Az államcsőd egyszerűbb, mint a facsipesz. Ha egy állam nem tud fizetni, akkor előbb likviditási problémákról beszélünk, majd elhúzódó esetben fizetésképtelenségről. Ezek áthidalhatóak hitelekkel, ám amikor már az évgyűrűkként egymásra rakódó költségvetési hiányokat, vagyis az adósságait sem tudja finanszírozni az állam, akkor csődről van szó. Elméletben.
Az utóbbi évek egyetlen tisztességes államcsődje az izlandi volt – 2008-ban. A kormány beintett a hitelezőknek, s az ország lakói viselték a következményeket: a duplázódó adókat, a külföldi valutára bevezetett „jegyrendszert”, vagyis csak érvényes repülőjeggyel engedélyezték nekik a pénzváltást. Megtakarításaikat sem vihették ki az országból. Szóval, az izlandiakat, ha nem is egy gazdasági vasfüggöny, de az adósságtenger ejtette foglyul. Ám az esetek többségében nem ennyire durva a helyzet. Gyakoribbak a burkolt csődök. Mert a szennyes kiteregetése általában a hitelezőknek sem áll érdekében. Egészen mindennapos, hogy a söprögető posztján játszó Nemzetközi Valutaalap (IMF) becsúszó szereléssel menti a helyzetet. Ilyen volt például a 2008 őszi magyar megállapodás, amely helyreállította a megrendült bizalmat.
Külön kategória a technikai csőd, amely 2013 őszén az Amerikai Egyesült Államokat érte el, amikor az ellenzék nem találva jobb fogást Obama elnökön, az adósságplafon emelését akadályozta a végletekig. Hetekre fizetés nélküli kényszerszabadságra küldtek 800 ezer alkalmazottat, bezártak egy sor közintézményt. A turisták nem mehettek föl a Szabadság-szobor kilátójába, de múzeumokat és az állatkerteket sem látogathatták. Már a háborús veteránok obsitja és a rokkantak szociális ellátása lett volna soron, mire egyezség született.
Görögország, ahol az utóbbi évtizedekben a költségvetési számok meghamisítása afféle ki nem mondott alkalmazási feltétel lehetett a pénzügyminisztériumban és a statisztikai hivatalban, legalább 5 éve csendes csődben ül. Ez olyan, mintha Brüsszelnek csendes ultija lenne, és nem is akarja bemondani. Szóval, minden lap stimmel, még sincs csőd. Mert ugyan minek tekinthetnénk, hogy Athén benyelt jó néhány százmilliárd eurót a mentőcsomagokkal, arról nem is szólva, amikor a hitelezők „önkéntesen” leírták a görögök tartozásainak egyik felét. Ezek bizony csendes csődök voltak.
Az eurokraták engedékenysége egy régi, meggondolatlan döntés következménye: beengedték a belépési feltételeket nyilvánvalóan nem teljesítő Görögországot az eurózónába, s azóta úgy vélik, hogy a fiatal pénz sorsa múlik a görögökön. Akik maximálisan visszaélnek ezzel a helyzettel. Ezen a héten is úgy viselkedtek, mint az a diák, aki biztos benne, hogy akkor sem buktatják meg, ha teli az ellenőrzője egyesekkel. Egyszer mégis elszakadhat a cérna, s valamelyik hitelező bemondhatja a csődöt.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!