Kattintott kőkorszak

– Egyre többször hallani, hogy a Facebook olyan hirdetést jelenít meg, amiről az emberek percekkel előtte beszélgettek. Szép, új világ?

– Miután nem vagyok Facebook-felhasználó, nem tapasztalom, de hallomásból és panaszbeadványok nyomán értesültem hasonló esetekről. Ez egyrészt megkérdőjelezné a Facebook adatkezelésének a jogszerűségét, de rávilágítana arra is, milyen lehetőségeket rejt az új technológiai fejlődés.

– Azért nincs Facebook-profilja, mert félti a személyes adatait? 

– Nem, csak nem gondolom, hogy az online világban kellene léteznem. Időm sincs rá, és a feleségemmel kiterjedt baráti körünk van, nem a virtuális valóságban élünk.

– Soha nem kacérkodott vele, hogy ha másért nem, kutatási célzattal regisztrál? 

– Nem. Tudom, hogy vannak előnyei, nem vagyok Facebook-ellenes. De sokkal tudatosabb használatot tartanék kívánatosnak.

– Miután a Cambridge Analytica 87 millió felhasználó adatait nyúlta le, a Facebook-részvények értéke nemhogy nem esett vissza, de még nőtt is. Ez elég dermesztő. 

– Nincs veszélyérzet ezen a területen. Sokan talán bosszankodnak a célzott hirdetések és a profilozás miatt látható tartalmak miatt, de ez nem mindenkit izgat.

– Az adatvédelem és médiahasználat képes lépést tartani a kor kihívásaival? 

– A technológia rohamos fejlődése olyan kérdéseket vet föl, amelyek nem voltak meg ilyen mélyen a nagy informatikai technológia-cégek indulásakor. Ezen a téren Európa meglehetősen védtelen és kiszolgáltatott, hiszen nincs igazán európai Facebook, Google, Microsoft. Ez is indokolja az egy hónapja hatályba lépett új Európai Adatvédelmi Szabályozást (GDPR), amely a tevékenység helyszínétől függetlenül kiterjed az összes adatkezelőre, akik az unió területén élőknek nyújtanak szolgáltatást. És akkor még nem ért ide a mesterséges intelligencia (MI), ami szintén nagy adatvédelmi kihívás lesz. A következő uniós költségvetés, észlelve a lemaradást, nem véletlenül tervez jelentős forrásokat a MI kutatására. Vannak, akik azt mondják, Európában jobban védik a magánszférát, mint az Egyesült Államokban, és ez akadálya a MI-kutatáshoz szükséges Big Data-elemzéseknek (nagy mennyiségű, nagy sebességgel változó és nagyon változatos adatok feldolgozása). Pedig mindez a magánszféra védelme mellett is megvalósítható.

– A közösségi oldalak buborékeffektusa (mindenki szinte csak azt kapja, amit szeretne) soha nem látott álhíruniverzumot épít. 

– Részben túlmutat az adatkezelésen és a magánszféra védelmén, hogy a közösségi oldalak, az álhírek mennyire befolyásolják a demokratikus jogállami struktúrákat. Nem véletlenül jelentetett meg az európai adatvédelmi biztos egy internetes manipulációval foglalkozó tanulmányt. Ez a téma érinti a magánszférát is, de sokkal mélyrehatóbb következményei lehetnek, ha már a demokrácia alapjait lehet megkérdőjelezni a választások befolyásolásával.

– Látva a Facebook „posztkultúráját”, a felhasználók nagy része nem tanulmányokat olvas. Lehet – a jobb sorsra érdemes ismerősök érdekében is – képezni őket? Úgy tűnik, az emberek kezében már a jövő gépei vannak kőkorszaki tudással...

