Jó kérdések

Merünk-e változtatni? Ez egy jó kérdés. A hírek szerint a Fidesz frakciójának ülésén tette fel a képviselőknek a miniszterelnök újra, meg újra. Ők meg voltak elég bátrak igennel felelni a kérdésre. Mertek volna máshogy… Hogy pontosan mire is vonatkozott a kérdés, arról szerintem többségüknek halovány fogalma sincs, mindenesetre merész kétharmaddal fog neki a kormány mai ülésén, hogy fenekestül felforgassa életünket. Ehhez a képviselők bátorsága elengedhetetlen feltétel. Ennek hiánya nagyban hozzájárult az előző kormányok vergődéséhez. Pedig magam emlékszem, ilyen és ehhez nagyon hasonló kérdéseket Gyurcsány, majd Bajnai is gyakran feltett az övéinek. Ők is mindig igennel feleltek, aztán mi lett belőle.

A mostani kormányfő akkor még ellenzéki vezérként máshogy felelt mostani kérdésére. Merünk-e változtatni? Nem kell változtatni – ez volt az ő nyolc évig következetesen ismételgetett válasza. Ezzel formálta olyanná a hazai viszonyokat, ahol talán már nem is bátorság, igazi vakmerőség kell a változtatáshoz.

Most belefog hát, mert már nem maradt más választása. Tudja, érdekeket fog sérteni, mert nem megy máshogy.

A választóival ezt még nem merte közölni, az őszinte, beismerő vallomáshoz még nem elegendő a hirtelen magára szedett elszántság. De rájönnek azok maguktól is hamarosan, nem kétséges.

Én a változásnak feltétlen híve vagyok. Csak attól tartok, a bátorság ehhez bár elengedhetetlen, de korántsem elégséges feltétel. Érdemes lenne megfontolni néhány további kérdés feltételét, mielőtt neki-, bele-, meg odavág.

Képesek vagyunk-e változtatni? Ez lehetne az egyik. Van-e hozzá elég ismeretünk, szaktudásunk, megfelelően felkészült emberünk? Miután eddig egyetlen megveszekedett szám sem stimmelt abban, amit a gazdaságban csináltak, talán nem indokolatlan ennek végiggondolása. A változás önmagában nem érték. Lehet jól, és lehet rosszul csinálni.

A rossz változásnál az állandóság is jobb. Amit eddig tettek, az nem jött be, arról kiderült: nagyobb bajt okoz, mint amekkora hasznot hajt. Az adórendszer mellett szép példa erre a pénteki hiteles mentő javaslat: másfél év alatt harmadszor sikerült bedönteni a forintot és megreccsenteni a tőzsdét. Fel kellene lassan fogni, hogy az olyan ötlet, ami előttünk soha senkinek nem jutott még eszébe, az gyakrabban bizonyul őrültségnek, mint világmegváltásnak. Talán ha nem mi akarnánk oktatni másokat, hanem képesek lennénk tanulni másoktól, elkerülhetőek lennének ezek a rossz változások. Mert a mostani változáskényszernek nagyobb részt már saját elhibázott lépéseik, a kérlelhetetlen okítási szándék és a dilettantizmusnak bizonyult világszabadalmak az okai. A változást tehát legelőször is magukon kellene kezdeni.

Jó helyen akarunk-e változtatni? Ez lehetne a másik kérdés. Ha mindent kidobunk az ablakon, amit az általunk gyűlölt elődök csináltak, ha mindent tagadunk, ami előttünk történt, akkor erős lehet a késztetés arra, mindent meg akarjunk változtatni. De az már nem változás lesz, hanem felfordulás.

Hogyan változtatunk? Megfontolandó kérdés ez is. Milyen stílusban tesszük ezt? Diktátumokat hirdetünk, vagy egyeztetünk? Bevonjuk-e az érintetteket, a szakértőket a döntésekbe, avagy csak saját magunkban bízunk, önnön nagyszerűségünk tévedhetetlenségében? Nálunk szerencsésebb helyeken évekig vitatkoznak azokon a változásokon, amelyeket hosszú távúnak, időtállónak szánnak. Értem én, hogy erre mifelénk soha nem volt idő, a kormány meg akkora bajba sodorta most magát – és az országot –, hogy sietnie kell. De a szigorúan zárt ajtók mögött, mély szakmai ismeretekben erősen korlátolt politikusok által órák alatt eldöntött változásokról rendszerint hamar kiderül: nem hogy az idő meg a szakmaiság szempontjait, de a józan ész próbáját sem állják ki.

Ki tartozik kinek? Nem, ez már nem az én kérdésem. Hanem a tegnapi kötcsei polgári piknik mottója. Erre a kérdésre felelt az érdeklődő Fidesz-holdudvarnak Orbán Viktor és Matolcsy György. Jó kérdés ez is. A probléma pontos megértésén alapul. Magában rejti a választ.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!