…már gyerekkoromban is szerettem a karácsonyokat. Bele­gondolok, milyen ostoba voltam, amikor már hetekkel a Jézuska érkezése előtt felkutattam a lakás minden zegét-zugát, ajándékokat keresve, megfosztva magamat a meglepetés örömétől.

 
Gálvölgyi János

December 24-én délelőtt nagymamával vagy anyukámmal „sétálni” mentünk, és amikor hazaértünk, nem volt szabad kinyitni a szoba ajtaját egészen estig. Ma is magam előtt látom a mai szemmel nézve igen szerény díszítésű karácsonyfát, igazi, égő gyertyákkal – semmi könnyen tüzet okozó, kínai izzósor –, az egyfajta csomagolású szaloncukorral, amely három ízben volt kapható: vanília, csokoládé és esetleg valami rózsaszínű, ki tudja, milyen ízű.

Én aránylag sokáig ragaszkodtam a meséhez, hogy a szobában nem apám díszíti a fát, hanem valami csoda folytán a karácsonyfa egyszerre csak ott van. Igen, az ajándékot a szü­leim veszik, de maga a karácsonyfa, az más.

Aztán a kiscsengő hangja, amely a Jézuska érkezését jelezte. Ugyanazzal a kiscsengővel csilingelek én is minden karácsonykor.

Egy kicsit a felnőtté válás pillanata volt, amikor először díszítettük a fát közösen apámmal. Először az izzósor, aztán a díszek, végül a szaloncukor. Nem örültem akkor annak a pillanatnak, mert úgy éreztem, egy szép mesével lettem szegényebb.

A mese aztán sok évvel később a két lányom, majd az unokáim szemében tért vissza. Csodálatos dolog nézni őket a csillogó fa alatt, a villogó kínai izzósor fényei táncolnak a szobában, szól – ma már nem bakelitlemezről, hanem CD-ről – a „Mennyből az angyal”, és mint a mesében, ott állunk mindannyian: nagy­mamáék, a szüleink, az eltávozott barátok, rokonok, akik erre az estére visszatértek, hogy boldog karácsonyt kívánjunk egymásnak…

Címkék: forint, Alberto Contador

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!