– Két szempontból érdemes ezt vizsgálni: milyen tájékoztatást vár el a GDPR az adatkezelőktől azon túl, hogy tisztességes, törvényes és átlátható protokolljuk legyen. Ez az érintettek tájékoztatását, hozzájárulásuk érvényességét is befolyásolja. Nem biztos persze – nincs ilyen kötelezettség –, hogy valaki végigolvassa az egyértelmű, közérthető tájékoztatást, csak ráklikkel, hogy olvasta, érti. A másik kérdés az, hogy a felhasználó mennyire van tisztában a szerepével. Részben az állam feladata, hogy milyen mélységben informálja az állampolgárokat. Ezért indítottunk 2013-ban gyermekvédelmi projektet, aminek nemcsak adatvédelmi szempontjai vannak, hiszen a gyerekeket érintő internetes zaklatás nem új keletű. Megjelentettünk egy kiadványt Kulcs a net világához címmel, és részt vettünk egy uniós programban, amelyben azt vizsgáltuk, mit kellene oktatni e tárgyban az iskolában. Idén indítottunk programot Kulcsocska a net világához címmel iskolásoknak, óvodásoknak. Akár etika, akár informatika, akár osztályfőnöki óra keretében fontos volna beszélni a világháló virtualitásának a veszélyeiről. Médiaértést, viselkedési kultúrát kellene oktatni.

– Adatkezelő vagy adatgazda/internethasználó oldalról állunk rosszabbul? 

– Mindkét oldalon látok hiányosságokat. Az adatkezelői oldalt a GDPR talán jó irányba tudja kényszeríteni, ha mással nem, az irdatlan magas bírságösszeggel. A  másik oldalon a gyerekek oktatása, nevelése terén is vannak jó kezdeményezések, amelyeket általánossá kellene tenni. Az állami oktatás kézbe vehetné ezt, akkor kevesebb probléma lenne. Sajnálatos módon már Magyarországon is követtek el öngyilkosságot gyerekek internetes zaklatás miatt.

– A pedagógusok nyitottak? Hiszen jelentős részük gyerekkorában számítógép sem létezett, nemhogy internet vagy közösségi média.

– Úgy látom, nyitottak, ha rájönnek, hogy ez nem programozás. Nem a technológiával kell tisztában lenni, mert abban a gyerekek verhetetlenek. De kérdés, megvan-e az intellektuális-etikai hozzáállásuk, hogy ne sértsenek meg másokat. A tudatos viselkedés hiányzik az internet világából, amit sokszor nem kapnak meg se otthon, se az iskolában. Gyakran a szülő sem tud segíteni. Az például nem normális, ha egy szülő percenként felrakja a gyereke képét, akár a pelenkázását. Nem véletlenül említem a legkisebb kort. Egyáltalán nem biztos, hogy a gyerek örül a nyilvánosságnak. Az pedig az egésznek a nonszensze, amikor Ausztriában a gyerek perli a szüleit, hogy vegyék le a képét a közösségi oldalról.

– Az adatvédelem mellett fontos feladata a hatóságnak az információszabadság, vagyis a közérdekű adatok nyilvánosságának támogatása. A Közigazgatási Felsőbíróság a bírói függetlenség idézőjelbe tételével ezt ingathatja meg. Milyen szívvel figyeli a vitát?

– A politikai jellegű megközelítéstől tartózkodnék. Egy jogállamban a jogszabályi rendelkezéseket be kell tartani és tartatni. Ha ez így igaz, márpedig így igaz, akkor egy adott ügy megítélését nem döntheti el, hogy polgári vagy közigazgatási bírósághoz tartozik, vagy akár az Alkotmánybírósághoz. Ha az Ab gyakorlatát nézzük, akkor a testület „nyilvánosságpárti”, ami nem jó szó, hiszen ott is aszerint hozzák a döntéseket, ami az Alaptörvényből és a jogszabályokból következik.

– És meddig tart a közadatok nyilvánossága?

