Amíg élt, William Safire egykori elnöki beszédíró és a liberális New York Times konzervatív publicistája minden újévkor amolyan politikai totóval lepte meg olvasóit: egy tucat kérdésre lehetett az a, b, c és d válasz közül tippelni, melyik valósul meg az év során? A cikk végén elárulta a saját tippjeit is, hogy esztendő múltán ironikusan elismerje túlnyomóan téves jövendöléseit.
Hiszen 2012-ben új elnököt választanak az amerikaiak, a franciák, az oroszok is, a kínaiak pedig új pártvezért, akiből aztán majd államfő is lesz 2013 tavaszán. De még a németeknél is előfordulhat előrehozott választás. Hogy aztán „minden” megváltozna az éppúgy túlzás, mint a francia mondás másik fele, miszerint éppen ezért marad minden a régiben. Még ahol Safire-ral együtt holtbiztos lenne a tippünk, Moszkvában és Pekingben sem kizárt a – persze semmiképpen sem drámai – változás, noha a kínai vezérutód már ki van jelölve, miként az orosz régi-új elnök is kijelölte önön magát. Ha viszont a franciáknál bejönne a baloldal, és az amerikaiaknál a jobb, az bizony komoly fordulat lenne. S noha ennek ma jó esélye látszik, Sarkozy és Obama pedig egyaránt verhetőnek, nem árt az óvatosság a tippelésben. A biztos baloldali elnökjelöltnek tűnő Strauss-Kahn belebotlása egy szobalányba (miként hajdan Clinton Monicába) szempillantás alatt átírta azt a jövőt. S hát az Elysée-palota, mondjuk így, rámenőssége (avagy kíméletlensége) még tartogathat meglepetéseket, aminthogy módszereinek esetleges lelepleződése is. Az amerikai republikánusoknál meg javában járatják le egymást, tálcán kínálva a kampány muníciót a Fehér Háznak, ahol a professzor-elnök mintha megunta volna a pofozógép szerepét, s ő készül (persze populizmustól sem ódzkodó) pofonokat osztogatni.
A minket természetesen leginkább foglalkoztató saját jövőnk viszont napról napra borúsabbnak tűnik. A héten például a világgazdaság korifeusainak egyik napi kötelező olvasmánya, a Financial Times baljósan állapította meg, hogy hazánk tényleg távolodik a görög példától, ám sajna az ott született demokráciától. Olyan világban, ahol a tőke egyre aggályosabb lesi a kockázatokat, semmi sem veszélyesebb egy külföldi befektetőkre, államkötvényvásárlókra ráutalt kis ország számára, mint a kirekesztődés a demokráciák táborából. Aminek baljós előjele a megbélyegzés. Ha valahol nyílt antiszemitáknak adnak színházat, ellenzéki rádiót némítanak el (egyelőre csak fokozatosan), és – kihallhatjuk a kijevi per nyugati visszhangjából – koncepciót sejtetve, keltve gyanúsítanak meg egy exkormányfőt, ott bizony maga a regnáló miniszterelnök és rezsimje válik világpolitikai gyanúsítottá. Akit, amint a pénteki Washington Postból megtudtuk, a demokratikus országok közt párját ritkítva a State Department intőjével (rovójával?) hajkurász hetek óta budapesti nagykövetük, s akinek stílusát a cikk nyilván e külügyi körök által tájékoztatott szerzője megsemmisítő módon csak úgy említi, hogy „Lukasenko lite” (light). 1997-ben az amerikai diplomácia akkori vezetője, Albright asszony Meciar Szlovákiában fedezte fel a „fekete lyukat” Európa közepén. Mit mondjak, jól nézünk ki, ha jövőre minket is elnyel egy fekete lyuk.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
