Az árokásáson túl

Nálunk még a számok sem adnak zsinórmértéket, és ritkán figyelünk rá, ahogy aki beszél, mit mond, csak arra, hogy ki mondja. A mi oldalunkról mondja-e, vagy nem. És ha onnan mondja, elég kemény-e vagy sumákol. Ezért lett ilyen hatékony a különben az Egyesült Államokban őshonos módszer, hogy egyszerűen hiteltelenítik a megszólalót. Karaktergyilkosság, milyen csudás, érzéki szó, kinyírni a beszélőt, és mindjárt eltűnik vele együtt a vád is. Gondoljanak csak a Strauss-Kahn esetre, pontosabban ne is az esetre, hanem a védelem első reakcióira, ahogy hazug lett a szobalány, odalett az erőszak vádja. Attól kezdve nem volt érdekes, mi történt. Nem kenyerem a jog, csak megszenvedem, értem, érzem ennek a gyilkolásnak a logikáját, hogy soha a kérdésekre válasz a hatalomtól nem érkezik. Csak ennyi: ki vagy te, miért mondod ezt, neked meg mi bajod? Aztán csönd, talán az irodában nevetés, az ide már nem hallatszik el. Dialógusnak esélye sincs, pedig a kérdés nem támadás, és ami még fontosabb: a kritika nem a személy kritikája.

Előbb szándékosan egy olyan területet idéztem, amelyikhez semmi közöm, csak hallgatok, figyelek. A rendezők és a teljes filmszakma elmondta az idei szemlén a kételyeit, hogy a magyar filmnek annyi, ha ez így megy tovább, márpedig egy hatástörténet nem úgy épül, egy művészeti világ nem úgy működik, hogy szünetet lehet tartani benne. Néhány évig nincs magyar film, nincsen szakma, nincs munka, utána meg majd valamitől lesz. Ha ledől a vár, nem lehet renoválni. Vajna azt felelte, a filmesek azért jajonganak, mert eddig maguknak osztották a pénzt, most meg nem mehetett tovább a mutyi. Lehet.

Legyen Vajnának teljesen igaza: ezért kárognak. Sokaknak fáj, hogy nem mehet tovább a mutyi. Ez volt a kérdés? Tényleg eddig ér a döntéshozó felelőssége? Vádaskodhat a válaszában, megvilágíthatja ezzel a ténnyel döntései motivációját – de a következményeket nem indokolhatja vele! Attól még, hogy a filmesek korábban mutyiztak, most meg nem mutyizhatnak, az ő regnálása alatt talán ledaráltatik egy művészeti ág. Sőt, nem egy, de a többi nem Vajna felelőssége. Sőt, a film esetében lehet, hogy oda lesz egy szakma is, és ez nem a kommunikáció vagy a píár kérdése. Vajna, ahogy ez mostanában szokás, megvédte magát a saját hívei előtt, és nem törődött azzal, amivel törődni feladata lenne: a magyar filmmel. A hívek bólogattak a tévé előtt, nahát, tolvaj filmesek, eddig loptak, ma meg nem lophatnak, a nemzeti ügyek kormánya nem engedi.

Ezért kár volt odamenni, megszólalni, fölösleges az egész cinikus színjáték, hiszen a hívek ezt e nélkül is tudják.

A lojalitás hozta süketség persze ennél összetettebb dolog, a karaktergyilkosság csak eszköze, nem az oka. Nem ezért nem értünk szót egymással. A saját érdekek érvényesítése, mint a nemzet védelme, az egy érdekcsoporthoz tartozás, mint a hazafiság megélése: ezek a téves érzékelések földelik le a szenzorokat végképp. Nincs jel, érvelés, ami ezen a kemény pajzson átjutna. Még maga a hazaszeret sem véd a pártos hazaszeretet ellen. Az sem, hogy a hazaszeretet nem bizomány, nem a jobboldal kiskertje, ahol csak ő kapálgathat. A demokraták jó polgárok, jó magyarok, és ha egy politikust kritizálnak, nem a haza ellen beszélnek, és többnyire nem azért teszik, mert az nekik jó. Hallgatni sokkal kényelmesebb lenne. A kritikát ugyanaz a hazát féltő lelkiismeret mondatja velük – hogy ezt nem így kell, kellene –, mint amelyik szívdobbanás a jobboldali szavazót az utcára viszi.

Ezért képtelenség, hogy az írószövetség és még több művészeti és tudományos szervezet úgy áll ki a kormány mellett, mintha a kormány maga lenne a haza. Egy nagy egyenlőségjel; Orbán Viktor egyenlő: haza. A kormányt szeretni és cserébe a támogatását lesni, barátaim, ezt elkötelezettségnek nevezik, a szívetek joga. De ez nem a hazaszeretet. És azok, akik különböző fórumokon a kormányt kritizálni merik, azokat nem nemzetidegen hazaárulóknak nevezik. Ők a demokratikus kontroll, az ellenzék, európai országokban nélkülük nem megy a meccs. És nem a hazát kritizálják, nem a haza ellen szólnak, csak azokat figyelmeztetik, akik szerintük nem jól dolgoznak az országért. Így aztán a ti vállatokon nincsen ott a haza súlya, legfeljebb a táska pántja húzza le, nem ti vagytok a haza védelmezői, nem ti vagytok a nemzet.

Csak ti is. És a hazaszeretettel nem kufárkodhattok, mert nem tulajdon, sem a tiétek, sem a miénk, nem eladó, nem is volt senkié soha. Politikai érzéket/érzéketlenséget, gazdasági érdekeket, alapítványi tejhatalmat, és egyéb haveri mutyizást pedig fölöttébb modortalan dolog a hazaszeretettel összetéveszteni, a nemzetet ezekkel egy lapon emlegetni.

A kétharmad első napján Orbán Viktor azt mondta, a nagy hatalom nagy felelőséggel jár. Így bizony. Még nagyobbal, mint elsőre látszott. Láthatóan képtelenül nehéz ekkora hatalommal nem visszaélni. De ha tényleg mocorog abban a szívben ezért a szegény magyarságért valami, akkor meg kellene próbálni; hallgatni kellene egymásra.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!