– Nincs európai sztenderd. Sok függ egy ország berendezkedésétől, például, hogy van-e olyan intézmény, ahová a bíróságok mellett fordulni lehet. Húsz éve azokat tartom a legérdekesebb ügyeknek, ahol az információszabadság és az adatvédelem joga ütközik. Számos Ab-döntés szerint az információszabadság a kommunikációs jogokhoz kapcsolódik, a véleménynyilvánítás szabadságához, a jogállamisághoz, vagyis amikor az állampolgárok ellenőrzik a hatalmat. Ha nem működik a nyilvánosság, akkor megkérdőjelezhető a jogállamiság, ezért kell a tájékoztatásnak valós adatokat tartalmaznia. A pártoknak más a viszonyulásuk mindehhez, amikor hatalmon vannak, és más, amikor ellenzékben. Hatalmi pozícióból is láttunk a nyilvánosságot szélesítő döntéseket: az üvegzsebtörvény a parlamenti patkó bal, a nemzeti vagyonnal gazdálkodás nyilvánossága a jobb oldaláról származott. Joggal tehető föl viszont a kérdés: jelenthet-e hátrányt a gazdálkodás átláthatósága az állami vagy önkormányzati többségi tulajdonú cégeknek? Nem jogszerű közérdek-e, hogy ezek a cégek nyereséget termeljenek, és vajon nem következik-e a nagyobb átláthatóságból a kisebb profit?

– Kisebb átláthatóságból lehetne nagyobb profit, de ahhoz bízni kellene a kormány tisztakezűségében. Analógiaként az MNB-alapítványok ugrottak be. 

– Az MNB szervezetei ugyanúgy közfeladatot látnak el, mint a nemzeti bank, tehát ugyanúgy vonatkozik rájuk a nyilvánosság, hiszen közpénzből gazdálkodó szervezetek.

– A társaságiadó-kedvezményeket (tao) szintén titkolta a kormány. Mi volt a hatóság álláspontja?

– Az átengedett adóra a nyilvánosságnak kell vonatkoznia. A kérdés az, milyen mélységig. Mi azt elfogadhatónak tartottuk, hogy legalább az összevont juttatás mértéke legyen nyilvános. Aki ad, legalább azt mondja meg, mennyit nem fizetett be adóként.

– És az, hogy tételesen hová adta a taót? 

– A gazdálkodásánál az a fő kérdés, mennyit nem fizetett be a cég adóként. A  részletezés nem feltétlenül tartozik a nyilvánossághoz.

– Nem feltétlenül? Pedig a Kúria azt mondta ki, hogy a pénzmozgás iránya is nyilvános adat.

– Álláspontunk szerint a közérdekű adatok nyilvánossága megvalósul, ha tudott, hogy mennyit adott egy cég taóra egy évben. A kedvezményezett pedig csak annyit köteles megmondani, mennyit kapott.

– Nem volna szerencsésebb, ha nem lenne titok, hogy a Felcsút miért kap a sikerességével fordítottan arányosan horribilis tao-pénzeket? Ebben a „homályban” evidens, hogy az emberek szerint Orbán Viktornak akar tetszeni, és előnyre számít, aki a kormányfő falujába lapátolja a taót.

– Álláspontunk szerint ez nem tartozik hozzá a nyilvánossághoz. Alkotmánybíróság tudná eldönteni, kell-e ennél nagyobb nyilvánosság.

– Az adathalász cégek üzletet csinálnak a személyes adatokból, a politika szintén. Volt panasz a Fidesz áprilisi választások előtt kipattant soproni „Kubatov-listája” miatt?

– Közérdekű bejelentés és panaszbeadvány is érkezett, folyamatban van a vizsgálat. Megkeresés ment ki az ügyben, válasz még nem érkezett. Miután nagyobb számú érintett lehet, az eljárás elindult, még május 25. előtt, tehát az infótörvény hatálya szerint. Évente 800-1000 eljárást indítunk, és ebből 20 körüli a hatósági ügy, a többi vizsgálati típusú. Ennek az aránynak kell megfordulnia a GDPR-nek köszönhetően.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!