„Amivel az ellenség szembeszáll, azt támogatnunk kell. Amit az ellenség támogat, azzal szembe kell szállnunk.” (Beszélgetés a Központi Hírügynökség, a Saodang Bao és a Xinmin Bao című lapok munkatársaival, 1939. szeptember 16. Mao Ce-tung Válogatott Művek II. k.)
És most mégis, mintha homokszem került volna az egyébként olajozott kommunikációs gépezetbe. Népszerű – a politizáló értelmiség jelentős részére nagy befolyással bíró – konzervatív bloggerek, a Mandiner, a Véleményvezér, a Konzervatórium, Török Gábor és mások is abbéli véleményüknek adnak hangot mostanában, hogy a szerintük egyébként helyes célokat rosszul kommunikálja a párt. Azt mondják, a hiba a nagyképű, kioktató, ellenvéleményt nem tűrő stílusban, az agresszív, revolverező módszerekben van. Ezek okozzák azt a felháborodást, amit a Fidesz újabb és újabb ötletei, intézkedései váltanak ki a közvélemény egy részéből.
Szijjártó pártszóvivő a bírálatokat ennyivel intézte el: „Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, nem a blogolók véleményével kell számolnia”.
Nem szívesen teszem, mert nagyon árt a renomémnak, de ezúttal Szijjártóval kell egyetértenem. Vannak ugyanis szituációk, amikor a bevált, hagyományos kommunikációs módszerek nem működnek. Vegyünk egy nagyon egyszerű tanpéldát a revolverező stílusra: minapi ügyeletes bankrablónk például az őt üldöző rendőrök felszólítására megadás helyett tüzet nyitott a géppisztolyából. Ezt értékelhetjük súlyos kommunikációs bakinak, hiszen azonnal szitává lőtték. De vajon volt-e alternatívája? Hagyományos kommunikációs paneleket alkalmazva, türelmes ember módjára elvileg leülhetett volna a rendőrökkel, hogy elmagyarázza nekik a mögöttes okokat és összefüggéseket. Elmondhatta volna, hogy hiány keletkezett a háztartási büdzséjében, amit mindenképpen be kell tömnie. Milyen eszközök álltak ehhez a rendelkezésére? Megtehette volna, hogy megszorításokat alkalmaz, azaz sötét utcasarkokon addig szorongatja a járókelők nyakát, amíg át nem adják a pénztárcájukat. De ezek tolvaj, rabló, komcsi módszerek, amelyekhez nem szívesen folyamodik. Pénzt viszont csak onnan lehet elvenni, ahol éppen van, azért esett a választása a bankokra. Elmondhatta volna, hogy az emberek pénze egyébként sincs biztonságban a bankoknál, lásd a periodikus gazdasági válságokat, bankcsődöket és még az ezeknél is sokkal gyakoribb bankrablásokat. Ő tehát nem erőszakkal elvette, hanem biztonságba helyezte az emberek pénzét. Bankrabló helyett bankbetétvédelmi megbízottnak kellene őt nevezni, és üldöztetés helyett támogatást és elismerést érdemelne úgy a rendőrség, mint a széles néptömegek részéről.
El tudja valaki is képzelni, hogy ezt a dumát bevették volna a rendőrök? Na, ugye!
Én inkább úgy gondolom, hogy a Fidesz nem most követett el bakikat, hanem még a választási kampány idején, amikor nem bontotta ki az igazság minden szeletét. Amikor azt ígérte például, hogy megvédi a magánnyugdíjpénztárakat, akkor hozzátehette volna, hogy a tagok pénzétől védi meg. Amikor azonnali és radikális adócsökkentést ígért, akkor elmondhatta volna, hogy rádió- és tévéadók csökkentésére gondolt az új médiatörvénybe applikált brutális büntetési tételek révén.
Adnék egy kommunikációs tanácsot, amit a Fidesz korábban nagyon tudott ugyan, de úgy tetszik, a kormányzás hevében most átmenetileg elfelejtett: ha bajban vagy, ha látod, hogy minden lépéseddel még mélyebbre süllyedsz a slamasztikában, akkor egy dolgot tehetsz: ígérj! Hogy megint csak a keleti szél által idefújt, már egy múltkori írásomban is citált – mert aktuálisnak gondolt – vörös könyvecskéből idézzek: Állandó propagandát kell folytatnunk a nép körében a világ haladásáról és a fényes jövőről, hogy a győzelembe vetett hit hassa át az embereket. (A csungkingi tárgyalásokról 1945. október 17. Mao Ce-tung Válogatott Művek IV. k.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!