Üdvözlöm az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának turistacsoportját. Felhívom figyelmüket, hogy csak a kijelölt útvonalon közlekedjenek, ne álljanak szóba senkivel, és ne higgyenek a pletykáknak.
Megkérem Ingeborg Grässle asszonyt, ne fényképezgesse a kihelyezett óriásplakátokat, tudniillik azok az előző kampányból maradtak kint, és nem tükrözik az ország lakossága többségének véleményét, miszerint Soros.
Első állomásunk a Vál-völgyi kisvasút, amelyet önök 600 millióval támogattak, és amelyet a köznyelv – természetesen helytelenül – felcsúti kisvasútként emleget. Óriási szerencséjük van, hogy a miniszterelnök úr személyesen intézkedett, hogy felülhessenek a vonatra, tudniillik a nagy zsúfoltság miatt minden második napon szüneteltetjük a jegyeladást. Is. Mivel ma először délután 2-kor indul vonat, kérem, a hátralévő időben tekintsék meg a végállomás mellett épült stadiont. A jegypénztárakat csak fizetésnapon nyitjuk ki, úgyhogy most a kerítésen keresztül vehetik szemügyre. Úgy értem, a miniszterelnök úr kerítésén keresztül, fejekre tessék vigyázni!
Úton Budapest felé egy kis kitérő: önöknek balra látható Tyukod, Európa legszebb kilátással büszkélkedő települése. Ebben a faluban – az önök nagyra becsült támogatásával – épült az egy főre eső legtöbb kilátótorony, szám szerint tizenegy, darabja 24 millió. Mivel a faluban kétezren élnek, itt 181 emberre jut egy kilátó, ami ékes példája a magyar gazdaság szárnyalásának.
Tisztelt képviselő hölgyek és urak, kedves Soros-bérencek! Ez itt a négyes metró, igyekezzenek a ki- és beszállással, a szerelvény azonnal…
Ugye, megmondtam. Aki lemaradt, az megvárhatja a következő szerelvényt vagy jöhet gyalog. Kérem, siessenek, néhány perc múlva kezdődik Balog miniszter úr terhestornával egybekötött énekórája, az élmény megfizethetetlen, volna mit tanulniuk ott az unióban.
Kérem, húzzák be a függönyöket, amíg elhaladunk a következő objektum mellett. Szeretnénk, ha objektív képet kapnának a magyar kormány menekültekkel kapcsolatos erőfeszítéseiről, ezért semmiképpen ne tekintsék valódi menekülteknek a kerítés mögött ücsörgő migránsokat. A héten nyilvánosságra hozott, természetesen hamis uniós adatok szerint Európában Magyarországon várnak a legtovább a menedékkérők arra, hogy kérelmeiket elbírálják. Ez szemenszedett hazugság, mindössze arról van szó, hogy táboraink olyan magas színvonalú ellátást kínálnak, hogy ezek az Ahmedek egyszerűen nem akarnak továbbmenni. Ahmedet mondtam volna? Természetesen arab származású, szír állampolgárokat értettem ezalatt.
Egyben szeretném felhívni a figyelmüket arra a képtelenségre, amit Angela Merkel mondott a minap, hogy aki nem tartja be az európai jogszabályokat, az ne akarjon pénzt az uniótól. Ezzel szemben a magyar álláspont világos. Amint azt Herr Kovács is megfogalmazta, „helytelen összekapcsolni a pénzügyi támogatást azzal, hogy a fogadó országokban érvényesül-e a jog uralmának elve, ezek ugyanis szerinte nem összetartozó dolgok”. Magyarán: önök nyugodtan fizessenek, mi majd magasról szarunk önökre. Bocsánat: azt mondtam volna, hogy szarunk? Elnézést: teszünk.
Kedves utasaink! Megérkeztünk utolsó állomásunkra, a legfőbb ügyész hivatalába. Az a szinte láthatatlanul áttetsző úr ott középen a magyar legfőbb ügyész. Kérem, a következő mondatait pontosan jegyezzék fel noteszeikbe, ellenkező esetben kénytelenek leszünk az Európai Bírósághoz fordulni jogorvoslatért. Tehát: „A magyar ügyészség elkötelezett az európai uniós támogatásokkal összefüggően érkezett ajánlások és jelzések kivizsgálása érdekében.” Hogy ez pontosan mit jelent, azt mi sem tudjuk, de köszönjük, hogy velünk tartottak!
Reméljük, jövő áprilisig már nem találkozunk, nem beszélünk és levelet se nagyon írjanak.
Majd szólunk, ha nyertünk.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!