübörögnek, a házfalak idegesen visszhangozzák a hangosbeszélők fenyegető felszólításait. Aztán egy pillanat és elpattan a húr, a tüntető rendőrök elindulnak a rendfenntartó rendőrök felé. Mindkét oldalról repülnek a könnygázgránátok, robbanások, csatakiáltások, parancsszavak töltik meg a levegőt. A vízágyúk megsemmisítő össztüze után a lovas rendőrök rontanak egymásra szédítő vágtában…

Itt egy kicsit mindig elhomályosul a látomásom, mert a levegőben könnygázgránátok fojtó füstje kavarog, itt-ott tüzek gyúlnak, a földön elhagyott rendőrségi felszerelések és sebesültek hevernek, robbanások és szirénák hallatszanak mindenfelől…

Egyszer aztán hirtelen véget ér a csata. Fura csönd ereszkedik az Andrássy útra, lassan eloszlik a könnygáz is. A rendőrök összeszedik az eldobált felszerelést, lábra segítik és leporolják a földön fekvőket, s akik az előbb még keményen összecsaptak, most egymás hátát lapogatva indulnak hazafelé. De előtte megbeszélik, hogy egy hét múlva ugyanitt találkoznak, persze a beosztás miatt eltérő felállásban: a mostani szolgálatban lévőkből lesznek a tüntetők, a jelenlegi szabadnaposokból pedig a rendfenntartók.

Eléggé felkavaró látomás, és azzal vigasztalom magam, hogy valószínűleg nem én vagyok skizofrén, hanem a helyzet az. A hazai közéletben szinte naponta nyílnak új frontok, jószerével követni se lehet már, hogy éppen ki az aktuális ellenség. A Fidesz alapvetően erőpolitikát folytat, ami ellenségképzésen alapul. Újabb és újabb csoportokat tűz ki támadási célpontul: a rokkantakat, betegeket, munkanélkülieket, szegényeket, napjainkban éppen a rendészeti dolgozókat. Az állam nem volt rest, hogy saját erőszakszervezeteivel is szembeforduljon és most némileg megdöbbent, hogy az első és legkomolyabb ellenállást éppen onnan tapasztalja, ahol a hatalomhoz való hűség munkaköri kötelesség. A stresszes életű tűzoltók jöttek rá először, hogy a kompromisszumképtelen, erőből politizáló kormány csak erőből ért. Nekik ráadásul a kedvezményes nyugdíjlehetőségek elvétele után már tényleg semmi vesztenivalójuk nem maradt. Így hát tömegesen megtagadták feletteseik parancsát és védőfelszerelésben, bontóbaltával felfegyverkezve mentek tüntetni, tűzcsapokat nyitogatni.

A kormánypolitika most gőzerővel dolgozik rajta, hogy a tűzoltókból utálható ellenséget faragjon, de nincs könnyű dolga. A Reader’s Digest 16 európai országban végzett felmérése szerint ugyanis a legbizalomraméltóbb szakmák első helyén – így nálunk is – mindenhol a tűzoltók állnak, a lista végén pedig mindenhol a politikusok vannak. Valószínűleg ez lehet az oka, hogy nemigen akar senki se csatlakozni a Facebookon indított tűzoltóellenes oldalhoz, s hogy elemi harag söpri el az olyan véleményeket is, amelyek a tűzoltókat „a tanulás és a munka elől a laktanyák semmittevésébe sunnyogó egyenruhás csőcselék”-nek minősíti (minőségi_troll, madiner.blog.hu).

Úgy tetszik, hogy a kormány rendvédelmiseket fenyegető megnyilvánulásai egyelőre csak olajat öntenek a tűzoltókra, akik azt ígérik, május 6-i tüntetésükre valami igazán ütőset fognak kitalálni. A rendőrök se igazán jól vették, amikor Kövér László a Duna Televízióban ürülékhez hasonlította őket, úgyhogy ők is nagyon várják a májust.

Ütős hónapok elé nézünk, pedig több ezermil­liárdos megszorítások még el sem kezdődtek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!