Már ne haragudjon kedves Zsolt, de ezt alaposan elcseszte! A sajtó egyenesen szalonkagate-ként emlegeti a levelét, amelyben több védett állatfaj, köztük ritka énekes- madarak vadászatának engedélyezését követelte a hatóságtól.
Azért csodálkozom, mert maguk ezt nem így szokták csinálni. Nem csapnak bele egyenesen a lecsóba, mint a Szadesz a vizitdíjba! Az ilyesminek a Fidesz–KDNP-ben megvan a gondosan bejáratott menetrendje. Furcsa, hogy nekem kell elmagyaráznom: az első és legfontosabb lépés mindig célpont precíz kijelölése. Ahogy ezt olyan nagy rutinnal csinálták már például a rendőröknél, rokkantaknál, betegeknél, munkanélkülieknél, nyugdíjasoknál, bíráknál, hogy a politikai ellenfeleket ne is említsem. Miért fontos ez? Hogy maga is értse: el kell dönteni, mire megyünk, récére vagy disznóra. Ha récére megyünk, akkor ugyebár sörétest viszünk, ha viszont disznóra megyünk, akkor golyósat. Vágja?
A következő lépés mindig a közvélemény felkészítése. Ehhez be kell mutatni az ellenség utálható, gyűlölhető, diabolikus tulajdonságait. A rendőröknél ez mondjuk könnyű volt, őket elég sokan utálják különféle okokból. De a rokkantaknál és a betegeknél már el kellett magyarázni, hogy a többségük csaló, tulajdonképpen kutya bajuk, csak felmarkolják a nagy dohányt, a munkanélküliek pedig nem azért nem dolgoznak, mert nincs elég munkahely, hanem mert lusták, csak lógatják a lábukat és dőzsölnek a segélyekből, az öreg bírák meg mind kommunisták, és így tovább.
Ugyanezt a fogást még a hebehurgya levélírás előtt be kellett volna vetni az énekesmadaraknál is. Semmi újat nem kellett volna kitalálni. A baráti sajtó publicistái felvethették volna: milyen furcsa, hogy ezek a madarak védettek voltak abban a Gyurcsány–Bajnai-féle tolvajdiktatúrában, ahol az emberek az utcára se léphettek ki anélkül, hogy ki ne lőtték volna a szemüket. Be lehetett volna mutatni, hogy ezeknek a madaraknak nagy része a tolvajdiktatúrában tollasodott meg. Naná, hogy nem véletlenül!
Már nagy gyakorlatuk van önöknek abban, hogy bevigyék az embereket az erdőbe, s bemutassák: a látszólagos idill mögött sötét érdekek munkálnak a bozótosban. És fontos az is, hogy a gonosz szándék mindig rendesen meg legyen személyesítve: Vajon miért jár hozzánk olyan szívesen az egyáltalán nem őshonos kanadai lúd? Hogy kiszorítsa a magyart? Talán csak nem a jól ismert libás lobbi áll ennek is a háttérében? Milyen érdek-összefonódások vannak az ölyvek, a héják és a karvalytőkések között? Mit keresnek magyar földön a zöldhatáron átszivárgó állig felfegyverzett kárókatonák? Milyen politikai kapcsolatai vannak a vörösbegynek, s milyen következménye lehet annak, ha elszaporodik a cigányréce?
Ezernyi olyan kérdés, amelyeken az embereknek el kell gondolkozniuk.
Következő lépésként rá lehetett volna állítani Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost a szarkák viselt dolgaira. Társadalmi vitát lehetett volna generálni arról, hogy létezik-e szarkabűnözés, mint olyan. Madárszakértők írhattak volna tanulmányokat jobboldali elkötelezettségű tudományos folyóiratokban arról, hogy mennyire idegen a magyar erdők ősi csöndjétől az énekesmadarak agresszív rikácsolása. A Magyar Távirati Iroda tudósítói megírhatták volna: Gyanútlanul cserkelő vadászokra támadtak felbőszült bölömbikák a balatoni nádasban. A kibontakozó tűzharcban a támadóknak sikerült elmenekülniük. Vagy: Békés gombaszedőket kergettek meg nagy fakopáncsok a Bakonyrátót sötét erdeiben. Illetve:
Maradandó halláskárosodást okozott a fülemüle éneke egy alcsúti nyugdíjasnál…
Persze ilyenkor fel kell készülni a politikai vitákra is. Ha azt kérdezik ellenségeik: ki eszi meg a kukacokat, ha nem lesz elég énekesmadár? Akkor maguk visszakérdeznek: ki eszi meg az ellenségeinket, ha nem lesz elég kukac?
Meg kell értetni az emberekkel, hogy az énekesmadarak elleni harc életre-halálra szól és az utolsó töltényig tart. Persze szabad országban élünk, bárki választhat, hogy kinek az oldalára áll. De azt jó, ha mindenki tudja, hogy aki a madarakkal tart, az repülni fog és egyenként lesz levadászva. És nem árt nyomatékosítani: az emberek kétharmados felhatalmazását a kormánypárt kapta és nem a cinegemadár! Nem hagyja a Fidesz–KDNP, hogy a fenyőrigó vigye a puskát, de visszautasítják, hogy eleve madárellenesek lennének. Nem minden énekesmadárral van bajuk, csak azzal, amelyik énekel.
És lehet velük tárgyalni is, csak ragaszkodnak a megszokott sorrendjükhöz: előbb lőnek, aztán beszélgetnek.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
